Tömeges fertőzés ütötte fel a fejét a luxusutazáson, karanténba zárták a betegeket
Csaknem százan fertőződtek meg az óceánjárós luxusutazáson, a betegeket elkülönítették.
Csaknem százan fertőződtek meg az óceánjárós luxusutazáson, a betegeket elkülönítették.
Ha azt halljuk, Titanic, a legtöbb embernek a híres film jut eszébe, nem pedig az a tragédia, mely a hajókatasztrófák történetében kiemelkedően ismert – de messze nem a legnagyobb.
Nem Néró császár volt az első, aki csatornát akart építtetni, hogy egy több száz kilométeres hajóútat mindössze néhány kilométeresre rövidíttessen a Jón- és az Égei-tenger között. Hatezer rabszolgája azonban nem boldogult a feladattal, amelyet bő 1800 évvel később magyar tervek alapján, magyar irányítással vittek sikerre.
A óceánjáró hajók nyújtotta luxus és kényelem egyre több utazni vágyónak vonzó az európai közönség tagjai közül is. Az Amerikai Egyesült Államok lakosai körében azonban már jóval régebb óta divat efféle hajókon vakációzni. Nem csoda, hogy kialakult protokolljuk is van már minden, de tényleg minden eshetőségre.
Különleges látványt nyújt az a több évtizede eltűnt hajóroncs, amely most a Tisza alacsony vízállása miatt bukkant fel Szolnoknál, a Szent István híd közelében.
A brit Portsmouth kikötőjének közelében, a Solent-tenger vizén rejtőzik egy különleges hely: a Spitbank Fort Hotel. Egykor katonai erődítménynek épült, majd luxushotellé lett átalakítva. Mostanra elhagyatott, de mégis magával ragadó a lebegő építmény – mint egyfajta időutazás a múltba.
Richard Young angol hajóépítő mester 1879-ben érkezett Balatonfüredre. Hamarosan megnyitotta műhelyét, és két évvel később elkészült első hajója: a másfél árbócos jacht, melyet Mariska névre keresztelt.
Július 12-én úszóversenyt tartanak a Dunán: a résztvevők Szentrendétől indulnak, és egészen a Lupa-szigetig úsznak majd a folyóban. A verseny idejére teljes hajózár lesz érvényben.
New York történetének legnagyobb polgári hajótragédiája a General Slocum elsüllyedése. A baleset több mint 1000 áldozatot követelt, a 2001-es New York-i terrortámadásig a legtragikusabb veszteségnek számított.
2025. június 13-án és 14-én még ingyenesen vehető igénybe az Uber Boat, a Uber új budapesti közlekedési újítása: egy 15 perces városnéző hajóút a Dunán.
Már a legkisebbek is tudják, hogy ha kalózt rajzolnak, van egy kötelező kiegészítő, amiről nem feledkezhetnek meg, ez pedig a szemtakaró. De miért is kellett ezt viselniük a habok legendás rablóinak, ha a szemük alatta ép volt?
A Párizsba látogató turisták nagy része a híres építményeken kívül arra is kíváncsi, milyen képet nyújt a szerelem városa a Szajnáról nézve. Pedig a folyót nem csak romantikus sétahajókázásra használták a franciák. Még olyan is volt, amikor ebben hűsöltek felső utasításra, alsó ruházat nélkül.