Rövidebb lehet a tanév Magyarországon? A hőség miatt változhatnak az iskolai szünetek

iskola szülő
Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Több változtatási elképzelést is tárgyalt az OGYM a szakmai szervezetekkel folytatott egyeztetéseken. Ezek között van a Pályaorientációs mérés választhatóvá tétele, de az is, hogy az egyre erősebb kánikulákra való tekintettel lerövidítsék a most legkevesebb 180 napos iskolaévet.

A jövőben akár a tanév lerövidítése is napirendre kerülhet Magyarországon a nyári hőhullámok miatt. Bár a 2026–2027-es tanév rendjén még nem változtatnak, az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium (OGYM) jelezte, hogy hosszabb távon felülvizsgálhatja a tanév szerkezetét. A szakmai egyeztetéseken emellett a kompetenciamérések egyszerűsítése és az iskolák mozgásterének bővítése is szóba került - írja a blikk.hu.

Lerövidített tanév Magyarországon?

A minisztérium a tanévrendről szóló rendelettervezet társadalmi egyeztetését követően szakmai szervezetekkel folytatott konzultációt. A beérkezett javaslatok közül több már a végleges szabályozásba is bekerülhet, míg más változtatások csak a következő években valósulhatnak meg.

iskolás lány jelentkezik
Az iskolaév is rövidebb lehet a kánikula miatt
Fotó: izusek / Getty Images

Az egyik legfontosabb felvetés a tanév hosszának felülvizsgálata volt. A résztvevők szerint a klímaváltozás következtében egyre gyakoribb hőhullámok komoly terhet jelentenek a légkondicionálás nélküli iskolákban, ezért érdemes lehet átgondolni a jelenlegi, legalább 180 tanítási napot előíró rendszert.

A Nemzeti Pedagógus Kar ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy egy esetleges rövidítés előtt alapos hatásvizsgálatra lenne szükség, mert a kevesebb tanítási nap csökkentheti az intézmények szervezési mozgásterét.

Így válaszd ki a Díványt!
Ne maradj le a Dívány tartalmairól!

A Google új funkciója segítségével beállítható, hogy milyen oldalak jelenjenek meg a keresési eredmények között. Ha nem akarsz lemaradni cikkeinkről, kattints erre a linkre. Utána csak annyi a dolgod, hogy bepipáld a Dívány neve mellett megjelenő kis négyzetet – ahogy a képen látod.  
Ha mindent jól csináltál, a „Saját források” felirat mellett látható lenyíló listában látnod kell a Díványt. Ezzel kész is vagy. 

Az OGYM közölte, hogy a következő tanévben még biztosan nem változik a tanév hossza, ugyanakkor nem zárta ki, hogy a későbbiekben a tanév szerkezetének és a szünetek rendszerének átfogó felülvizsgálata is megkezdődjön.

Könnyítés most is van

A nyári hőséghez való alkalmazkodást már a jelenlegi szabályozás is segítheti, mivel a különböző témahetek megtartása továbbra sem lesz kötelező. Az iskolák így saját munkatervük és pedagógiai programjuk alapján dönthetnek azokról.

A szakmai egyeztetéseken a kompetenciamérések rendszere is napirendre került. Bár a mérések további csökkentésére egyelőre jogszabályi okok miatt nincs lehetőség, ezen a rendszeren is formálni szeretne az OGYM. Az Országos Pályaorientációs Mérés a jövőben várhatóan választható lesz, az első és második évfolyamon végzett mérések pedig továbbra is önkéntesek maradnak.

A minisztérium emellett támogatja a „Diákok hangja” témanap bevezetését, valamint azt is tervezi, hogy a pályaorientációs nap témanappá alakuljon – ezzel megszűnik annak kötelező jellege. A felszabaduló tanítás nélküli munkanapot az intézmények pedagógus-továbbképzésekre használhatják fel.

Nem lenne újdonság egy ilyen változtatás

Az oktatás alkalmazkodása a szélsőséges időjárási körülményekhez nem új jelenség. Az energiaválság és a megemelkedett rezsiköltségek miatt néhány évvel ezelőtt az iskolák működésében is változtatásokat vezettek be, amelyek részben a tanév rendjét is érintették.

Ennek egyik leglátványosabb példája a téli szünet meghosszabbítása volt. A diákok számára ez több pihenési időt jelentett, míg az intézményfenntartók számára jelentős megtakarítást eredményezett, hiszen a hosszabb szünet alatt kevesebb ideig kellett fűteni a nagy alapterületű iskolaépületeket.

Kapcsolódó:

Az iskola nem csak azért lehet megterhelő, mert a légkondi nélkül a forróság szinte elviselhetetlen, hanem azért is, mert sok gyerek elképesztő nyomásnak van kitéve a jó jegyek megszerzése érdekében.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Scheftsik Tamás
Scheftsik Tamás
Újságíró, szerkesztő
Scheftsik Tamás a Pécsi Tudományegyetemen szerzett andragógus képesítést. Több, mint 15 éves újságírói pályafutása alatt több online magazinnál és szaklapnál is dolgozott szerkesztőként és újságíróként. Egészségügyi szakújságírói munkája mellett edukációs tartalmak készítésével is foglalkozott. 2025 szeptembere óta a Dívány munkatársa.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

A demencia korai jele is lehet, ha hirtelen megváltozik az étvágyad

Ha a demenciára gondolunk, szinte mindenkinek a klasszikus, eltévedéssel vagy a nevek elfelejtésével járó memóriazavarok jutnak eszébe. A legújabb orvosi megfigyelések szerint azonban sokszor a leginkább figyelmen kívül hagyott gyanús jelek a konyhában vagy az étkezőasztalnál bukkannak fel: az étvágy, az ízlés és az étkezési szokások drasztikus, hirtelen átalakulása mögött ugyanis súlyos idegrendszeri folyamatok állhatnak.

Életem

Nyáron sem szabad minden kutyát lenyírni – még árthatsz is vele

A kutya bundája nem úgy működik, mint egy télikabát. Védelmet nyújt az UV-sugarak, a fizikai behatások és a rovarok ellen, vagyis nyírni csak mértékkel lehet. Egyes fajtáknál a dupla szőrzet miatt a nyírással csak ártunk, mert a kutya hőháztartásának egyik fontos szabályozójáról van szó.

Testem

Az önbarnítók veszélyei: súlyos bőrirritációt és allergiát is okozhatnak

Ahogy beköszönt a jó idő, vagy közeledik egy fontos esemény, sokan vágyunk arra a bizonyos egészséges, napbarnította ragyogásra. Mivel az UV-sugárzás és a szoláriumozás bizonyítottan drámai mértékben növeli a bőrrák kockázatát, az önbarnítók tökéletes, veszélytelen alternatívának tűnnek. Ám a hatalmasra nőtt iparág kínálatában könnyű elveszni, a vevők többsége pedig egyáltalán nincs tisztában azzal, pontosan mit is ken a bőrére.

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.