A képeslapok, táviratok, kézzel írt levelek világa letűnőben van. A postát leggyakrabban csomagok feladására és fogadására használjuk. De a gyerekünket azért talán nem jutna eszünkbe így eljuttatni a nagyszülőkhöz...
Kötelesség, nyűg vagy simán csak hiba a repülők és vonatok fej feletti csomagterével elkeseredett küzdelmet folytató, téglákat és aranyrudakat szállító utasok kisegítése?
Odamész az autódhoz, egy piros csomag vár a szélvédődön. Mit teszel?
Minél előbb le kell tudni a karácsonyi vásárlást, mert a káosz borítékolható.
A hagyományosnak mondható csoki-alma-mogyoró kombinációt már az ovis fiamnál is snassznak érzem. De kicsit félek a saját “kreatív” ötleteimtől.
Tapasztalatom szerint a csemeték alapvetően és ösztönösen kedvelik a Mikulást, akkor is, ha történetesen Télapó a neve. A lényeg, hogy csoki-hegyek és ajándék halom marad utána.
Tizenéve százezreket költöttem a gyerek születése előtt. De vajon miért? Most a töredékéből kijövünk, az internetről, turiból összeszedett cuccokkal.
Nem kell izgulni, hogy mikor csenget a postást vagy a futár, már itthon is egyre több az átvevő pont. Augusztusban például egy új szolgálató lép a piacra.
Nem kell választania, hogy pici vagy nagyobb bőröndöt visz magával. Vigye a Fugut.
Most, hogy Magyarországon teljesen összeomlott a csomagkézbesítés, mindenki ezeket a számokat hallgatja. Melyik a legszörnyűbb?
A Posta kivezeti az amorf levélküldeményeket, ezentúl csak drágábban, csomagként adhatja fel őket. Azt azért nem árulták el, mégis mikortól, csak azt, hogy mi akartuk.
Tök fölösleges csomagkövető oldalakon nézegetni, hol járhat, amit rendeltünk. Egyik sem találta el, merre jár.
