Az elmúlt években drasztikusan megdrágultak az esküvők Magyarországon. A menyasszonyi ruha, a helyszínbérlés, a fotós és a vendéglátás ára is az egekbe szökött, így sok pár számára elérhetetlen álommá téve a hagyományos, nagy lagzit.
A legnagyobb drágulás az esküvői vendéglátás területén tapasztalható: a catering és a menüsor ára akár 40–50 százalékkal is emelkedett az elmúlt három évben – írta meg az Index, hozzátéve: egy közepes méretű, 60–80 fős esküvő költsége ma már könnyedén meghaladhatja a 6–8 millió forintot, amely a legtöbb fiatal pár számára megfizethetetlen. A helyszínbérlések, fotósok és zenekarok díjai szintén az inflációval együtt emelkedtek, de az esküvőszervezők szerint a kereslet így sem csökkent drasztikusan, inkább a méretek változtak.
Így befolyásolja a drágulás a szolgáltatás árait
A szakemberek szerintegyre gyakoribb, hogy a párok kisebb, 20–30 fős rendezvények mellett döntenek, vagy a lagzit inkább elhalasztják.
![]()
Többen a polgári ceremóniát követően csak szűk családi körben ünnepelnek,
a nagyobb bulit pedig úgy és akkor tartják meg, ahogyan azt gazdasági helyzetük engedi.

Az infláció minden iparágat érintett
A ruha- és dekor sem maradt ki az áremelkedésből:
![]()
a menyasszonyi ruhák bérleti díja gyakran 200–300 ezer forintnál kezdődik,
míg a virágdekoráció ára akár a félmillió forintot is elérheti. Az infláció és az alapanyagárak emelkedése miatt a szolgáltatók is kénytelenek voltak emelni áraikon, különben kénytelen lennének veszteségesen működni.
A szakértők úgy gondolják, hogy a hazai esküvőpiac alkalmazkodik a változó gazdasági környezethez: a nagy, többmilliós lagzik ideje, úgy tűnik, hogy leáldozóban van, a helyüket a személyesebb, intimebb ünneplések veszik át, amelyek bár szerényebbek, mégis sokak számára a realitást jelentik a jelenlegi árak mellett.
























