Életveszélyes ezeket az ételeket iskolákba bevinni, mégsem tiltja semmi

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Az iskolai menzák kínálatában már nem szerepelhet földimogyorót tartalmazó étel, mivel az veszélyes lehet a súlyos, anafilaxiás allergiás gyerekek számára – a tízórais dobozokba azonban könnyen kerülhet ilyesmi.

Dió, mogyoró, szezámmag: ezek az összetevők február óta nem kerülhetnek be a közétkeztetésben kínált ételekbe. Ez hatalmas megnyugvást jelenthet a súlyos allergiával élő gyerekek és szüleik számára, de addig, ameddig otthon bepakolhatnak ilyesmit a szülők gyermeküknek, nem lehet senki nyugalma teljes.

Ha egy osztályban ismerten allergiás gyermek tanul, remélhetőleg a teljes közösséget tájékoztatták arról, milyen élelmiszerek jelentenek közvetlen életveszélyt az érintett diák számára, és ezeket közös megegyezés alapján senki sem viszi be oda.

Olyan szigor azonban nem érinti az otthonról bevitt ételeket, mint amilyen a közétkeztetésben érvényesül

– az otthonról hozott ételek kapcsán az érintett gyermek szüleire hárul a többiek tájékoztatása, az allergiával kapcsolatos kérés, és a folyamatos emlékeztetés feladata is.

A földimogyoró nagyon veszélyes étel lehet
Fotó: Nagy Attila Károly / Index

A veszélyes ételek keze messzire elér

Ez sem old meg ugyanakkor mindent. Hiába tilos a saját osztályban a mogyoró, ha a szomszéd teremben vígan fogyasztják, esetleg kézmosás nélkül kezdenek utána közös játékba a gyerekek. Az anafilaxiás allergiások esetében ez nem némi rosszullétet, hanem életveszélyes állapotot idézhet elő, így a másik irányába legfelelősebb magatartás az jelenti, ha soha nem csomagolunk allergiamentes gyermek esetében sem ilyen ételeket, vagy bármit, amit felhasználásukkal állítottunk elő otthon, vagy vettünk készen.  

Idézőjel ikon

Külföldön nem példa nélküli, hogy egy iskolák teljes mértékben kitiltják az allergéneket még az uzsonnásdobozokból is:

ennek ellenére Magyarországon a mobiltelefon tilos a suliban, egy marék mogyorót ugyanakkor nem tilt semmilyen központi szabály.

Ebben a cikkben részletesen írtunk az anafilaxiás allergiával élőkről: fontos tudni, hogyan védheted őket te magad is.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.