Ez az elhagyott hotel a tengerben áll, különös múltja van

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A brit Portsmouth kikötőjének közelében, a Solent-tenger vizén rejtőzik egy különleges hely: a Spitbank Fort Hotel. Egykor katonai erődítménynek épült, majd luxushotellé lett átalakítva. Mostanra elhagyatott, de mégis magával ragadó a lebegő építmény – mint egyfajta időutazás a múltba.

A Spitbank Fort építése az 1860-as évek végén kezdődött, és 1878-ra fejeződött be. Eredetileg a brit partok védelmét szolgálta, és aktív szerepet játszott az első és második világháborúban is. 1982-ben magántulajdonba került, és a következő évtizedekben múzeumként, rendezvényhelyszínként működött. 2012-ben luxushotellé alakították át, amelyet kizárólag hajóval lehetett megközelítheteni, egy éjszaka ára pedig a 700 dollárt is elérhette.

Az exkluzív helyszín privát és nyugodt menedékként szolgált a világ elől.

Elhagyatott, kísértetjárta hotel

A Spitbank Fort nemcsaktörténelmi jelentősége miatt érdekes, hanem a hozzá kapcsolódó legendák miatt is. A helyszínt többek között a brit Most Haunted című műsor is felkereste, ahol a stáb tagjai különös zajokat, tárgyak mozgását és hűvös fuvallattokat tapasztaltak.

Az elhagyatott hotelben különös zajokat hallani
Fotó: Andrew Matthews - PA Images / Getty Images Hungary

A legelterjedtebb történet szerint egy fiatal katona, Henry Attreal, 1910-ben egy baleset következtében életét vesztette a lebegő építményen, és szelleme azóta is ott kísért.

Idézőjel ikon

A tanúvallomások szerint Henry gyakran fütyörészve követi a látogatókat, néha halkan még a fülükbe is belesuttog.

Bár az elmondások alapján a szellem nem agresszív, jelenléte mégis nyugtalanító.

Újranyitás vagy emlékmű?

Bár a Spitbank Fort jelenleg nem látogatható, és a szálloda szolgáltatásai szünetelnek, az erőd megőrizte egyedi hangulatát és történelmi értékét. A jó állapota és a páratlan történelmi háttere révén vonzó lehetőséget kínál a befektetőknek, akik az építmény múltját megőrizve, ismét egyedi luxusélményt szeretnének teremteni.

De legyen akár újra nyitva, vagy maradjon az idő megállított emlékműve, a Spitbank Fort örökre egyedi és lenyűgöző építmény marad.

Fedezd fel ebben a cikkben az elhagyatott, kísértetjárta északi-olaszországi elmegyógyintézet labirintusait.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Baráth Lilla
Baráth Lilla
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.