Articles tagged Interjú
Világom
• 2022. 08. 29. 07:10
Évtizedeken át élte két ember életét a transznemű Móni: nyitottságot kér tőled is
Magasházi Mónika ma már nőként él élete minden egyes területén, de évtizedek harcát zárta le azzal, amikor 2018-ban először családjának számolt be arról, hogy transznemű. Azóta egy műtéten túl, hormonterápia mellett, nagyon nyíltan beszél nemcsak az általa bejárt útról, hanem a magyar transzok helyzetéről is – nem valamilyen szervezet, közösség képviseletében, hanem belső indíttatás által hajtva.
Életem
• 2022. 08. 14. 16:36
„Miért ne lehetnénk egymás szeretői?”
A kapcsolat igazi hajtóerejét a közös élmények jelentik, vallja a párterapeuta házaspár, akik nem riadnak vissza a szerepjátékoktól és a közös csínyektől sem – és ezt sokszor feladatba is adják a hozzájuk fordulóknak.
Világom
• 2022. 08. 13. 06:26
Rúzsa Magdi: „Most már tudom, mi az a teljesség”
Az énekesnő, aki jelenleg is a Papírsárkány turnéval járja az országot, hármas ikrei februári születését követően júliusban állt újra színpadra. Összetartó nagycsalád nélkül ez nem menne, mondta el Magdi a Díványnak adott interjújában, melyben természetesen az anyaság átformáló élményéről is kérdeztük.
Offline
• 2022. 08. 13. 18:35
„A legfenntarthatóbb ruhatár az, ami már ott van a szekrényünkben” – új kezdeményezés a divat világában
„Fontos, hogy újra megtanuljuk értékelni a ruháinkat, és örömmel viseljük őket. Sokszor bele sem gondolunk, hogy a túlfogyasztásunk révén a bolygónknak és önmagunkat is ártunk” – véli Csalár Bence. A divatújságíró-divatszakértőnek a közelmúltban jelent meg legújabb könyve A fenntartható divat kézikönyve címmel. Korunk divatvilágának legfontosabb témáit mutatja be a hazai ökotudatos tervezőkön, közéleti hírességeken keresztül.
Offline
• 2022. 08. 08. 12:16
Így találd meg életed parfümjét!
Hogyan válasszunk illatot? Kell-e nekünk echte magyar parfüm? És miért tör elő az összes emlékünk egy rég nem érzett illat hatására? Interjúnkban a feltörekvő magyar parfümőr Bálint Csabával keressük a válaszokat.
Önidő
• 2022. 07. 04. 09:05
Így védik ki a pilóták a legveszélyesebb turbulenciákat
A repülés előtt álló utas fejében minden megfordulhat: villám csap a repülőbe, madárrajba repül a gép, vagy turbulencia okoz rázós pillanatokat. Hogy megszabaduljunk a fölösleges félelmektől, pilóta szakértőnk avat be a repülés során zajló várt és váratlan események hátterébe.
Szülőség
• 2022. 06. 22. 10:06
Még mindig nem értjük, mi történik egy szexuálisan abuzált gyermekkel
Berkesi Zsuzsa néhány hónapja jelentette meg Jó leszek című regényét: a gyermekkori szexuális abúzust fikciós keretben feldolgozó könyv már második kötete, de az első, amelyet saját neve alatt adtak ki. Korábban Anoni Maraként saját abúzustörténetét írta meg, idén viszont kilépett a névtelenség fátyla mögül, amiről a Díványnak is mesélt.
Világom
• 2022. 06. 18. 16:36
„Ha rapzenét hallgat, azzal, ha kemény metált, akkor azzal dolgozunk” – így segít a zeneterápia a gyerekeknek
Hogyan hat a gyermeki agyra a zene különböző helyzetekben? Például olyankor, amikor nagyon betegek, kórházba kerülnek? Stánicz Nikolett gyógypedagógus és zeneterapeuta mesél erről.
Szülőség
• 2022. 05. 29. 09:46
Ne különórákra írasd be – így neveld gyermeked a jövőnek
Itt a gyermeknap – a jelen helyett most a jövőre koncentrálva annak jártunk utána, mennyire értjük azt a jövőt, amelyre gyermekeinket neveljük, és tisztában vagyunk-e azzal, milyen kompetenciák segíthetik majd őket sikerekhez felnőttként?
Világom
• 2022. 05. 25. 10:06
Így kellene változnia az oktatásnak a tudományos sikerek és a tanárutánpótlás érdekében
Magyarország több Nobel-díjast és komplett tudományágakat is átformáló tudósokat, szakembereket adott és ad a világnak. Csakhogy az utóbbi évtizedekben a természettudományok iránti érdeklődés csökken, egyre kevesebb a reál tantárggyal foglalkozó tanár. Így félő, hogy elveszítjük ezt az előnyt – ráadásul még mindig vannak olyanok, akik úgy gondolják, a tudományos karrier nem nőknek való.
Testem
• 2022. 05. 20. 10:06
Így küzdött meg Gulácsi Péter sztárfocista felesége a betegségekkel, és nyerte vissza az alakját
Gulácsi Péter magyar válogatott labdarúgó, a német RB Leipzig kapusa. Feleségével, Gulácsi-Vígh Diával két gyermeket nevelnek. Dia a modellkedés mellett nemzetközi gazdálkodás szakon végzett, esküvőszervező vállalkozást üzemeltet. Szakértőnknek teste változásairól és családjáról mesélt.
Offline
• 2022. 05. 22. 17:46
Bizarr kívánságok a luxushotelben, prostikat futtató taxisofőrnő és társkereső celebek – interjú Kordos Szabolccsal
„Újságíró vagyok, nem író. Egyszer próbáltam meg fikciót írni, 20 percig tartott. Nagyon nyomorúságos 20 perc volt” – mondja magáról a 9 részes, 15 újranyomást és 70 000 példányt megért Hungary-sorozat szerzője. Kordos Szabolcs alaposan elmerült a kívül csillogó luxushotelek, a maffiatagokat is szállító taxisok, a pszichológus emberismeretét felülmúló vendéglátósok és a biztonsági őrként is helytálló stewardok bekebelezően érdekes szubkultúrájában. A szerző a Díványnak szemezgetett a legérdekesebb anekdoták közül, és elsőnek beszélt ősszel megjelenő új könyvéről.