Az első bizonyítvány majdnem tökéletes
Régen jelentkeztem sulinaplóval, de hát olyan tempóban pörögnek az események, hogy csak kapkodjuk a fejünket.
Régen jelentkeztem sulinaplóval, de hát olyan tempóban pörögnek az események, hogy csak kapkodjuk a fejünket.
Amikor általános iskolás voltam, még kötelező volt köpenyt hordani az intézményen belül.
Iskolagyümölcs-programjának keretében az Európai Bizottság szeretné elérni, hogy az EU-tagországokban az iskolákból kikerüljenek az édességeket és kevésbé egészséges termékeket árusító automaták, és helyüket gyümölcskínáló alkalmatosságok vegyék át.
Az állva tanulás rendszerével kísérleteznek a hónap eleje óta egy berlini általános iskolában.
Idén is több tízezer forintba kerül az iskolakezdés: a tankönyvek több mint hat százalékkal drágulnak, és nem lettek olcsóbbak a tanszerek sem.
Emlékeztek még a jó kis iskolai menzás ebédekre? A mosogatólére, amit levesnek próbáltak meg eladni és a cipőtalpra, amelyet húsnak neveztek.
Az idén május 28-án tartják a kompetenciaméréseket az iskolák 4.,6., 8.
Tartozom egy vallomással: nem szeretem a dohányfüstöt, de még a szagát sem.
Az Egyesült Államokban az állami iskolákban is teret nyert az utóbbi években az egynemű oktatás rendszere - számolt be a jelenségről az NPR közszolgálati rádió.
Nem szívesen formálok véleményt olyan eseményekről (most sem fogom tenni), melyeket csak a média által nemegyszer jócskán elferdített és szenzációvá dagasztott információk alapján ismerek.
Iskolai keretek között tanítják az ismerkedést, a flörtölést, a szerelmet, a jó párkapcsolat csínját-bínját Szingapúron, ráadásul állami kezdeményezésre.
Gyűjthetünk bélyeget, meg szalvétát, csokipapírt is, meg sztárképeket, esetleg csillogó köveket, vagy a pasik skalpját, ezzel mind valami titkos gyűjtőszenvedélyünket elégítjük ki.