Sokak egyik legkevésbé kedvelt iskolai tananyaga az írói életrajzok voltak. Egy-egy író születési és halálozási dátumának az ismerete azonban segíthet abban, hogy nagyjából elhelyezzük az adott alkotó pályaképét a fejünkben.
Igazán szórakoztató feladatra hívunk kvízünkben: jól megkavartuk egy-egy magyar író vagy költő nevének betűit, és anagrammát alkottunk belőlük.
Szerb Antal 1935-ben szeretettel és humorral mutatta be a Budapestet az ide tévedt idegennek – szeretett városa azonban kevesebb mint tíz éven belül hűtlen lett hozzá, és származása miatt megtagadta.
Legújabb kvízünkben az írói álnevek kusza labirintusába kalauzolunk: a magyar irodalom számos nagy alakja döntött ugyanis különféle okok miatt úgy, hogy nem a saját nevén jelenteti meg műveit.
Reggel Jankát, este Böskét – írta 1924-ben a naplójába Móricz Zsigmond, aki házasemberként Simonyi Máriába volt szerelmes, majd néhány nap múlva megismerkedett egy debreceni özvegyasszonnyal. Magoss Olgát hétszer is feleségül kérte, de az asszony mindannyiszor nemet mondott.
Hol lenne a magyar irodalom a szerelmes költészet remekei nélkül? Kvízünkben próbára teheted magad: te vajon mennyire ismered híres költőink múzsáit?
Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.
A reformkor nagy alakjaira hajlamosak vagyunk úgy gondolkodni, mint megkérdőjelezhetetlen tekintélyekre. Pedig a magyar irodalom története korántsem mentes a személyes konfliktusoktól és az egók összecsapásától. Hozzájuk kapcsolódik például a magyar irodalom történetének egyik első plágiumügye.
Ha nagy regényimádó vagy, akkor nem lesz nehéz kitalálnod kvízünk szereplőiről, hogy mely irodalmi művekhez köthetők. Jól figyelj majd, mert a feladványok között találsz trükkösebbeket is!
A „magyar irodalom titokzatos Vasálarcosa”, Ignotus Emma asszonyként adta közre a „százízű és százillatú” Nagy-Magyarország receptjeit, ő maga azonban élete utolsó harminc évét emigrációban töltötte – csak meghalni tért haza.
Nevét nemigen említik az irodalomtankönyvek, pedig Somlyó Zoltán a 20. század elején a legnagyobbak között indult. A közönség vörösre tapsolta a tenyerét a kabarékban jelenetei és dalai után, miközben ő maga az utcán hajtotta álomra a fejét.
A romantika költőiről hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy naphosszat borongós tájakon merengtek, szerelmi örömöket és csalódásokat öntöttek rímekbe, és holdfényben méláztak az élet értelméről. Pedig a 18–19. század fordulójának irodalmi sztárjai meglepően szenvedélyes sportrajongók is voltak.
