Szülők, figyelem: súlyos egészségkárosodást okoz, ha ennél nehezebb az iskolatáska

Olvasási idő kb. 2 perc

Súlyos egészségkárosodást, gerincferdülést, izommerevséget okoz a gyerekeknél, ha az iskolatáska túlságosan nehéz, vagy nem megfelelő kialakítású.

A szlovák Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) az iskolakezdés előtt ajánlásokat fogalmazott meg a táska súlyával és kialakításával kapcsolatban – áll az Új Szó összefoglalójában

Ez az iskolatáska ajánlott súlya a szakértők szerint

A szlovák Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) szakértői az iskolakezdés előtt ajánlásokat fogalmaztak meg azzal kapcsolatban, hogy milyen nehéz lehet az iskolatáska. A legfontosabb követendő szabály, hogy a táska nem lehet több, mint a gyermek testsúlyának tíz százaléka. Az ÚVZ ajánlása szerint ez évfolyamonként eltér: 1-2. osztályosoknál 2,5 kg, 3-4. osztályosoknál 3,5 kg, 5-6. évolyamon 4,5 kg, ettől felfelé 5 kg súlyú lehet az iskolatáska. A hivatal ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy ezek mindössze ajánlások, jogszabályi kötelezettség nincs. 

Az iskolatáska ideális súlya korosztályonként változó
Fotó: kali9 / Getty Images Hungary

A szakemberek szerint azért fontos, hogy a szülők folyamatosan ellenőrizzék az iskolatáska súlyát, mert a túlságosan nehéz csomag megterheli a gyermek gerincének izomzatát, rossz testtartást és akár gerincferdülést is okozhat. Az sem mindegy, hogy a táska milyen anyagból készül, és milyen a kialakítása: ideális esetben puha, a pántok szélesek és illeszkednek a vállra, és állíthatóak. Az ajánlás szerint azt is fontos ellenőrizni, hogy nincsenek-e felesleges dolgok az iskolatáskában, ha pedig mégis talál ilyet a szülő, azt érdemes eltávolítani, és például a vizes kulacsokat csak félig tölteni, ezzel is csökkentve a gyermek gerincére nehezedő súlyt. 

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Becz Dorottya
Becz Dorottya
Becz Dorottya az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett magyar szakon, majd a Bálint György Újságíró Akadémia posztgraduális képzésén szerzett felsőfokú újságíró képesítést. Később elvégezte a Pécsi Tudományegyetem politológia szakát is. Karrierje során dolgozott online médiumoknál újságíróként, szerkesztőként, szövegíróként, valamint projektmenedzserként az állami és a privát szektorban egyaránt. Később szerkesztőként vállalt munkát ismert és kisebb könyvkiadóknál. Három mesekönyv és két felnőtteknek szóló kiadvány szerzője. A Díványnál 2025 januárjában kezdett dolgozni.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kijátszotta a cenzúrát: titokban tanította feminizmusra a lányokat a szocializmusban a magyar írónő

A Kádár-korszakban a cenzúra mindent látott és mindent ellenőrzött, de volt egy terület, amit a rendszer bürokratái mélyen lenéztek és elhanyagoltak: a lányregényeket. Ezt a zseniális kiskaput használta ki Kertész Erzsébet, a „Csíkos könyvek” koronázatlan királynője. Miközben a kultúrpolitika azt hitte, a szerző csak ártatlan, romantikus történetekkel szórakoztatja a kislányokat, ő valójában a legkeményebb feminizmust, a női egyenjogúság és az önmegvalósítás eszméit csempészte be a gyerekszobákba Hugonnai Vilma vagy Szendrey Júlia sorsán keresztül.

Életem

Ezt rontják el a legtöbben az adóbevallásukban

Sokan csak az szja-bevallás átnézésekor szembesülnek azzal, hogy év közben rosszul nyilatkoztak, jogosulatlanul vettek igénybe kedvezményt, vagy elmulasztottak feltüntetni egy fontos adatot. A NAV szerint továbbra is a gyermekek után járó kedvezményeknél fordul elő sok tévedés.

Mindennapi

Sokan nem tudják: ilyenkor nemet mondhatsz a túlórára

Téves az a nézet, hogy a főnök bármikor, korlátlanul benn tarthat munka után. Bizonyos esetekben a túlóra egyáltalán nem rendelhető el, máskor pedig csak a munkavállaló írásos hozzájárulásával. A munka törvénykönyve külön szabályokat állapít meg a rendkívüli munkaidőre, vagyis arra, amikor a dolgozónak a beosztásán túl kellene munkát végeznie.