Ebből kéne többet enned, hogy elkerülhesd a demenciát
Egy tanulmány azt mutatja, hogy egy mikrotápanyag, amely bizonyos ételekben is megtalálható, jelentős szerepet játszhat a demencia megelőzésében.
Egy tanulmány azt mutatja, hogy egy mikrotápanyag, amely bizonyos ételekben is megtalálható, jelentős szerepet játszhat a demencia megelőzésében.
Egy kutatás szerint nagyobb eséllyel jelentkezhet nálad az Alzheimer-kór, ha az orrodban turkálsz.
Talán nincs még egy olyan vitamin, mely annyira ismert lenne, mint az angolkór és a csontritkulás ellenszereként ismert D-vitamin. Amellett, hogy nyilvánvalóan jótékony hatással van a szervezet vázrendszerére, az Alzheimer-kór és a demencia megelőzéséhez is szükségünk van rá.
Az Alzheimer-kórra utaló jelek gyakran egy évtizeddel a tünetek megjelenése előtt jelentkeznek a szervezetben. A statisztikai adatok szerint 45 éves korban az Alzheimer-kór életre szóló kockázata a nőknél minden ötödik, a férfiaknál pedig minden tizedik embert érinti.
Egy friss tanulmány szerint a mély alvás folyamatos csökkenése megváltoztatja az agyunkat, amely a pihentető alvás hiányában képes akár 2,3 évet is öregedni. Ez a kialvatlanság pedig óriási kockázatot jelent a szélütéssel és kognitív hanyatlással járó Alzheimer-kór kialakulására.
Kevés annál félelmetesebb van, mint úgy megöregedni, hogy elveszítjük emlékeinket, cselekvőképességünket, gondolatainkat, tudásunkat. A demencia sokféle formában, számtalan betegség melléktüneteként megtámadhat bennünket, azonban ha kellően aktív életmódot folytatunk, nagy valószínűséggel idős korunkban is megőrizhetjük szellemi frissességünket.
Mindannyian tartalmas életre vágyunk, azonban az öregedés számtalan negatív következménnyel járhat testi és szellemi egészségünkre nézve. Az agysejtek épségének megőrzése az aktív öregkor egyik záloga, már a húszas-harmincas éveinkben is rengeteget tehetünk ezért, így az Alzheimer-kórt is megelőzhetjük!
A betegség leginkább 65 éves kor felett fenyeget, de vannak, akiket már 40-50 éves korában utolér. Nemsokára azonban beléphetünk az Alzheimer-kór kezelésének korszakába, miután egy éven belül a második gyógyszerről mutatták ki, hogy valóban lassítja a kór előrehaladását.
Az eper egy kivételes gyümölcs, amely nemcsak nagyon finom, hanem rendkívül egészséges is.
Nelson Dellis, ötszörös amerikai memóriabajnok és memóriaedző úgy kezdte, mint bármelyikünk. Egy hétköznapi ember volt ő is, akit a családban felbukkanó demencia gondolkozásra késztetett. Mit tehet egy fiatalember, ha megkísérti az elbutulás lehetősége? Erre és sok más kérdésre is választ kaphatsz a cikkből.
A vidéki kertes házba belépve kicsit olyan érzése támad az embernek, mintha visszautazott volna az időben a régi polgári otthonok világába. Kézzel horgolt terítők minden egyes nipp alá helyezve, a nagy antik ebédlőasztalt pedig egy legalább 100 éves darab borítja. Finom süteményillat fogad, mindenhol rend, tisztaság, és nagy csend. Két nyugdíjas testvér él a házban, a hetvenes éveiben járó Anna és a 90 éves Teri, aki még a hatvanas éveiben költözött a húgához és annak családjához.
Napi hat perc nagy intenzitású testmozgás késleltetheti az Alzheimer-kór kialakulását – derül ki egy új kutatásból.