Az 5 leggyakoribb nyári betegség: tévhit, hogy csak a gyerekeket érintik

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Dr. Száray Eszter gyermekgyógyász főorvossal sorra vettük a térségünkben nyáron leggyakrabban előforduló betegségeket. Közös jellemzőjük, hogy könnyen terjednek, de kellő ideig tartó pihenéssel és az alapvető higiénés szabályok betartásával a gyógyulásért és a megelőzésért is sokat tehetünk.

Sokan egész évben várjuk ezt az időszakot, így nem kis probléma, ha éppen nyaralás közben betegszünk meg. Rosszul vagyunk  vagy rosszul van a gyerekünk – a kettő ugyanaz, csak arra tudunk gondolni, hogy legyen már vége annak az egy-két hétnek, amíg meg nem gyógyulunk, kit érdekel már, hogy hol vagyunk éppen. Ráadásul, hiába javul kicsit az állapotunk, fertőző betegségek után várni kell akár három napot is, mielőtt emberek közé mennénk, hogy ne adjuk tovább a betegséget.   

1. Hasmenés, hányás – a nyár legtipikusabb betegségei

Akár strandolás, akár wellness-hétvége, ha valahol meleg víz és sok ember találkozik, ott a gyomor-bélrendszeri tüneteket okozó fertőzések is gyorsan utat találhatnak. Ezeket okozhatják vírusok vagy romlott ételek, de elég egy korty fürdés közben a fertőzött vízből is. Az élővizek túlmelegedés esetén lehetnek veszélyesebbek, a medencék pedig, minél modernebb forgatórendszerrel működnek, annál biztonságosabbak. 

A hányás, hasmenés, akár láz, elesettség tarthat három napig, de akár két hétig is. A kisgyerekek esetében a legnagyobb veszély a kiszáradás, ezért nagyon fontos a bő folyadékpótlás. Fontos, hogy amíg tart a hasmenés, a fertőzés tovább is adható – ilyenkor ne menjünk közösségbe vagy vízbe.

Idézőjel ikon

Az utolsó tünet után még három napot kell várni, mielőtt újra emberek közé megyünk, akinek „már csak egy kis hasmenése van”, az fertőz.

2. Kéz-láb-száj és más szájfertőzések: fájdalmas, és nem csak gyerekeket érint

Többfajta vírus is okozhat szájfertőzést, leggyakrabban afta, herpesz vagy a kéz-láb-száj betegségért felelős kórokozók. Utóbbi nem csupán a szájban, hanem a kézen (leginkább tenyéren), lábon (leginkább talpon), sőt, a popsi környékén, a keresztcsontnál is kiütéseket okozhat. Ezek olykor fájdalmasak, duzzadtak. A száj érintettsége miatt étvágytalanság, emellett magas láz, bágyadtság is jelentkezhet a tünetek között. A betegség cseppfertőzéssel terjed – és a felnőttek sem ússzák meg feltétlenül enyhébben. Ajánlott fagylaltot enni, mert hűsíti a szájat és kalóriadús, de a fertőtlenítő és gyulladáscsökkentő sprék is enyhíthetnek valamennyit a kínokon. A folyadékpótlás ezeknél a kórképeknél is elengedhetetlen.  

Nyáron a fertőzések továbbadása érdekében gyógyulás után várni kell akár három napot is, mielőtt újra strandolni mennénk
Fotó: Xposurephotos.com / Northfoto

3. Magas láz és fejfájás – sokan napszúrásra gondolnak

Szintén gyerekeket és felnőtteket egyaránt érinthetnek azok a pár napos nyári vírusfertőzések, amelyek magas lázzal indulnak, majd – amikor a betegség már gyógyulni kezd, testszerte kiütések jelennek meg. Az érintettek sokszor napszúrásra gondolnak, mert ezek a vírusok általában fejfájást is okoznak. 

A kórkép cseppfertőzéssel és akár vízben is terjedhet, ezért fontos a személyes higiénia betartása: gyakori kézmosás, fertőtlenítés, a közösségi tereken való óvatosság segíthet megelőzni a bajt.

Idézőjel ikon

A legtöbb vírusfertőzés 7-14 napos lappangási idővel bír – bár a rotavírus például 1-2 nap alatt „végigtarolja” a társaságot

–, leggyakrabban kórházakban vagy nyári táborokban fordulnak elő. A betegségek lefolyása pedig 1-2 naptól két hétig terjedhet. 

4. Kötőhártya-gyulladás: viszket, könnyezik, ragad a szem

A kötőhártya-gyulladás sok esetben fertőző eredetű, és nagyon könnyű továbbadni. Elég megdörzsölni a beteg szemet, majd megfogni valamit – máris megvan az új fertőzési lánc. Lappangási ideje akár egy hét is lehet. Amíg nem múlik el teljesen, nem szabad vízbe menni. A szemcseppek és a türelem segítenek a gyógyulásban – de a megelőzés itt is kulcsfontosságú.

5. Külső hallójárat-gyulladás: „úszók füle”

A hallójárat-gyulladás (a köznyelvben „úszók füle”) szintén gyakori nyári betegség, különösen azokat veszélyezteti, akiknek „hajlama van rá”. Akkor alakul ki, amikor a hallójáratba jutó víz nem tud megfelelően kiszáradni, vagy szennyezettebb víz mossa be a hallószervbe a baktériumokat.

Legjellemzőbb tünetek a fülviszketés, a fájdalom és a váladékozás. Amellett, hogy ne fertőzzünk meg másokat, azért is fontos a kezelés idején kihagyni a fürdést, mert a gyulladás továbbterjedhet a középfülre is, az pedig már súlyosabb betegség. A megfelelő fülcsepp és a pihenés itt is meghozza a javulást.

Mit tehetsz, hogy elkerüld ezeket a betegségeket?

Nyáron hajlamosak vagyunk lazábban kezelni a szabályokat – de a rendszeres kézmosás, a jól tisztított medencék, a megfelelő folyadékbevitel és az, hogy nem megyünk vízbe vagy közösségbe betegen, tényleg sokat számít. Aki megbetegszik, ne bagatellizálja a tüneteket: a pihenés, a folyadékpótlás és a megfelelő kezelés nemcsak a gyógyulást gyorsítja, de másokat is megóv.

Ha szeretnéd tudni, hogyan kell szakszerűen eltávolítani a bőrből a kullancsot, ezt a cikkünket ajánljuk. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Radnai Anna
Radnai Anna
Radnai Anna kommunikáció szakon diplomázott, egészségügyi szakújságíróként és szerkesztőként több mint 20 éve foglalkozik egészségügyi, orvosszakmai és tudományos témák feldolgozásával. Pályája során orvosoknak, egészségügyi szakembereknek és laikus olvasóknak szóló tartalmakat írt és szerkesztett országos online médiumok egészségügyi rovataiban, orvosszakmai lapoknál és kiadóknál. Több szakmai és laikus egészségügyi portál alapító főszerkesztője volt, betegeket célzó edukációs projektek tartalmi vezetőjeként és könyvszerkesztőként is dolgozott. EMCC által akkreditált coachként és mentorként szerzett tapasztalatait szerkesztői szemléletében is kamatoztatja. 2025 áprilisa óta a Dívány szerzője, 2025 augusztusától a Weborvos főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.