Kisbaba szeret

Pont a beszéd hiánya miatt gyakran fogja el a szülőket a kétség: vajon a gyerek szeret? Boldog? Elégedett? Egyáltalán egy kisgyerek esetében mit értünk szeretet alatt? Amikor meglátja a szüleit, azért boldog, mert tudja, hogy megjelent az a személy, aki az anyatejet hozza, azaz mindjárt jóllakik? Ez nekünk szól, vagy egy szükséglet beteljesedésének? A gyermeki ragaszkodás valóban szeretet, vagy csak egy belénk vésett ősi ösztön, ami szorosan amellett tart, aki védelmet nyújt a világgal szemben?

Lehet-e önzetlen, feltétel nélküli szeretetnek nevezni egy függő kis lény érzéseit? Nos, pont annyira, amennyire a felnőtt szülő szeretetét, aki – pusztán a biológiáig lecsupaszítva – azért hozta a világra utódját, hogy biztosítja génjei, faja fennmaradását és engedelmeskedik az erős anyai vagy apai ösztönnek. Mégsem tudunk betelni a szeretettel: sem a gyerek, sem a szülő. Persze a kétkedőkben az is felmerülhet kérdésként, hogy egyáltalán megvan-e a babák képessége, érettsége a szeretet érzésére ilyen fiatal korban? A szakértő szerint igen. Dr. Debbie Laible, a Lehigh Egyetem pszichológiaprofesszora egyértelműen bólogat, sőt olyan jelekről beszél, amelyek kétségkívül azt jelentik, hogy a gyerekünk szeret minket. 

#1 Felismer, ha meglát

A kisbabák látása minden nappal javul egy kicsit, így fokozatosan lesznek képesek az illaton és hangon kívül az arcot, az adott személyt a szemükkel is azonosítani. Innen jutunk el odáig, hogy a kicsi egy ponton láthatóan felismer minket és az öröm jeleit mutatja. Néhány héttel a születés után a baba már megkülönbözteti a körülötte lévő gondozók közül a szüleit, és erősebb pozitív jeleket küld feléjük, ha meglátja őket. Azt is folyamatosan monitorozza, őrá hogy néznek: azoknál a gyerekeknél, akiket megfelelően gondoznak ugyan, de nem néznek rájuk szeretettel telve, nem alakul ki a bizalom és a szeretetkapcsolat.

#2 Incselkedik és mosolyog

A kisbabák már egy hónapos korukban reagálnak az anyjuk vagy az apjuk mimikájára. Amikor rájuk mosolygunk, a szemükbe nézünk, vagy mókás fejet vágunk, azt viszonozni igyekeznek. Ez odáig fajul, hogy 4 hónapos korban a gyerek nem tudja levenni a szülőről a szemét – és nem azért, mert annyira fél a külvilágtól, épp ellenkezőleg. Eddigre ért meg annyira, hogy alkalmazkodjon a méhen kívüli élet furcsaságaihoz, ezért több mindent képes megfigyelni. Szinte issza a szeme a látványunkat, a hangunkat, az arcunk rezdüléseit, forog utánunk. Incselkedve ránk mosolyog. Egyesek szerint egy bizonyos korig a csecsemők képtelenek szándékosan erre, ezért ez csak akaratlan reflex – ám nincs igazuk. A legújabb kutatások szerint a kisbabák kötődésének egyértelmű jele, hogy utánozni próbálnak minket, ha kezdetben csak egy pillanatra sikerül is. 6-8 hetes korban pedig már csakis megválogatott személyeknek, szándékosan mosolyognak: akikhez mélyen kötődnek, azok arcának láttán igen, másokéra nem. Nincs is jobb dolog, mint ehhez a belső körhöz tartozni.

#3 Puszikat oszt és felemeli a karját ölelésért

Szülőként más sem csinálunk, mint a kis testet puszilgatjuk, egyéves kor körül pedig a gyerek képessé válik arra, hogy ezt viszonozza. Nem azért, mert mindenáron utánozni akarja a mozdulatainkat, hanem azért, mert eltanulta tőlünk, hogyan lehet kifejezni a szeretetet, és ő is szeretné ezt tenni. Ugyanígy vágyik az ölelésre és annak viszonzására is. Hat hónapos korára elég erős ahhoz, hogy felemelje a karjait, így jelezve, hogy oda akar bújni. Folyamatosan kapcsolódni szeretne hozzánk, és ez messze túlmutat a fizikai szükségletein: teljes szívéből szeret.

#4 A sérüléssel és a hisztivel is hozzád fordul

Amikor a már mászni vagy járni tudó gyerek valami fájdalmasat tapasztal, azonnal rohan az anyukájához vagy apukájához. Nemcsak azért, mert tudja, hogy segítséget kap, hanem azért is, mert szereti a szülőjét és szüksége van rá. A minifocistaként felnagyított fájdalmak nemcsak a figyelemfelhívást szolgálják, de azt a célt is, hogy a gyerek kvázi bizonyítékot szerezzen arról, hogy ugyanolyan erősen szeretik, ahogy ő érez a szülei iránt. Erre pedig kifejlesztett egy még jobb módszert: a rosszalkodást. Sok gyerek a bölcsiben, a nagyszülőknél egy kis angyal, ám amint hazakerül, „elromlik”. Bár mi főleg a visítást halljuk és értetlenkedve nézzük a jelenetet, ez valójában azt jelenti, hogy az apróság szeret minket és bízik bennünk. Tudja, hogy akárhogy is érzi magát, akárhogy viselkedik, megmutathatja, megélheti, hiszen mindenekfelett imádjuk. Ezt a fajta kiengedést, esetenként szándékos tesztelést (akkor is szeretsz, ha lelököm a kedvenc vázádat?) csakis azokkal csinálja, akiket szeret.