Ruby Meeden és férje, Aaron azt tervezték, hogy a washingtoni anacortesi Greek Islands étteremben ebédelnek a családjukkal. Magukkal vitték újszülött fiukat is, aki kis idő múlva éhes lett.
Amy Schumer Emmy-díjas humorista és színésznő arról híres, hogy a legkényelmetlenebb témákban is hajlandó megnyilvánulni, sőt élvezi a polgárpukkasztást. Mindeközben azonban olyan fontos témákra hívja fel a figyelmet, amelyek mellett nem is szabadna szó nélkül elmenni.
Az óvodás korosztály 50 százaléka élt már át legalább egyszer rémálmot. A kicsiknek még bonyolultabb meghúzniuk a határvonalat álom és valóság között, az érzelmeiket is nehezebben kezelik, nem csoda, hogy nagyon meg tudnak ijedni.
Szokásokból összegyúrt lények vagyunk. Amikor minden a tervek szerint halad, úgy érezzük, mi irányítjuk a sorsunkat. A nem várt fordulatok azonban nagy fokú stresszt és szorongást okoznak. Ezekből az elmúlt időszakban bőven kijutott. Még fel sem ocsúdtunk a koronavírus-járvány első három hullámából, máris jöttek a nyugtalanítóbbnál nyugtalanítóbb bel- és külpolitikai események, miközben erdőtüzekkel, hurrikánokkal és hőséggel itt van a küszöbön a klímakatasztrófa, a mesterséges intelligencia pedig napról napra ugrásszerűen fejlődik. Mit lehet kezdeni ennyi bizonytalansággal?
Hallottál már a vasárnapi félelmekről? Az angol Sunday scaries kifejezést még 2009-ben vezették be az Urban Dictionary nevű szlengszótárba. Arra a frusztrációra utalnak vele, amit sokan vasárnap este vagy a nyári szabadságunk végén élünk át: hirtelen elkezdenek minket nyomasztani a ránk váró feladatok, a feszes határidők, a főnökünkkel, a munkatársainkkal vagy az ügyfeleinkkel való találkozás. Nem hiszünk a képességeinkben, rettegünk a hibázástól, motiválatlanok vagyunk, semmi kedvük az egészhez. Mit lehet tenni?
A félelem a mindennapjaink része. Találkozhatunk vele az orvosi rendelőben várakozva, beszédre készülve egy emberekkel zsúfolt teremben, egy üres vizsgalap fölé görnyedve. Ezekben a szituációkban sokszor kívánjuk azt, bár képesek lennénk félelem nélkül élni, egy kicsit talán még szégyelljük is magunkat az érzés miatt. Ezért a gyerekünket igyekszünk bátornak nevelni, hogy felnőttként könnyebben megbirkózzon ezekkel a helyzetekkel. De vajon jót teszünk, ha megpróbáljuk elnyomni a félelmeiket? Létezik-e egyáltalán félelem nélküli élet?
A szeparációs szorongás megszokott a kisgyerekek esetében. Mostanában viszont mintha felerősödött volna és odáig fajulhat, hogy a gyerek aludni, játszani, enni sem hajlandó egyedül. Szakértő segítségével jártunk utána, mit tehetsz a helyzet javulásáért.
A szülés nem feltétlenül jelent halálközeli élményt, amin minél hamarabb túlesik valaki, annál szerencsésebb. Sőt, nem feltétlenül jár egy csomó ijesztő orvosi beavatkozással sem, de ehhez valóban érdemes készülnünk rá már a terhesség elejétől.
Aki gyereket nevel, az pontosan tudja, hogy bármikor megtörténhet a baj. Baleset, betegség esetén azonnal orvoshoz fordulunk vagy mentőt hívunk, miközben szinte pattanásig feszülnek az idegeink az aggodalomtól. Ezzel azonban nem segítünk a gyereknek, akit épp ellátni készülnek: átveszi a mi szorongásunkat, és sokkal kevésbé lesz együttműködő.
A kisgyerekekben olykor idő előtt kialakul annak félelme, hogy elveszítik a szüleiket. Élénk fantáziájuknak és a világ működéséről szerzett kevés tapasztalatuknak köszönhetően rémisztő összefüggéseket tudnak alkotni. A szülők megnyugtató szavai ilyenkor rendszerint kevésnek bizonyulnak. A kellő érthetőség és a hatékonyság érdekében még inkább az ő nyelvükön kell beszélnünk. Ehhez pedig a fantáziánkra lesz szükség.
Vannak, akik számára már egy fogorvosi rutinellenőrzés gondolata is álmatlan éjszakákat okoz, ez pedig sokszor csak növeli a probléma súlyosságát. Ők a dentálfóbiások, magyarul fogászatfóbiások.
Az utóbbi másfél év kiforgatta a világunkat a sarkaiból. Nemcsak a felnőttekét, de a gyerekekét is. Sokan közülük elkezdtek extrém módon félni mindenféle kórokozótól, és attól, hátha megfertőznek másokat.
