Béranya hordta ki Palácsik-Ráthonyi Tímea kisfiát, de közben kismama lett

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Béranya adott életet Palácsik-Ráthonyi Tímea első gyermekének, miközben a 42 éves édesanya épp a második gyermekét várja. A kicsik kis túlzással ikrek lesznek - írja a Femina.

Palácsik-Ráthonyi Tímea semmi másra nem vágyott jobban, mint az anyaságra. Azonban hiába vetette alá magát már évekkel ezelőtt - Andy Vajna feleségeként - számos orvosi beavatkozásnak, nem sikerült teherbe esnie. Most azonban csodaként éli meg, hogy miközben kisfiát a karjaiban tarthatja, második gyermekét már a szíve alatt hordja.

Kisfia már megszületett, hamarosan életet ad lányának is

Palácsik-Ráthonyi Tímea a Feminának adott exkluzív interjújában mesélt arról a rögös útról, amit az elmúlt csaknem tíz év alatt végig járt azért, hogy gyermeke szülessen. Mint azt az interjúban elmondta, már Andy Vajnával is nagyon szerettek volna egy kisbabát, így Amerikában is megtették a szükséges lépéseket egy lombikbébi érdekében. Erre azért volt szükség, mert kiderült, a lassan kétszeres édesanyának korai petefészek-kimerülése van. Ám hiába voltak az előkészületek, a beültetés előtt egy hónappal Andy Vajna elhunyt.

Palácsik-Ráthonyi Tímea babát vár
Fotó: Oxana Alex

Az újdonsült édesanya jelenlegi férjével, az üzletember Ráthonyi Zoltánnal sem adta fel a reményt, hogy közös gyermekük szülessen. A pár végül az elmúlt évek fizikai és lelki megpróbáltatásai után, amit a hormonstimulációk és a műtétek okoztak, úgy döntött, béranya segítségével vállal közös gyermeket.

A kisfiú most megszületett, és félév korkülönbséggel hamarosan megszületik a húga is, akivel már Tímea várandós. 

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.