Híres apák híres lányai – Galéria
A világhírű színészek, énekesek, rendezők és ismert művészek közül jó néhánynak az egykor picurka kislánya is felnőttként fényes csillaggá nőtte ki magát. Híres apa-lánya duók képeiből válogattunk.
A világhírű színészek, énekesek, rendezők és ismert művészek közül jó néhánynak az egykor picurka kislánya is felnőttként fényes csillaggá nőtte ki magát. Híres apa-lánya duók képeiből válogattunk.
Bár a politikai rendszer változott, a szeptembert ugyanannyira kevés diák várta lelkesen az átkosban, mint ahogyan most is. Amint az augusztus 20-i tűzijáték utolsó petárdái durrantak, a diákszívekbe jeges felismerés mart belé: hamarosan itt a tanévnyitó!
Az egypetéjű iker testvérpárok génállománya közel azonos. Már az is kiderült, hogy még eltérő külső hatások ellenére is hasonlóan fejlődnek, de így már minimum elgondolkodtató, amikor egy olyan egypetéjű ikerpárról hallunk, akik közül az egyik fényes hollywoodi csillag, a másik egy irodában dolgozó könyvelő.
1939-ben Velencében született, de hatéves koráig csak németül szólalt meg a kis Mario, a későbbi Terence. Ennek ellenére a német állampolgárságot csak 2022-ben kapta meg. Addigra már az olasz mellett amerikainak is vallhatta magát a gyerekként az úszás mellett atlétikában, vívásban, fociban, lovaglásban és síelésben is jeleskedő színészlegenda.
Harcsapaprikás túrós csuszával, korhelyhalászlé tejföllel és citromkarikával, no és egy jó fogas Orly módra – ha nem is vagyunk nagy halevő nemzet, azért a ropogós falatokat nem vetjük meg. Nyáron meg aztán különösképp, ha a strand éttermében a lángoson kívül még frissen sült hekket is csipegethetünk.
Manapság annyi fesztivált rendeznek Magyarországon, hogy a kínálatból nehéz válogatni – na nem azért, mert nem találhatná meg minden műfaj kedvelője azt a rendezvényt, amely hozzá a legközelebb áll, hanem azért, mert a pénztárcánk komoly határokat szabhat a bulizásnak. Régen ez viszont egészen másként volt.
Aki tehette, régen is elmenekült a nagyvárosból a forró nyári napok és a rekkenő hőség idején. Hová utaztak, hogyan nyaraltak a régiek? Múltidézés, galériával.
A fürdőruhadivat hatalmas változáson ment át a 20. század első évtizedei óta: amennyi anyagból anno egyetlen dresszt megvarrtak, abból egy teljes családnak jut ma fürdőruha a strandra.
A régi nyarak emlékeit képekben és sztorikban is felidézzük: ilyen volt a szocializmus idején egy családi nyaralás!
Manapság, amikor már bölcsődéből is ballagnak a gyerekek, egészen más jelentősége van az általános iskolai vagy középiskolai ballagásnak, mint egykor, amikor sokkal megismételhetetlenebb mérföldkövét jelentette ez egy fiatal életének.
A városligeti Vidám Park sajnos már a múlté, pedig gyereknap közeledtével a vándor vurstlik mellett ez a hely is megtelt családokkal. Cikkünkben megmutatjuk, hogyan szórakoztunk itt anno, de a múlt századi vándor vurstlik világába is elkalauzolunk!
Budapest ezelőtt 100 esztendővel még egészen más képet mutatott, mint ma: galériánk segít elveszni egy kicsit a húszas évek fővárosában, megmutatva, milyen volt a város anno.