igazság 2 - Dívány

„Sosem vagy egyedül!” Ez nem csak jelmondat vagy egy horrorfilm szlogenje lehet, sajnos ez a valóság is. Nemhogy egyedül nem vagyunk, hanem többmilliónyi atkával élünk egy fedél alatt, sőt, amikor éjjel nyugovóra hajtjuk a fejünk, akkor vagyunk hozzájuk a legközelebb. Aki azt hiszi, kivétel, azért ő is mossa ki ágyneműjét legalább 60 fokon a cikk elolvasása után.

2018. december 15. Az író Gerlóczy Márton szokásos thaiföldi alkotói útja helyett a szicíliai Sciclibe érkezik, hogy egy hónapot dolgozzon az apai felmenői történetét bemutató családregényen. Az Etna közelében egy DNS-teszt eredményére vár, amely alapján eldönti majd, kik is lesznek a könyve szereplői. Miközben a vér szerinti dédapja után nyomoz, egyre jobban belegabalyodik a családi hazugságokba. A legtöbbnek oka van, a fenntartásuk mégis megbetegítő. Hogyan lehet felszámolni őket? És milyen árat fizet érte, aki megpróbálja? A Fikció az elhallgatott közös múlt feltárására, az identitás újradefiniálására, a gyógyulásra tett bátor kísérlet. Grandiózus irodalmi vállalkozás, amelybe még most, az első résznél érdemes bekapcsolódni. Interjú az íróval.

„És én még azt hittem, hogy a koronavírustól kell parázni. Pedig tudhattam volna, hogy nincs az a járvány vagy természeti katasztrófa, ami nagyobb veszélyt jelentene, mint az emberi rosszindulat” – mondja keserűen Hidvégi Anna annak a törvényjavaslatnak a kapcsán, amely elrendelné, hogy az anyakönyvi nyilvántartás a jövőben kizárólag a születési nemet tartalmazza, így a személyazonosító okmányokban sem lehetne megváltoztatni azt. Mi az óriási baj ezzel a tervezettel? Egy rövid összefoglaló után transz emberek mondják el, milyen káros hatásai lennének az ún. 33-as paragrafusnak.

Amikor belemegyünk egy szócsatába, sokunkat kimondatlanul is az a fantázia vezet, hogy ha elég ügyesen forgatjuk az érveinket, akkor a másik egyszer csak megadja magát, beismeri, hogy tévedett, nekünk pedig igazunk van, és akkor ez volna a győzelem. Tényleg? Nem lehet, hogy akkor is valami lényegesről maradunk le, ha ez esetleg megtörténik?

1977. augusztus 16-án gyászba borult a világ: meghalt a világhírű énekes, Elvis Presley. A nők bálványa csupán 42 éves volt, és persze rögtön rengeteg elmélet született arról, miért is távozott ilyen fiatalon: megmérgezték, öngyilkos lett, eljátszotta a saját halálát és megszökött, bűntudat gyötörte, mert pedofil volt... És ez csak ízelítő a Király körül kialakult legendákból és találgatásokból, amelyeknek folyton visszatérő motívuma továbbra is az: Elvis él.

Izgalmas amerikai kutatás látott napvilágot még 2004-ben. Renita Coleman és Lee Wilkins azt vizsgálták, hogy a különböző szakmák képviselői hol állnak erkölcsi fejlettség tekintetében. Akkor az újságírók a filozófusok, az orvostanhallgatók és az orvosok mögött az előkelő 4. helyen végeztek. Egy új tanulmány szerint azonban azóta sokat romlott a helyzet.

A szexuális zaklatási ügyek kapcsán három hullámban szokott tetőzni bennem a szomorúsággal vegyes felháborodás. Az erőszakos tettektől való viszolygásomat tovább súlyosbítják az elkövetők vállalhatatlan reakciói, majd a velük mégis szolidaritást mutató kommentek sokasága. Hogyan tudott volna Kiss, Marton, KERO, Kenderesi vagy éppen Vári úgy bocsánatot kérni, hogy az valóban az igazság helyreállítását szolgálja?

Ha elég sokáig ismételgetnek nekünk valamit, azt előbb-utóbb elhisszük. Mivel könnyebben dolgozunk fel olyan információkat, amelyekkel korábban már találkoztunk, hajlamosabbak is vagyunk elhinni őket akkor is, ha távol állnak a valóságtól.

Rossz hírem van, amennyiben ön szőke és mindene a pénz.

Még a luxuscégek is trükköznek a 'Made in Italy' címkével. Egyre több a kínai gyár Toszkánában.

Jazz Eger missziónak tekinti, hogy Instagramján felhívja a figyelmet a szépségipar súlyos hazugságaira.

Mikor mondjuk el a gyereknek, hogy nem mi vagyunk a vér szerinti szülei? Megkérdeztük azokat, akik már gyakorlottak a kérdésben.