Mára nagyon kevesen vannak azok, akik ne ismernék fel fotóról Egressy Mátyást. A 18 éves fiatalember egy belvárosi szórakozóhelyről távozott, de hogy aztán mi történt vele, arról lassan ezernyi történt kering az interneten. A család legfrissebb tájékoztatása szerint elképzelhető, hogy ő esett a Lánchídról a vízbe.
A gimnazista a bulit követő tetteiről a legváltozatosabb történetek keringenek az interneten. Ami két napja még biztos nyomnak tűnt, az mostanra internetes pletykává vált, az sem biztos, hogy aki menekülésének szemtanúja volt, az őt látta. Korábban egy, a keresésére indított Facebook-csoportból szárnyra kapott a hír, miszerint sikeresen megtalálták: ezt nem csak a nevenincs, híroldalnak látszó online médiumok közölték. Mások szerint már biztosan nem él, mivel iskolájában gyertyát gyújtanak érte.
Tömegek keresték az eltűnt fiatalt
Mátyás eltűnése kapcsán rengetegen ragadtak klaviatúrát jó szándékból, de nem csak az interneten aktívak az emberek. A keresőcsapatok tagjai közt számolatlanul akadnak olyanok, akik nem ismerték a fiút, de a rekord hidegben az utcán kóborló fiatal gondolata tettekre sarkallja őket. Az internet nagy segítséget nyújtott ebben – elsőre legalábbis úgy tűnik, hiszen minden informatív poszt alatt tucatjával gyűlnek a kommentek.
Hogy akaratlanul is bevonódunk az ügybe, miután elolvasunk néhány cikket, végigpörgetünk néhány (száz) kommentet, érthető. Az eltűnt fiatal története ijesztő, már annyi is, ami egészen biztosan tényeken és nem internetre beírt, ellenőrizhetetlen meséken alapszik. Fiatal, előtte áll az élet, ráadásul fényképe megnyerő. Persze, hogy mind azt szeretnénk, hogy kerüljön elő életben.
Sokan léptek túl egy határt
Ami azonban nemcsak nem érthető, de nem is elfogadható, az az, ahogyan mindenki kisajátítani igyekszik eltűnését. Van, aki azt állítja: ő beszélt a fiatallal, aki nem akart hazamenni.
Más nemcsak, hogy megkereste egy közeli rokon Facebook-oldalát, de az azon tapasztaltak alapján ki is kürtölte a nagyvilágba, mit nyomozott ki.
Mások, szintén a partvonalról leselkedve írnak a teniszklubnak, ahol a fiatal játszik, s ha a megosztott képernyőképek valósak, onnan még konkrét információkat kiszivárogtatva választ is kaptak, amit megosztottak. Ennek tartalma a család által kedden délután kommunikáltakkal egyezett meg.
Akik így cselekednek, nem érzik, kiről szól ez a történet valójában. Nem az anonim kommentelőről, aki a fotelből játszik true crime-osat. Nem arról, aki értetlenkedik, vajon miért ne merne hazamenni egy fiatal. Nem is arról, aki szerint a begyógyszerezett italról szóló elmélet hülyeség, most már mindenki ezzel jön. Egy fiatalról és a családjáról szól, akik feltehetőleg bármennyire is próbálják, kezdettől nem voltak képesek magukat kivonni abból az őrületből, ami az interneten és a közösségi oldalakon zajlott.
Pedig a két legfontosabb kérdés a következő. Van-e lehetőségünk arra, hogy megtudjunk még valamit, amiről nem szólnak a cikkek, a rendőrségi közlemények? Van. És jogot is szereztünk arra, hogy amit kinyomoztunk, azt megosszuk a nagyvilággal? Egyáltalán nem.
Az etikai aggály enyhe kifejezés arra, ami itt felmerül, pedig a keresőknek ez lenne az egyik legontosabb kérdés, amelyet magukban fel kellene tenniük.
A kíváncsiságon túlmutat, amit sokan tesznek
Nehéz persze ellenállni annak, hogy az ember kutakodni kezdjen, hiszen egyes lapok örömmel adják tudtul, hogy meglett a fiatal – egy másik, de most igazán kattintós egy cikk, ha a cím úgy sejteti, arról a fiúról van szó, akit egy ország keres. Facebook-oldalak osztanak meg már első látásra is ordítóan a mesterséges intelligencia által generált videót vízi kutató-mentő munkákról.
A clickbait címek olyasmiket harsognak, ami szöges ellentétben áll azzal, amit a család vagy a rendőrség kommunikál.
Önjelölt nyomozók kommentek és posztok tömegében közlik, mi a valóság, amit napok óta titkolnak előlünk valamiért. Nem hibáztatom azt, aki igazán szeretné tudni, mi a valóság, de érdemes elhinni azt is: oka van annak, ha valami nem hangzott még el a hírekben.
A baj ott kezdődik, amikor valaki megtudni vél egy fontos tényt, és azt azonnal terjeszteni kezdi. Vagy úgy követeli, hogy mindent tudhasson egy eltűnés körülményeiről, mintha a család vagy a hatóságok tartoznának neki válaszokkal. „Keresőként megérdemelnénk a tájékoztatást” – olvasom. Pedig segíteni, az utcára menni nem azért kell, hogy aztán megtudj mindent: ez nem egy tévében közvetített amerikai autós üldözés. Ez egy család életének legnehezebb időszaka, ami most úgy fest, tragédiával ért véget. Számonkérni sem most, sem később nem lehet rajtuk azt, hogy mit és mikor árultak el a nyilvánosságnak. Bármi is derüljön ki, vagy maradjon örökké megoldatlan ezzel a fiatallal kapcsolatosan, inkább arra gondoljunk, mikor kérdeztük meg saját kamasz gyerekünktől, hogy hogy van.
Az iskolai bullying sok fiatal mentális egészségét veszélyezteti: a témáról korábban írtunk a Díványon.
