A magyar gyerekek ⅔-át is érinti az iskolai bullying, aminek súlyos, hosszú távú hatása már bizonyított. Az élet több területére is hatással van, mint gondolnád, nemhiába veszik olyan komolyan a dolgot a franciák.
A 19. század második felében az Egyesült Államok és Kanada kormánya úgy döntött, az országokban élő őshonos lakosságot átfogó program keretében „civilizálni” kell, vagyis kényszerűen megfosztani hagyományaiktól, és európai, keresztény szellemiségre áttéríteni őket – a kétes kezdeményezés nemcsak jelentős kulturális veszteséghez vezetett, de számos emberéletet is követelt.
Volt olyan gyerek, akinek a hallókészülékét tüntették el a képről.
A menekültek után régi-új ellenséget húzott elő a tarsolyból a Fidesz. Az Orbán-kormány kommunikációjában előtérbe került a Brüsszel által támogatott, liberális, nyugati dekadenciát hozó LMBTQ-aktivista képe, aki többedmagával megszállja az oktatási intézményeket, átveszi a szexuális felvilágosítás lebonyolítását, hogy orvul kisiklassa normális fejlődésükből a gyerekeket, miközben minden erejével azon van, hogy nemátalakító kezelésekre beszélje rá az ovisokat. Mire alapozza félelmét a miniszterelnök?
Édesanyám annyira szeretett iskolába járni, hogy kislányként, miután hazaért, felsorakoztatta a babáit, és leadta nekik az aznapi tananyagot. Időnként számonkérést is tartott, mindegyiküknek készített játék ellenőrzőt, szorgosan vezette a jegyeiket. Nem csoda, hogy később a tanári pályát választotta, és mára több mint 3 évtizede oktatja a diákokat (egyébként abban az iskolában, ahova ő maga is járt annak idején). Ám a gyerekek többsége közel sem élvezi ennyire az iskolát, mint anno az én anyukám. Sokan egyenesen utálnak ott lenni, vagy arról számolnak be, hogy állandóan unatkoznak. Mi lehet a háttérben?
Nem látom a templomot, a parkot, alattunk a boltba, munkába igyekvő embereket. Csak ülök, és bámulom, hogyan pattogott le az erkély korlátjáról a festék. Ezt csinálom húsz perce. Hogy vagy, Babám, lép ki hozzám a Szerelmem, Aki Szintén Nő. Péntek reggeli álmos fej, kockás pizsi. Két bögre kávé van nála, az egyiket leteszi elém az asztalra. Még mindig olyan, mintha lenyomtak volna a víz alá, válaszolom. Tegnap óta én is folyton a sírás határán vagyok, rohadt megalázó ez a pedofiltörvény. Mi közünk nekünk ehhez? Nyilván semmi, szorítom meg a kezét. Hallgatunk. Lehet, kár volt elvállalni a cikket, sóhajtom. Olyan jó lenne lelépni pár napra, vagy sorozatokat nézni. Tudomást sem venni az egészről. Biztos kitalálsz valami jót, mosolyog rám. Van már ötleted?
Az idei őszi iskolakezdéssel kapcsolatban sokaknak vannak kétségei. Ám nemcsak a szülőknek, hanem a gyerekeknek is. Néhányuk egész komoly tüneteket mutat, és semmi áron nem szeretne iskolába menni.
A mai harmincasok, negyvenesek, ötvenesek csak kapkodják a fejüket: gyerekeik százféle iskolatáskából, tollból, ceruzából és végtelen sokféle egyéb tanszerből választhatnak, amikor augusztus végén elindulnak beszerezni a következő tanévi muníciót. De mi volt 30-40-50 évvel ezelőtt?
Gyakran használjuk a gyerekünkkel kapcsolatban azt a szót, hogy tökéletes. Amint megszületett, számunkra az, és ez rendben is van. Csakhogy akkor még nem várunk tőle semmiféle teljesítményt.
Legyünk akár 7, akár 14, akár 40 évesek, nyolcra beérni az iskolába – ami a gyakorlatban háromnegyed nyolcat jelent – igazi kihívás. Nem véletlenül próbálnak régóta változtatni rajta. No de ki az, aki ellenáll a kései iskolakezdésnek, és hogy kezdik a napot más országokban?
Minden szülő aggódik, amikor elérkezik a nagy nap, és a kis elsőst be kell kísérni az iskola tantermébe. Órákig vagyunk képesek tervezgetni és egyeztetni az osztályfőnökkel arról, mi hogyan lenne a legjobb a gyerekünknek, ha szemüveges, balkezes vagy éppen figyelemzavaros.
Az iskolához nem elég a szépen bepakolt iskolatáska és a megfelelő órák átücsörgése. Egy sor olyan képességre is szükség van, amire elsőre nem is gondolnánk.
