Vajon melyik lendít nagyobbat egy rászoruló helyzetén, ha huzamosabb ideig kisebb, de rendszeres összeggel támogatják, vagy ha egy egyszeri, de nagyobb juttatást kap? A többségi társadalom tagjai szerinti mire költene egy hajléktalan, ha egyszerre milliók fölött rendelkezne? …és mi történik ilyenkor a valóságban?
Reggel nyolc óra. István tíz ujjával öleli körbe barna műanyag poharában gőzölgő kávéját, azt mondja, ő ezzel tud túlélni a hidegben. Az élete két táskában áll összecsukható széke mellett az aluljáró hideg kövén. Itt sorakoznak az ezer színben pompázó rajzai is, amelyek többnyire szülőhazájának emlékeit őrzik. Hat hónapja él az utcán. Interjú.
Az alaszkai település, Sitka a Nászajánlat című romantikus komédia révén került a köztudatba, de az ott élőknek cseppet sem derűs az életük. Ahogy nőnek a lakásárak, a város szélén élők egyre inkább kiszorulnak a vadonba, a medvék közé.
Az igazán tehetséges fotósok ösztönszerűen tudják, hogyan kapják el a kínálkozó pillanatot, és az iróniának, a fekete humornak sincsenek híján: az 1930-as évek gazdasági világválságának egyik leghíresebb szociofotója mindkettőre kiváló példa. Margaret Bourke-White, az egyik első és legkiválóbb női fotóriporter híressé vált képe az amerikai álom koncepciójának kiforgatásával sokkolta a közönséget.
Olykor egyetlen emberi alakról vagy arcról készült portré is képes kifejezni egy teljes történelmi korszakot vagy szituációt: ezek közé tartozik az amerikai szociofotózás úttörőjének megrendítő felvétele egy hajléktalan asszonyról és gyermekeiről, amely nemcsak az 1930-as évek gazdasági világválságának megtestesítőjévé, de a világ egyik legtöbbet idézett fotójává is vált. A képen szereplő nő – akinek kiléte évtizedekig rejtély maradt – azonban sohasem profitált a hírnévből, sőt, inkább átkozta azt.
Amikor egy hajléktalan vagy láthatóan nélkülőző ember mellett mentek el, a gyerek joggal tesz fel kényesnek tűnő kérdéseket. Miért nincs mindenkinek otthona? Hogy oszlanak el a javak? Mitől függ, ki lesz gazdag vagy szegény?
Egy reményvesztett, hajlék nélkül maradt nő reintegrációjához nagymértékben hozzájárul a külső-belső megszépülés. Ebben hisznek az Üdvhadsereg által működtetett Válaszút Háza rehabilitációs intézmény dolgozói is, akik az alapszükségletek biztosítása, valamint a folyamatos lelki gondozás és életvezetési tanácsadás mellett az ápolt megjelenés kialakításában is sokat segítenek.
Pőcze Flóra a hajléktalanok közt élt, antropológusként vizsgálta őket, de mégis igen emberi könyvet írt róluk. A Díványnak arról is mesélt, ami a könyvből kimaradt.
Egy londoni naptár lesz a képeikkel tele, itt a bizonyíték, hogy fotózni mindenki tud.
Legalábbis a divattervezők ezt gondolják, amikor újabb és újabb divatanyagokban veszik elő utcán élő honfitársaikat, és merítenek ihletet tőlük. Ízléstelen vagy sem, a divat a hajléktalanokat sem kíméli.
A japán márka várhatóan egy vagyont kér a szemeteszsák-táskáért és kamuszakadt pulcsiért.
Erzsébet reggel elvitte a lányát bölcsibe, és nem kapta vissza: állami gondozásba került. Pedig az anya dolgozik, nem bántalmazó, csak szegény.
