Articles tagged Interjú
Szülőség
• 2024. 06. 09. 12:40
Agyrázkódásnak hitték, agydaganat volt: fia elvesztését írta meg könyvben egy apa
Egy szülő számára nincs annál nagyobb fájdalom és nehezebb helyzet, mint hogy gyermekét el kelljen temetnie. Koncz Levente és felesége, Helga három éve ezt élte át: legkisebb gyermeküknél, Jeromosnál daganatos betegséget diagnosztizáltak, annak is legagresszívabb változatában. Az agyi tumor diagnózisa 2020 októberében született, 2021. május 25-én pedig Jeri meghalt.
VIP
• 2024. 06. 01. 18:30
Marcelito Pomoy: „A családom elhagyott kétéves koromban, egy rendőr fogadott be”
Marcelito Pomoy életének első húsz évére sok mindent mondhatunk, de azt nem, hogy könnyű lett volna. Apját bebörtönözték, anyja elhagyta, és amikor rátalált koholt vádak alapján lecsukott édesapjára, akkor sem került sínre élete: mostohaanyjával nem jöttek ki jól, ezért Manilába ment, ahol egy illegális közvetítő útján szerzett munkát.
VIP
• 2024. 05. 11. 19:30
Az ember, aki meghalt, de mégse – interjú Lackfi Jánossal
Lackfi Jánosnak tavaly év végén szívrohama volt, most pedig már köszöni szépen, jól van. Ennek a váratlanul érkező eseménynek köszönhetően mára teljesen új mederbe terelte az életét, és egy új nickneve is lett a balatonfüredi Állami Szívkórházban töltött hetek alatt.
Életem
• 2024. 05. 20. 13:36
Afelé tartunk, hogy emberek haljanak bele abba, amit teszünk – így fog megváltozni hazánk klímája
Örökre lemondhatunk a hóról, rengeteg aszályos nap lesz forró nyarainkon, végleg elveszítjük az átmeneti évszakokat és többlethalálozásokat okozunk minden olyan tevékenységünkkel, mely tovább melegíti a klímát.
Életem
• 2024. 05. 18. 15:10
Kétszer futotta körbe a Balatont egy szuszra: 11 milliót gyűjtött össze vele
Takács Krisztián „Csipi” nevét a múlt hétvége óta az egész ország ismeri. Az extrém vállalásairól ismert ultrafutó lefutotta az UltraBalatont, majd elindult még egy körre. Teljesítményével egy alapítványnak gyűjtött.
Életem
• 2024. 05. 17. 09:06
Karsai Dániel: „Végigcsinálom az utolsó lélegzetvételemig”
Az Indexnek adott interjút az ALS-betegségben szenvedő Karsai Dániel, aki többek között a sikerről és arról is beszélt, hogy bátran néz szembe a halállal.
VIP
• 2024. 05. 10. 08:06
Győrfi Pál: „Mentősnek lenni ma már a fiatalok körében is trendi”
A tapasztalatok szerint egyre népszerűbb a mentős hivatás a fiatalok körében. Ez nem véletlen, hiszen a hazai életmentő szakma kezdetektől az innovációra törekszik, újabban mesterséges intelligencia projektet is indítottak. A digitalizációt mindenképpen előnyére fordította az Országos Mentőszolgálat, amely ma ünnepli megalakulásának 137. évfordulóját.
VIP
• 2024. 04. 28. 12:40
Herendi Gábor: „Sok minden van még a fiókban, de engem most nem engednek labdába rúgni”
Herendi Gábor nevéhez olyan nagy sikerű, közönségkedvenc filmek fűződnek, mint a Valami Amerika, a Kincsem vagy a Toxikoma. A filmrendező most két szerzőtársával írt pörgő cselekményű, izgalmas krimit, Tízparancsolat 2.0 címmel. Herendi Gáborral beszélgettünk.
VIP
• 2024. 04. 14. 16:00
Ráckevei Anna és lánya, Horváth Julianna: „Egy közös jelenet nagyon boldoggá tenne”
Horváth Juliannát általános iskolás kora óta ismerem, gimnáziumban osztályfőnöke voltam. Juli, a mindig érdeklődő, vidám és intelligens lány tökéletesen beszél angolul és spanyolul, és már gyerekkorában kiválóan dobolt. Időközben anya és színésznő lett belőle. Nem is csoda, hiszen édesanyja a Jászai Mari- és Kazinczy-díjas, érdemes és kiváló művész Ráckevei Anna.
VIP
• 2024. 04. 24. 15:10
Pataki Ági: „Elkötelezett híve vagyok a magyar divatnak”
Az eddieknél nagyobb show-t ígérnek az idei Fashion Awards Hungary díjátadó gálára az Akváriumban, amely idén lesz 20 éves. A május 23-i exkluzív esemény fővédnöke a divat hazai ikonja és szimbóluma, Pataki Ági lesz.
VIP
• 2024. 04. 13. 13:35
Kiss Mari: „A mi hivatásunkban a távolságtartás nem működik”
Akad, akinek Kiss Mari neve hallatán azonnal a Szeleburdi vakáció vagy az Egy erkölcsös éjszaka jut eszébe, más talán nemrégiben látta a Rendes lányok csendben sírnak című előadásban, amelyért az eSzínház Fesztivál díját is megkapta.
VIP
• 2024. 04. 14. 18:30
Gregor Bernadett: „Rendkívül élvezem, amit csinálok, és örömömet lelem benne nap mint nap”
Mi motivál egy jó művészt? Hogy viszonyulnak a mai fiatalok a színházhoz? Mennyire fontos a régi értékek ápolása? Gregor Bernadett-tel beszélgettünk.