Ezt az egyszerűnek látszó feladatot szinte senki nem tudta helyesen megoldani. Vagy mégis?

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az emberek többsége nem tudni, hanem jobban tudni akar. Te is így vagy vele? Most tehetsz egy nagy lépést a jobban tudás irányába, mert első kézből kapsz érthető magyarázatot egy sokakat zavarba ejtő matematikai problémára.

A feladvány egy 1982-es SAT-feladatsorból származik (ez az érettségihez hasonló, az USA államaiban használt teszt), és több cikk, vélemény, kommentár, valamint videós elemzés is készült róla. 

A feladat leírása így szól:

Két kör közül a kisebb 1 egység sugarú, a nagyobb 3 egység sugarú. A kis kör a nagy kör körívén végiggördül. Hány fordulatot tesz meg (az angol eredetiben: revolve) a kis kör, míg visszaér eredeti pozíciójába? Neked is megadjuk a feladatsorban felsorolt válaszlehetőségeket. 

A megoldókulcs szerint a helyes válasz 3, a vizsgázók nagy többsége ezt jelölte meg a tesztben. Néhány diák ugyanakkor (jó tudni, hogy az SAT-teszteken évről évre sok százezer vizsgázó méreti meg magát) iskolájának vezetőségéhez fordult, jelezve, hogy az bizony inkább négy. Igazat adtak nekik és szemfülességüket pluszpontokkal is jutalmazták. De hogyan lehetséges, hogy egy ilyen fontos feladatsor összeállítói ekkorát tévedjenek? Lehet jó válasz egy kérdésre a három és a négy is?

Számadó László, az Óbudai Árpád Gimnázium matematikatanára és a 2017-es Szupertanár pályázat nyertese az alábbi videóban segít megérteni, miért valóban helyes válasz a négy, ugyanakkor miért nem elrugaszkodott megközelítés az sem, amivel a három tűnik jónak, valamint hogy miért kell a lehető legpontosabban definiálni egy-egy ilyen jellegű kérdést.

A matek az matek, a köznyelv meg köznyelv. Bár utóbbiban szinonímiaként alkalmazzuk a pörög, forog, gördül, kering szavakat, ha matematikáról van szó, nagyon nem mindegy, melyiket használjuk, akár magyarul, akár angolul tesszük fel a kérdést.

Balázs Barbara
Balázs Barbara
Csabai Kristóf
Csabai Kristóf
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.