10 dolog, ami miatt még mindig nincs jobb a finn iskolánál

Nincsenek standardizált tesztek, nincsenek magániskolák és nincs stressz sem: a finn oktatási rendszert napjaink legjobban működő szisztémájaként tartják számon. És nem csak itthon példa az ottani minta, a tengerentúlon is bámulják a finn oktatási csodát. A baj csak az, hogy minden lelkesedésünk és ámulatunk ellenére egészen másfelé haladunk.

Időről időre napirendre kerül a téma, különösen kompetenciamérések idején: a középmezőny második/harmadik harmadában teljesítünk a PISA-teszteken, és bár sokan vitatják ennek az OECD-országokban elterjedt mérési módszernek a létjogosultságát, jelenleg nemigen van jobb összehasonlítási alap. Miért egyre rosszabbak a mutatóink, és mi változott azoknak az országoknak az oktatási rendszerében, amelyek az elmúlt 30-40 évben fénysebességgel húztak el mellettünk? A BigThink segítségével szedtük össze a tudnivalókat.

Idén is keressük az ország legszuperebb tanárát!

Lehet ma Magyarországon kreatívan, egyedien tanítani? Lehet ma olyan módszert bevetni, ami a kütyükön csüngő diákok figyelmét is felkelti? Hiszünk benne, hogy igen, ezért idén már harmadik éve indítjuk el Az Év Szupertanára versenyünket, ahol a tudásmegosztás mellett a győztes értékes nyereményeket is hazavihet.

Ha ismersz olyan tanárt, aki szerinted megérdemelné az elismerést, netán te magad pályáznál, ezen a linken minden információt megtalálsz! A jelentkezéseket augusztus 5-ig várjuk!

Gondok

Bár az oktatásügy reformját évtizedek óta sürgetik, néhány hamvába holt kísérlet ellenére sem történt érdemi változás, sőt kimondható, hogy a helyzet rosszabb lett: nemcsak az oktatás színvonala csökkent, de egyre kevésbé érzi jól magát az iskolában gyerek és pedagógus egyaránt.

A nehézségeket az egyre mélyülő szegregáció sem enyhíti: nemcsak a lemaradó gyerekek szorulnak szegregált oktatási intézményekbe és szippantják fel a jobb hátterű és képességű gyerekeket a jobb iskolák: a felső középosztály már magániskolákba menekíti gyerekeit. Egyre többen félnek, hogy a közoktatásban maradó gyerekekből félig vagy alig informált, döntésképtelen munkagépek válnak majd, mire véget ér a tankötelezettség. Ráadásul a vészharangot már az óvodai nevelés és a felsőoktatás szakemberei is kongatják: úgy néz ki, jelenleg nincs olyan területe a magyar nevelési és oktatási rendszernek, ami ne szorulna fejlesztésre vagy átalakításra.

Megoldások

A probléma persze nem magyar sajátosság: világszerte sok ország küzd hasonló gondokkal, és megoldásból is sokféle kínálkozik. Ott vannak például a rendre a PISA-felmérések élén végző ázsiai országok (Szingapúr, Japán, Kína, Dél-Korea), amelyektől munkafegyelmet és elkötelezettséget bőven lehetne tanulni, ha például a matek- és természettudományos teszteken szeretnénk jobban teljesíteni. Sokan itthon is kiadnák a parancsot: Dolgozz többet, tanulj keményebben!

Élj kevesebbet? A számok nem hazudnak: a keményvonalas, magas elvárásokat támasztó iskolarendszerből jövő diákok tényleg jól teljesítenek, és tanultuk is, hogy az autokratikus nevelési stílus célra vezet, ha a számokat kell hozni. De mi van a gyerekekkel? Nem lehetne egészségesebb, élhetőbb tanulási közeget létrehozni és élményszerűbbé tenni a tanulást? De igen. Finnország úgy tud stabil tagja maradni az élbolynak, hogy nem versenyzik, nem méricskél, hanem a józan észen alapuló, holisztikus szemlélettel fejleszti a gyerekeket, akik ráadásul élvezik is, ami velük történik.

Nézzük, mi az a 10 dolog, amiben különbözik a finn oktatási rendszer például a miénktől.

1, Nincsenek sztenderdizáló, egységes tesztek

A hagyományos iskolakultúrában a különböző feleletválasztós vagy kitöltős tesztek az értékelés alfáját és ómegáját adják, a szummatív értékelés eredményét pedig könnyen össze is vethetik egymással diákok, tanárok és iskolák egyaránt. Csaknem minden tantárgyból, sőt az iskolán kívül is szeretjük ilyenekkel mérni a teljesítményt, és igazságosnak is gondoljuk, hogy mindenkinek ugyanazoknak a követelményeknek kell megfelelnie. Igazából azonban épp egy lényegi faktort iktatunk ki így a folyamatból. A tesztelt diák semmi mást nem akar majd, csak a neki megfelelő eredményt: éppen átcsúszást vagy ötöst – ez hozzáállásától függ, a tanár pedig a tesztre akarja majd felkészíteni a gyereket. Hogy mi marad így ki? A valódi tanulás, és a tudás öröme.

A finneknél ezzel szemben nincsenek sztenderdizált tesztek, a pedagógusok szabadsága jóval nagyobb abban, hogy milyen szempontok mentén és milyen eszközökkel mérik fel tanítványaik tudását, és módjuk van a módszereket a lehető leginkább az adott diákra adaptálni. Központi vizsga egyszer van, 19 éves korban, de ez is fakultatív. A tanköteles időszak után ugyanis választani lehet, hogy inkább szakmát vagy általánosabb közismeretet tanulna a gyerek. A mi érettséginkhez hasonló vizsgát csak azoknak kell letenniük, akik felsőfokú tanulmányaikra készülnek. Az oktatási minisztérium pedig megint csak a nagy egészet nézi: különböző iskolákból vett mérési mintákkal követi nyomon, milyen irányba halad a közoktatás úgy általában.

Élmény a felfedezés
Élmény a felfedezésFotó: Hill Street Studios / Getty Images Hungary

2, Tanári minősítés helyett magasabb szintű tanárképzés

Amikor az oktatási helyzettel kapcsolatos problémáinkat soroljuk, a tanárok is sokszor vannak műsoron: nem véletlenül. Okok komplex szövevénye mára odáig vezetett, hogy a pedagógusok nagy része nap mint nap olyan szituációkba kerül, aminek pedagógiai/emberi rendezéséhez nincsenek meg a megfelelő eszközei. Innen megközelítve természetesen üdvözítő, hogy a minősítési rendszerrel valamiféle törekvés indult el a minőségbiztosítás felé, de a gyakorló tanárok procedurális és bürokratikus mérése nem tudja betölteni ezt a feladatot, és sokszor megalázó helyzetbe is hozza a pedagógusokat.

A finnek inkább a megelőzésre törekszenek: olyan pedagógus szakembereket igyekezek kiképezni, akik a legmagasabb szinten képesek a feladataik ellátására. Egy finn tanárjelöltnek legalább MA szintű diplomával kell rendelkeznie, mielőtt beleveti magát a tanárképzésbe, és a tanárképző intézetek a legszigorúbb és legmagasabb minőséget nyújtó intézményeknek számítanak Finnországban. (A magyarországi tanárképzés jóval kevésbé gyakorlatorientált, a pedagógusjelöltek sokszor csak élesben találkoznak egyre gyakoribbá váló nevelési problémákkal.)

A tanárjelölteket tutorok segítik a felkészülésben, akik személyes felelősséget is vállalnak a kezük alól kikerülő tanár szakmai és emberi minőségéért. Tanárnak így felkészült, a munkájáért felelősséget vállaló szakemberek mennek, akiknek utólagos minősítésére nincs szükség. 

3, Verseny helyett együttműködés

Felénk az iskolát is versenynek éljük meg. A Steinmann miért tudja megtanulni? Kinek lett még ötös? – kérdezgetjük mi. A finnek ezzel szemben úgy vélik, hogy az igazi győztesek nem versengenek, legfeljebb magukat hívják ki. És ez a szemlélet nemcsak a gyerekekre érvényes: itt nem jellemző az intézmények vagy tanárok közötti versengés sem, így pedig a szülőknek sem kell fűhöz-fához kapkodniuk, mert nyugodtan számíthatnak rá, hogy a sima körzetes iskolában is teljesen jó helyen lesz a gyerek. Nincsenek olyan listák, mint a top tanár vagy top iskola, és a tapasztalatokat és jó gyakorlatokat rendszeresem megosztják egymással a pedagógusok. A szemlélet pedig a gyerekekre is átragad: nem versengeni, hanem együttműködni tanulnak meg.

A finn iskolában jó gyereknek lenni
A finn iskolában jó gyereknek lenniFotó: JNemchinova / Getty Images Hungary

4, Vissza az alapokhoz

A finnek számára az iskola messze többről szól, mint puszta oktatásról. Ők úgy vélik, az iskola feladata az is, hogy a társadalmi egyenlőtlenségeket ne újratermelje, hanem csökkentse. Északi nyelvrokonaink a nyolcvanas évektől kezdve rengeteget invesztáltak abba, hogy megteremtsék az esélyegyenlőség feltételeit, és hogy a sokat emlegetett Maslow-piramis első néhány foka mindenkinél rendben legyen. A finn iskolákban mindenekelőtt az alábbiaknak kell teljesülniük:

  • a nevelés az esélyegyenlőség megteremtésének legfontosabb eszköze kell hogy legyen, az oktatás pedig ugyanebből a célból legyen differenciált
  • minden gyerek ingyenesen jusson hozzá az oktatáshoz, a tankönyvekhez, az étkezéshez; ne jelentsenek pluszköltséget a táborok és más iskolai programok sem
  • az iskolás gyerekek könnyen hozzáférhessenek az egészségügyi szolgáltatásokhoz
  • lehetőség legyen pszichológusi konzultációra az iskolában
  • a nevelés és oktatás központjában az individualista megközelítés és a tehetséggondozás legyen az uralkodó

5, Később kezdik a tanulást

Nüansznak tűnhet, de igenis sokat számít, hogy a finn gyerekek csak hétéves kortól vesznek részt kötelező oktatásban, addig az életkorig szüleik döntésén múlik, hogy csak otthon vagy intézménnyel közösen gondoskodnak a neveléséről. Emellett a kötelező oktatás csak 9 évig tart, 16 évesen ki lehet szállni, illetve dönteni lehet arról, hogy további három évet a mi gimnáziumainkhoz vagy a szakiskolákhoz hasonló intézményben töltsenek el a gyerekek. Így van lehetőség kritikusabban szemlélni az oktatási rendszert, dönteni arról, hogyan tovább. 

6, Egy sor lehetőségük van az érettségi mellett/helyett is

A magyar oktatási rendszer meglehetősen merev. 18 éves korig összesen 12, egymásra épülő évfolyam, melyeken jellemzően mindig a soron következő évre készülnek fel a gyerekek, és a végig bennmaradóknak ugyanaz a kimeneti követelmény: érettségi.

A finn fiatalok 16 évesen választhatnak, szeretnének-e majd felsőoktatásban tanulni, ehhez kapcsolódóan gimnáziumszerű intézményben tanulnak tovább, majd leteszik a finn érettségit, vagy a közismereti tárgyakat némiképp háttérbe szorítva más iskolatípusban szakmát tanulnak inkább. (A mi fiataljainknak is véget ér 16 évesen a tanköteles időszak, de ők már két évvel korábban döntenek a hosszú távú tervekről, és az ekkor kiszállók jellemzően szakképzettség nélkül maradnak.)

A finn oktatási rendszer nem tesz minőségi különbséget a továbbtanulásra vagy szakma szerzésére hajtók között. A gyerekek 90 százaléka a tankötelezettség után is bennmarad a rendszerben: 60 százalékuk érettségire, 40 százalékuk szakmára készül majd. 

7, Később kelnek

Kutatások igazolják, hogy a túl korai kelés nem tesz jót a kiskamaszoknak és kamaszoknak, hosszú távon nemcsak csökkent teljesítményhez és fáradtsághoz, de elhízáshoz és betegségekhez is vezethet, ahogy a felnőttek is rosszabbul teljesítenek, ha 6 és 8 óra között kezdik meg a munkát.

Persze vannak munkakörök, ahol nincs más út, de a finn iskolában van. A gyerekeknek és a tanároknak valamikor 9 és 9.45 között kell megkezdeniük a közös tanulást. Ráadásul hamarabb is végeznek, a kezdési időponttól függően 14.00 és 14.45 között. A kettő közötti intervallumban a miénknél hosszabb foglalkozásaikat szintén hosszabb szünetek szakítják meg, és az órákon nem egy-egy tantárgyhoz kapcsolódó ismeretátadás, hanem holisztikus szemléletű együttgondolkodás zajlik. 

8, Kis létszám és állandóság

A finn iskolákban az osztályokban kevesebb diák van, és a számukra kijelölt pedagógus hosszú ideig, legalább hat évig elkíséri őket. A pedagógus ez idő alatt annyira megismeri a gyerekeket, hogy nemcsak a módszereit tudja az egyes tanulókra adaptálni vagy alakítani, hanem a tanulók családjával is szorosabb viszonyt tud kialakítani, ami így együttgondolkodást is lehetővé tesz. Ráadásul a pedagógus így szorosabban tudja követni a fejlődést minden gyerek esetében.

Központi szerepe van a stresszmentességnek
Központi szerepe van a stresszmentességnekFotó: CasarsaGuru / Getty Images Hungary

9, Relax

Nyugalom és lazaság. Persze könnyű ezt mondani, de finnek tényleg így állnak hozzá, és ezt a stresszmentességet próbálják az iskolákba is átmenteni. A diákoknak csak napi néhány órájuk van, és az intézmények nagyon nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy az iskolásoknak legyen módjuk társas kapcsolatokat is kialakítani. Hosszú ebédszünetük mellett több nagyobb intervallumú szünet is van egy nap, amikor mód van kicsit mozogni, szabad levegőre menni. A szocializálódást hangulatos közösségi terek is segítik. És nem csak a diákoknak: a tanárok jólléte is kulcsfontosságú a rendszerben, éppen ezért az ő munkakörülményeik is a gyerekekéhez hasonlóak.

10, Kevesebb házi és kevesebb otthoni elfoglaltság

Az OECD-tagországok között a finn gyerekek viszik haza a legkevesebb tanulnivalót: naponta maximum fél órát szüttyögnek a leckével. Ez sem véletlen, hanem koncepció. Az oktatási szakértők pontosan tudják, mennyire fontos a pihenés és a családdal eltöltött idő, és hogy ezek is kellenek ahhoz, hogy a gyerekekből teljes életet élő, kiegyensúlyozott felnőttek legyenek. 

Biztos persze, hogy errefelé sem fenékig tejfel minden, és ezt az oktatási rendszert is érik kritikák, akár az abban részt vevők, akár a más rendszert követők oldaláról. Emberbarátságához és eredményességéhez ugyanakkor egyelőre nem fér kétség. 

Mustra