Az EC, azaz elimination communication – magyarul Természetes Csecsemőhigiénia – a baba jelzéseire és természetes ürítési ritmusára épülő szemlélet. A lényege, hogy a pelenka rutinszerű használata helyett a szülő a megfelelő pillanatban kínál fel ürítési lehetőséget a gyereknek. Az ilyen fajta együttműködés akár már az első hónapokban elkezdődhet.
Erről beszélgettünk Krémer Sárával, a Pelenkátlanodj szakemberével és alapítójával, aki 2017 óta foglalkozik a Természetes Csecsemőhigiénia és a szobatisztaság témájával. A szülőket abban segíti, hogy jobban megértsék gyermekük jelzéseit, és tudatosabban reagáljanak a különböző helyzetekben. 2021 óta a Semmelweis Egyetemen is tanít a témáról leendő szakembereknek és védőnőknek.
Mikor és hogyan találkoztál az EC-vel, milyen személyes tapasztalataid vannak vele?
Sokáig kung-fuztam, és ennek köszönhetően 2005-ben kijutottam Kínába. Ott láttam először egy már ülni tudó babát a nagyszülő ölében, kivágott fenekű gatyában. Akkor még egyáltalán nem tudtam, mi ez, így teljesen ledöbbentem. Nyugati szemmel ugye abból indulunk ki, hogy a babák „random” módon végzik a dolgukat a pelenkájukba – vagy legalábbis ezt hisszük –, ehhez képest ott azt láttam, hogy ez valahogy egészen máshogy működik. Még le is fotóztuk mint érdekességet. Aztán csak tizenegy évvel később értettem meg, hogy valójában az EC-vel találkoztam.
2016-ban, amikor az első babámmal voltam várandós, megkérdeztem egy barátnőmet, hogy hány darab mosható pelenkára lesz szükségem. Tudtam, hogy azt szeretnék használni, részben környezetvédelmi okokból. Ő viszont azt mondta, hogy ezt nem tudja, mert ők EC-ztek. Megkérdeztem, hogy az micsoda, ő pedig elmesélte, miről van szó, és nagyjából azt is, hogyan működik. Nagyon megtetszett, főleg azért, mert ez egy mélyebb kapcsolódást adhat a babával.
Eredetileg úgy terveztem, hogy majd csak a gyermekágyas időszak után kezdek bele. Aztán a kisbabám bőre annyira érzékeny volt, hogy egyszerűen nem maradt más megoldás. Kipróbáltam mindent: eldobható pelenkát, mosható pelenkát, krémeket – tényleg mindent. De csak az működött, ha folyamatosan szellőztettük és közben EC-ztük is. Egy sima tetrapelenkát tettem rá külső nélkül, amin rögtön látszott, ha történt valami, és azonnal tudtam cserélni. És ha már így alakult, akkor belevágtunk az EC-be is, hiszen úgy tényleg egy pillanatra sem érintkezett a bőre a vizelettel és a széklettel, továbbá a szellőztetés is egyszerűbb lett így.
Mi motivált téged abban, hogy az EC magyarországi képviselője legyél?
Elég maximalista vagyok, ezért amikor elkezdett érdekelni az EC, rengeteget olvastam róla, mielőtt belevágtunk.
A felkészülés ellenére is előfordult, hogy a pár hetes gyerekem sírt a bili fölött, és nem történt semmi.
Akkoriban összesen egy magyar nyelvű Facebook csoport volt a témában, oda beírtam, hogy ilyenkor mit lehet tenni, de szó szerint senki nem válaszolt. Közben viszont újra és újra előkerültek olyan posztok, hogy nincs-e valami szakember, nincs-e erről valami magyarul.
Akkor láttam meg igazán, hogy erre van igény. Nyilván a saját problémámat is szerettem volna megoldani, de egyben késztetést is éreztem, hogy mindenkivel megosszam az EC titkait, mert ez az egyik legjobb dolog volt, ami történt velünk. Így döntöttem el, hogy elvégzem az EC-oktatói képzést. Azóta további három, szobatisztasággal és csecsemőkkel kapcsolatos képzést is elvégeztem, és így állt össze szép lassan a tudásom.
Az EC metodikám összerakása után kifejlesztettem a saját segített szobatisztasági (10-20 hó között) és szobatisztasági (20 hó felett) módszeremet is. Ezeket közel 100 családdal teszteltünk, miközben két gyermekpszichológus és egy gyermekgyógyász rezidens segítségével véglegesítettük. Erre elsősorban azért volt szükség mert az EC önmagában nem szobatisztasági módszer, hanem inkább egy pelenkázás melletti vagy helyetti alternatíva.
Az tényleg igaz, hogy akár nullanapos kortól el lehet kezdeni?
Abszolút igen. A világ 75 országában, általában az első naptól EC-znek, hiszen ott pelenkázás helyett alkalmazzák a módszert. Továbbá több kutatás is alátámasztja, hogy az EC működik újszülött kortól is.
Ezek a kutatások nem feltétlenül magáról az EC-ről szólnak, inkább a szobatisztaságról és az ahhoz kapcsolódó élettani folyamatokról, de ezekből is látszik, hogy az agy és a húgyhólyag közötti kapcsolat már koraszülötteknél is jelen van. A babák pedig egyértelműen jelzik a szülő felé, ha ezzel kapcsolatban diszkomfortot éreznek. Tehát az, hogy pisilnie vagy kakilnia kell, neki egy valós testi érzet, amit ugyanúgy jelez, mint az éhséget, a hőmérséklet miatti kellemetlenséget vagy azt, ha a testkontaktusra vágyik. Az EC-ben többek között ezeket a jelzéseket tanuljuk meg felismerni és használni.
A kisbabák külön hangot hallatnak, ha kis vagy nagydolguk van? Vagy a mozgásukból is lehet ezt látni?
Először is fontos tisztázni egy tévhitet. Az EC nem csak arról szól, hogy a jelzések alapján visszük a gyereket a mosdóba.
Figyeljük a természetes ürítési ritmust is – vagyis, hogy amit felül „betöltünk”, az mennyi idő alatt érkezik meg alul –, és használunk fix helyzeteket, időpontokat is.
Ilyen például az, hogy indulás előtt biztosan felajánljuk a lehetőséget, hiszen utána lehet, hogy lesz rá lehetőség.
Emellett ott vannak a megérzések is. Egyesek úgy gondolják, hogy a megérzés azért működik, mert kialakul egy belső időzítő, vagy egyszerűen egyre jobban észreveszed azokat a finom, sokszor szinte láthatatlan jeleket, amiket korábban nem. Mások úgy tartják, hogy egy láthatatlan szál köt össze minket a gyermekkel. A lényeg, hogy működik. A pszichológiai kutatások szerint az EC-vel ez a fajta szülői intuíció és a szülő-gyermek összehangolódás és kötődés fejleszthető, amely hosszútávon pozitívan befolyásolja a gyermek családi és közösségi kapcsolatait.
A konkrét jelzések folyamatosan változnak, ahogy nő a gyerek. Ráadásul elenyésző vagy semmi különbség nincs a „kaki-jel” és „pisi-jel” között.
Tipikus jelzés például három hónapos kor alatt a csücsörítés vagy a buborékfújás. Ennek az az oka, hogy a körkörös záróizmok idegi összeköttetésben vannak egymással.
De lehet nyögdécselés, feszítés, mocorgás is, sokféleképpen megmutatkozhat.
Totyogóknál vagy nagyobbaknál pedig ezek a jelek már ismerősek lehetnek a klasszikus szobatisztulásból is. Elrejtőznek, egy bizonyos arcot vágnak, félrevonulnak. Szóval ez szépen együtt változik a gyerekkel, és persze gyereke válogatja, hogy mik az aktuális jelek.
És mi a helyzet a kirándulásokkal, játszóterezésekkel, sétákkal és az éjszakával?
Az is egy tévhit, hogy az EC-hez a gyereknek állandóan pucérnak vagy pelenka nélkül kell lennie.
Azokban az országokban, ahol az EC eredeti formájában élő gyakorlat – Ázsia, Afrika, Dél-Amerika számos részén –, ott valóban pelenkázás helyett használják ezt a módszert. Nyugaton viszont, így nálunk Magyarországon is, pelenkával együtt működik. Csak éppen a pelenka szerepe más, hiszen nem ez a gyerek kizárólagos „bilije”, hanem inkább egy balesetfelfogó eszköz.
A legtöbben csak a stabil járásig használnak valamilyen pelenkát, azután pedig mosható leszoktató bugyit adnak rá, amíg szobatiszta nem lesz a gyermek. Ennek egyik oka az, hogy a babák általában pár hét vagy hónap alatt „kakibiztosak” lesznek. Ez azt jelenti, hogy a kakit stabilan és rendszeresen el tudja kapni a szülő. De vannak olyanok is, akik egészen a teljes szobatisztulásig pelenkáznak, vagy a másik véglet, hogy már születéstől csak részben használnak pelenkát, ez egyéni preferencia kérdése.
Az EC egy rugalmas módszer, lehet részidősen is alkalmazni. Ebben az esetben a szülő dönti el, mely helyzetekben használja, és melyekben nem. A kimenők és az éjszakák tipikusan olyan szituációk az EC gyakorlásában, amiket sokan elengednek. A felmérésekből tudjuk például, hogy az éjszakai EC-t a családok 60-70 százaléka egyáltalán nem csinálja. Ilyenkor a gyerek éjszakára pelust kap, és reggel cserélik.
Láttam, hogy vannak speciális kis bilik, de olyat is hallottam, hogy valaki egyszerűen a WC fölött tartja a gyerekét. Mi a minimum eszközpark az EC-hez?
Kezdéshez nincs szükségünk semmi olyanra, ami alapvetően nincs meg egy háztartásban. Csecsemő korban lehet használni a vécét, a csapot, egy lavórt, egy tálat, stabil üléstől pedig bilit vagy vécét. Én például az elején egy konyhai keverőtálat használtam erre a célra, onnantól persze már csak erre.
Hozzátáplálás előtt a csap szerintem nagyon praktikus, mert ott rögtön le is lehet mosni a babát. Én például úgy csináltam, hogy csap fölé tartottam, leöblítettem, és a csapot a nap végén alaposan kimostam. Aki mindenképpen szeretne beszerezni EC eszközöket, az csecsemő esetében használhat úgynevezett ázsiai bilit vagy EC pelenkát. Amit még érdemes megemlíteni az a mosható pelenka. Ugyan vannak, akik sikeresen EC-znek eldobhatós pelenkával, de az EC folyamatát segítő és a módszerhez legpraktikusab pelus a mosható pelenka.
Mennyire támasztják alá kutatások az EC hatékonyságát?
Az egyik legfontosabb dolog, amit ma már tudunk, hogy az a 60-as évekbeli elképzelés, miszerint a csecsemő hólyagja automatikusan ürül, ha egy bizonyos szintig megtelik, egyszerűen nem állja meg a helyét. A 2000-es évektől kezdve több kutatás is azt bizonyítja, hogy az ürítés nem pusztán automatikus reflex, hanem agykérgi aktivitással jár. Vagyis a csecsemők nem egyszerűen „elengedik”, hanem érzékelik a vizelési vagy székelési ingert és tudatosan engedik el, akkor, amikor ők jónak látják.
A kutatások szerint egy csecsemő esetében a vizeletürítés 3 és 100 százalékos hólyagtelítettség között gyakorlatilag bármikor bekövetkezhet, ami önmagában is azt támasztja alá, hogy nem egy egyszerű automatikus mechanizmusról van szó, hanem jelen van egyfajta érzékelés és akaratlagos kontroll.
Azt is tudjuk, hogy már három hónapos korban a babák jelentős része – egyes kutatások szerint 76 százaléka – felébred arra, hogy pisilnie vagy kakilnia kell. Akik pedig nem ébrednek fel teljesen, azoknál is megfigyelhető az alvás felületessé válása, mocorgás, grimaszolás, nyugtalanság. Vagyis a test jelzi, hogy valami történik.
Nagyon érdekes az is, hogy az első 3 hónapban előforduló, úgynevezett értelmezhetetlen sírás – amit sokszor hasfájásnak tulajdonítanak – az EC mellett jelentősen csökkenhet. Vannak kutatások, amelyek szerint ebben az időszakban 50 százalékkal kevesebb lehet ez a fajta sírás, 6–8 hetes korban – amikor a sírós időszak kicsúcsosodik – pedig akár 70 százalékkal is. Ez szerintem nagyon erős adat, mert arra utal, hogy a sírás egy része valójában ürítési diszkomfort jelzése lehet, amit a nyugati kultúrában egyszerűen nem tanultunk meg olvasni.
Hamarabb kezdenek el szobatisztulni azok a gyerekek, akikkel a szülők EC-ztek?
Az EC magyarul ugye természetes csecsemőhigiénia, tehát elsősorban csecsemőkorban alkalmazzuk. Gyakori tévhit még az EC-t alkalmazók körében is, hogy nem kell külön áttérni a szobatisztaságra nevelésre, mert ezzel a módszerrel a gyermek magától válik szobatisztává. De az igazság az, hogy az EC nem szobatisztaságra nevelő módszer. A gyermek életkorához és képességeihez igazodva folyamatosan változtatni kell azt is, hogy hogyan bilizünk vagy vécézünk vele.
10 hónapos kor felett már nem EC-t, hanem segített szobatisztaságot gyakorlunk, ami már a gyermek folyamatba való bevonására, képességek fejlesztésére irányul, de még mindig nem szobatisztaságra nevelés. Legkésőbb 14–18 hónapos kor körül érdemes váltani teljes idős bilizésre vagy vécézésre. Ekkor robban be ugyanis a hosszútávú memória, és elkezdhetjük kialakítani a „végleges szobatisztasági” szokásokat, hogy ne a pelekába ürítés vagy az EC rögzüljön.
A szobatisztaságra nevelésre pedig 20 hó felett válthatunk, hiszen addigra általában már megvan minden nagy fejlődési mérföldkő – ilyen például a járás – és a gyermek teljes figyelme a szobatisztulás megtanulására irányulhat. Ettől függetlenül lehet csak EC-vel is szobatisztaságra nevelni, de jelentősen elhúzhatja, akadályozhatja a folyamatot, ha egy csecsemőknek való módszert használunk egy 1,5-3 éves gyereknél.
A statisztikák szerint az EC-s gyerekek körülbelül fele másfél éves korára szobatiszta lesz. A maradék 50 százalékból a teljes idős EC-sek legkésőbb 2 éves korukra, a részidős EC-sek legkésőbb 2,5 éves korukra lesznek szobatiszták.
De a legfontosabb dolog nem az, hogy ki milyen hamar szobatisztul, hanem az, hogy a kutatók, a manapság oly gyakori szobatisztasággal kapcsolatos problémákra megelőzésként kevesebb eldobhatós pelenka használatot és korábbi szobatisztaságra szoktatást ajánlanak.
Az 1960-as évektől kezdve egyre későbbre tolódott a szobatisztaságra szoktatás megkezdése.
Ezzel párhuzamosan egyre gyakoribbá váltak a vizelet- és székletürítési problémák, kutatni kezdték ennek okait. A 2000-es évek eleje óta egyre több adat támasztja alá, hogy minél később kezdődik a szobatisztulási folyamat, annál nagyobb eséllyel jelentkeznek olyan nehézségek, mint a hiperaktív hólyag, ágybavizelés, a húgyúti problémák, a székletürítéshez kapcsolódó bili vagy vécé elutasítás, akaratlan székletürítés, a székletvisszatartás és a gyakori székrekedés.
E problémák egyik fő oka a pelenkához való hozzászokás. A gyermek számára ez válik a biztonságos és megszokott ürítési hellyé, miközben később, a dackorszak közepén kellene áttérnie egy másik mintára. EC esetén ez a probléma általában nem jelentkezik, mert a gyermek kezdettől fogva ahhoz szokik, hogy többnyire nem a pelenkába ürít.
Ha a gyermek éveken át nem gyakorolja tudatosan a visszatartást és az elengedést, a hólyag- és bélkontrollhoz szükséges készségek fejlődése elmaradhat vagy késhet, ahogyan az ehhez kapcsolódó idegrendszeri érés és a testi jelzések felismerése is. EC mellett a gyermek kezdettől fogva gyakorolja ezt a kontrollt, így a teljes szobatisztaság elérésére rendszerint fokozatosabban és kevesebb nehézséggel jut el.
A hosszú távú memória körülbelül 14–18 hónapos korban kezd stabilabban kialakulni, ezért jelentősége van annak, ha a gyermek már ezt megelőzően is megismeri a bilit vagy a vécét, mint természetes lehetőséget. A lényeg nem az, hogy egyéves korra mindenkinél el kell hagyni a pelenkát, hanem az, hogy a korai tapasztalatok sok későbbi nehézséget megelőzhetnek.
Idén tízéves lesz a nagyobbik gyermeked. Tudja, hogy nem klasszikus értelemben volt „pelusos baba”? Vannak erről emlékei?
Igen, tudja, mert a nála két évvel fiatalabb testvérénél ezt már végig is asszisztálta. Amikor később elkezdtek babázni, mindketten teljesen természetes módon pelusozták és EC-ztették a babáikat. Hogy most, tízévesen konkrét emléke van-e arról, hogy ő maga hogyan működött babaként, azt nem tudom megmondani. De az biztos, hogy a játékukban ez nagyon erősen megjelent.
Ami azonban mai napig érezhető mindkettőnkön az az EC mögött meghúzódó filozófia hatása.
Az anyaságom kezdetén megtanultam felismerni a mi kultúránkban láthatatlan jeleket, jelzéseket és mai napig a rezdülésükből is tudom, hogy miben vannak, mire van szükségük.
Ez minden szülőben benne van, de az EC jelentősen felerősíti. Egyes EC-t kutató pszichológusok szerint lehet, hogy az EC az egyik hiányzó láncszem a nyugati társadalmakban megfigyelhető szeparációs problémákhoz. Én ezt inkább úgy fogalmaznám meg, hogy az EC-ben is alkalmazott mély figyelem, megértés, intuició és az ebből fakadó mélyebb kapcsolódás az, ami akár az egész társadalmunkra kihathat.
Kapcsolódó cikkünkben a 20. század eleji csecsemőgondozási szokásokról olvashatsz, amelyeket még számos hiedelem és babona kísért.
