A gusztustalan és ijesztő, de hasznos igazság az otthonunkban velünk élő atkákról

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

„Sosem vagy egyedül!” Ez nem csak jelmondat vagy egy horrorfilm szlogenje lehet, sajnos ez a valóság is. Nemhogy egyedül nem vagyunk, hanem többmilliónyi atkával élünk egy fedél alatt, sőt, amikor éjjel nyugovóra hajtjuk a fejünk, akkor vagyunk hozzájuk a legközelebb. Aki azt hiszi, kivétel, azért ő is mossa ki ágyneműjét legalább 60 fokon a cikk elolvasása után.

A nyugalom teljes megzavarására bőségesen alkalmas tartalom következik, de annál hasznosabb, hogy tisztán lássunk, kikkel is élünk együtt és hányan vagyunk az ágyunkban, amikor este azt hisszük, hogy végre nyugodtan lepihenhetünk. 

A visszataszító tények

Ha önmagában nem lenne elég rémisztő, hogy otthonunkon ilyen kis pókszerű micsodák millióival osztozunk, az mindenképp borzasztó, hogy az otthoni allergiát ezeknek a levegőbe jutott, elszáradt ürülékétől kapjuk. Ezt ugyanis, mi sajnos, belélegezzük a levegővel. Ráadásul, ezek a kis nemkívánatos atkák nem boldogulnak önmaguktól, kell nekik egy olyan élőlény, például, a penészgomba, ami előemészti számukra azokat az emberekről lehullott és elhalt hámsejteket, amiket a szőnyegen vagy a textíliákon találnak. Márpedig találnak bőven, mert naponta 1,5 gramm hám válik le egy emberről. Alig merem leírni, hogy ezzel 1 millió atka jól tud lakni, és sajnos nemcsak az igaz, hogy sok jó ember kis helyen is elfér, de bizony rengeteg kis atka is egész pici helyen képes összetömörülni. Egészen pontosan kétszázan is jól megvannak 1 gramm porban. Körülbelül azt a hőmérsékletet kedvelik (17–25 °C), amit a Homo sapiens is, szóval abban sem kell bízni, hogy egy alapos szellőztetés bármit megoldana.

A legrosszabb esetek

Leggyakrabban előforduló poratka-allergiás tünetek lehetnek az orr- és szemirritációk: viszketés, vörösség, szárazság. A poratka-allergiásoknál viszont akár asztmás rohamot is kiválthat az allergén, egyébként a bőrön ekcéma vagy csalánkiütés formájában jelenhet meg. Mindezt a Dermatophagoides pteronyssus és a Dermatophagoides farinae okozza, míg a vele rokon, a köznyelvben szintén atkaként emlegetett Sarcoptes scabiei egyenesen a rühért tehető felelőssé.

A rühös elváltozás már gyógyszeres kezelést is igényel. Ebben segít a chlor-ciclohexant tartalmazó zselé vagy emulzió, vagy a benzil-benzoát oldat (Linimentum scabicidum), melyek alkalmazásáról azok gyógyszertári beszerzésekor mindenki érdeklődjön patikusánál vagy dermatológus szakorvosánál. Mindenesetre, az apró vörös kiütésekkel és erőteljes viszketéssel járó betegség közvetlen érintkezéssel terjed emberről emberre. A viszketéssel azonban különösen vigyázni kell, mert az erősen vakart, roncsolt bőrfelületen keletkező sebek könnyen elfertőződhetnek.

Régóta vakaródzunk már miattuk, az 1793-as kép is erről árulkodik
Fotó: Heritage Images / Getty Images Hungary

Hogyan védekezzünk?

Ezeken az állapotokon elsősorban az segít, ha radikálisan csökkentjük ezeknek az apró állatkáknak előfordulási lehetőségeit a lakásban. Mivel főleg a textíliák nyújtanak kedvelt menedéket ezeknek a mikroszkopikus betolakodóknak, és azokon a helyeken lakmároznak legszívesebben, amelyek közvetlen érintkezésbe kerülnek az emberi bőrfelületekkel, az ágynemű, a díszpárna, a bútorszövet különösen forró zóna atkaszempontból. A szőnyegek és függönyök sem maradnak mentesek tőlük. Ezek gyakori mosása, tisztítása melegen ajánlott, akár 60 fok feletti programban, ha elbírja, mert azt az atka már annyira nem. A sűrűn ismételt porszívózás is lehet hatékony, de elsősorban akkor, ha HEPA-szűrős porszívóval indulunk hadba az atkák ellen, mert csak ez végez elég „aprólékos”munkát ahhoz, hogy tényleg elbánjon a visszataszító hívatlan vendégekkel.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!