Vannak az életnek előrelátható történései, amelyekre fel lehet készíteni a csemetét, ám van egy nagy halom olyan is, amelyre egyszerűen képtelenség. Ez utóbbiak közé tartozik a Mikulás-Télapó témakör. Ráadásul nem a névhasználat a kérdés legérzékenyebb pontja.
A Mikulás, Télapó, Gyed Maróz - egy jóságos, öreg bácsi, aki évről évre eljön a gyermekekhez, csilingelő száncsengő és rénszarvasok kísérik. Ha költségvetése megengedi, két, esetleg három krampusz társaságában utazik, akik segédkeznek neki végeláthatatlanul hosszú küldetésének sikeres abszolválásában.
Tapasztalatom szerint a csemeték alapvetően és ösztönösen kedvelik a Mikulást, akkor is, ha történetesen Télapó a neve. Miért is érdekelné őket, hogy az ördögbe is (bocsánat) hívják őt pontosan. A lényeg, hogy csoki-hegyek és ajándékhalom marad utána.
Nálunk Mikulásnak hívják a Télapót. Mivel azonban az óvodában, iskolában és a játszótéren, továbbá a „Télapó itt van...” kezdetű dalban is Télapó a Mikulás, funkció-átfedés okán egyszerűen azt mondtam a három éves gyereknek, hogy a két bácsi ugyanegy, csak mindenütt másként hívják. Ráérünk még a kultúrtörténeti feszegetéssel. Viszont tollbamondás alapján levelet írtunk neki. (Mellékszál, de ti is észrevettétek, hogy a gyermeknek egyáltalán nem okoz problémát egy ismeretlentől levélben ajándékokat kérni?)
A gond nem is akkor van, amikor az éj leple alatt érkezik a jó öreg, hanem amikor először találja szemtől-szembe magát vele az ember fia-lánya. Egyedi és összetéveszthetetlen megjelenése, hatalmas, hófödte szakálla, nagy, vörös köpenye még hagyján. Ez már ismerős a képeskönyvekből. Ám amikor hirtelen, mély, dörmögő-dörgő hangon megszólal: na ez az életnek azon pontja, melyről fentebb beszéltem. Valószínűleg itt dől el egy életre gyermekünk és a Mikulás (Télapó) viszonya.
Hány meg hány ijedt arcú, síró kisgyerek ... Hiába a kecsegtető piros alma, teli zsák! Ha a Mikulás vérprofi, és egyetlen gyermek sem kezd bömbölni, még mindig van rizikófaktor. Hogy tudniillik a mérlegre tett kérdés: „-Jó voltál-e? Mert ha nem, virgácsot kapsz!” Bizonyos kor felett szorongást, és más, hasonló reakciót válthat ki ezen eldöntendő kérdés a gyermekből. Szerencsére a 3-4 évesek többsége még kellő öntudattal, önbecsüléssel és önbizalommal bír. -Hát persze, hogy jó voltam! - Mindig szót fogadtál anyának? - Mindig hát! Hol a csokim, add már ide!
Óvatosan kell tehát nekifogni a Mikulás (Télapó) témakör gyermekünk életébe való bevezetéséhez. Ugyanis találkozása a Mikulás-Télapóval szavahihetőségünk egyik első próbája.
Később, ha nagyocska már a gyermek, és volt egy-két jó és rossz a tapasztalata Mikulás-ügyben, meséljünk neki Szent Miklósról, meg arról is, hogy bizony amikor mi voltunk gyerekek, miért volt oly sok Télapó... Addigra már úgyis megtanulja, hogy bárki lehet Mikulás, aki jóságos, és szeretettel ajándékoz, meglepetést-örömöt szerez. (Például a Mikulás kísértetiesen hasonlít néha Sanyi bácsira, a szomszédra.)
Csak nektek elmesélem, hogy én is találkoztam már a Mikulással. Az oviban történt, négy éves forma lehettem. Nagyon kedves volt, egyáltalán nem ijedtem meg tőle, pedig még azt is tudta, hogy aznap reggel földhöz vertem magam, mert nem akartam felöltözni. Mégis adott Mikulás-csomagot, miközben jóságos szeme mosolygott és megsimogatta a fejem. Mi pedig kórusban énekeltük, hogy „Télapó itt van...” Ő pont olyan volt, mint az édesapám.
Úgyhogy azóta a szívemben a Mikulást Mihálynak hívják.
