„Egy kicsit bele kellett ebbe pusztulnom, hogy itt lehessen a kislányunk”

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A meddőség, illetve annak az állapota, hogy valaki nehezen tud teherbe esni egy olyan El Camino, amit csak úgy lehet túlélni, ha az ember végigcsinálja. Szemerédi Bernadett éppen ezért alkotta meg a Szólongatás című előadását, amit épp annyira ajánl sorstársainak, mint azoknak, akik nem találkoztak közvetlenül ezzel a nehézséggel babájuk megszületése előtt. A színésznő és férje mélyen vallásos emberek, így arra kerestük a választ, hogyan lehet a lombik nehézségeit és a meddőségtől való félelem küzdelmeit összeegyeztetni a hittel.

Közel hét évig várt gyermekére Szemerédi Bernadett és férje, Széplaky Géza. A mélyen hívő színészházaspár nagy keresztet kapott az élettől, vagy a Jóistentől, ugyanis természetes úton nem tudtak gyermeket vállalni.

Van valami misztikus a hetes számban, hét nap alatt teremtette Isten a világot, és általában hét évre szokták azt mondani, hogy vízválasztó egy kapcsolatban. Bernadették esetében ez egy egészen különleges vízválasztónak bizonyult és az idáig vezető út sem éppen bazsarózsákkal volt kirakva.

Összekapaszkodtak a hitben babájukért

Szakmájából adódóan sokan gondolták Bernadettről, hogy karrierista, törtető színésznő, ezért nem született kis idővel azután gyermeke, hogy férjhez ment. Egy ideig még ő sem tudta, hogy komoly egészségügyi problémákkal kell szembenéznie azelőtt, hogy ez az áldás az ő életében is beköszönthessen.

Szemerédi Bernadett babáját szólongatja monodrámájában

Endometriózissal és adenomiózissal is meg kellett küzdenie. Ez a két egymással összefüggő betegség igencsak alattomos, ugyanis vannak aktív és aluszékony fázisaik is, így sok esetben az a leghatékonyabb, ha nőgyógyászati műtétre adja a fejét az ember. Bernadett is így tett, és mivel a műtéteket követő fél évben nagyobb esélye van a teherbe esésnek, ezért reménykedtek benne, hogy ez hozza majd el a megoldást.

De nem így lett. Rá kellett jönnie, hogy a probléma forrása nemcsak a testében, hanem a lelkében is leledzik. Hitére támaszkodva, imáiban igyekezett kideríteni, mit is kellene tennie ahhoz, hogy részesülhessenek férjével a gyermekáldásban.

Idézőjel ikon

Az Istenbe vetett hitem soha nem ingott meg, az önmagamba vetett hitemet kellett helyre tennem

– fogalmazott a színésznő. A lelki munkával párhuzamosan persze igyekezett a fizikai problémákkal is szembenézni, ami szintén összetett és hosszadalmas út volt.

Hatalmas kegyelemnek tartja, hogy férjével együtt is össze tudtak kapaszkodni a hitben, ami elmondása szerint házasságukra is remek hatással volt, és sok nehézségen átsegítette őket egyénenként és házastársakként is.

„A rettegett lombik” – jött a meddőségi klinika

Bernadett és férje több itthoni meddőségi klinikán igyekezett megtalálni a titok testi nyitját. A színésznő, miközben mesél az ezzel kapcsolatos élményeiről, megjegyzi, nem érti, hogy az anyanyelvünkben miért éppen ezzel a negatív felhangú kifejezéssel illetnek egy olyan helyet, ahova a legtöbbször (jobb esetben) reménnyel telve és vágyakozva mennek a párok.

Sok-sok kivizsgálás és beavatkozás után jutottak el az általa rettegettnek nevezett lombikig.

Idézőjel ikon

Rengeteg hormont kap egy nő a lombik során, ami az én esetemben ráadásul volt, hogy ötszörös vagy éppen hétszeres adagot jelentett az endometriózisom okozta korai petefészek-kimerülés miatt. A kezelések mellékhatásairól vagy lehetséges lajstromáról jobb nem is szót ejteni.

Elárulta, hogy végül nem is itthon, hanem Csehországban (Brnóban) találták meg a legjobb klinikát, mivel úgy látták, ott nagyobb a sikerességi arány ezekben a kezelésekben, mint Magyarországon.

A Szólongatás áldása: meghallotta őket babájuk

Sohasem az isteni szándékban kételkedett küzdelmei során, hanem az önmagába vetett hite inogott meg.

Idézőjel ikon

Főként azt kérdőjeleztem meg folyamatosan, hogy elég jó vagyok-e édesanyának, és a saját szerepemet, felelősségemet ebben a helyzetben.

– mondta Bernadett.

Szemerédi Bernadett óriási küzdelmeket vív a Szólongatás közben
Fotó: Kis Kata Linda

Óriási felelősséget érzett abban, hogy dolgozzon önmagán, korábbi sérelmein, elfojtásain, képes legyen újra szeretni és elfogadni magát, minden tökéletlenségével, mert csak ekkor lesz képes befogadni egy új életet. Ebben kapott rengeteg segítséget a mentálhigiénétől és a színészetéből.

Idézőjel ikon

Jött ez az ötlet, amibe ugyan lehet, hogy bele fogok pusztulni, de ezt a történetet nekem színpadra kell álmodnom. Magam miatt is és azok miatt a párok miatt is, akik szintén végigmentek – vagy még most is rajta vannak – ezen az úton.

Így született meg következő saját monodrámája, a Szólongatás. Az előadást férjével közös gyermekének nevezte és kiemelte, szerinte kedvese sokkal többet szenvedett a próbák alatt, mint ő.

Idézőjel ikon

Géza volt a külső szemem. Amíg én a színpadon küzdöttem a saját démonjaimmal és átadtam magam a pillanatnyi örömeimnek, ő közben kívülről nézett, kreatív ötleteivel terelgetett, tartotta bennem a lelket, és közben igyekezett tartani magát is. Azt hiszem, nélküle képtelen lettem volna életre hívni a Szólongatást.

Az előadásnak nagyon különleges szimbolikája van, mindamellett, hogy borzasztóan személyes és önreflexív. Állítása szerint kollégái nem tartották jó ötletnek, hogy ezt megalkossa, féltették, nehogy összeroppanjon a színpadon vagy utána.

A történetbe beemelt fiktív elemeket is, a keretet azonban a saját megélései adták. Nagyon hisz az összművészetiségben, így rengeteg zenei, vizuális elemet és irodalmi vendégszövegeket is belefont a darabba. Az erős zenei és dramaturgiai szövet mellett roppant letisztult, de erőteljes látvánnyal dolgozik.

Az egyik ilyen volt a pad, ami a várakozást, egyfajta küszöb-létet szimbolizál, a másik pedig egy húrtalan hegedű, ami a gyermektelen anyát jelképezi.

„A hegedűt arra szánták, hogy megszólaltassák, de nem lehet, hiszen hiányoznak a húrjai és a kulcsai. Hozzá hasonló a gyermektelen nő is, aki anyaságra teremtetett, mégsem adatik meg neki a gyermek, mégsem képes megfelelni az életfeladatának.”

Ezzel az előadással traumafeldolgozásán kívül az volt a célja, hogy ledöntse a meddőség tabuját.

A Szólongatás először másfél évvel ezelőtt került színpadra, 2023 tavaszának elején. Tavasz végén, egész pontosan május 25-én volt az utolsó előadása Esztergomban, amikor már benne voltak egy újabb lombik kezelésben. Bernadett elmondta, épp színpadra lépés előtt adta be magának az első hormoninjekciót, ekkor már érezte, ez most más lesz, mint az előzőek voltak.

Így is történt, ugyanis ez a lombik hozta meg számukra kislányukat, Flórát.

Idézőjel ikon

Hiszem, hogy ha nem oldom fel ebben az előadásban a lelki blokkjaimat, akkor Flóra még mindig nem lenne itt velünk. A mentálhigiénének köszönhetően láttam magam előtt a problémákat, de az előadásban kiadott érzelmekkel tudtam végképp feldolgozni és elengedni azokat, és magunkhoz szólongatni a kislányunkat.

Szemerédi Bernadett férjével és babájukkal, Flórával

Valóban bűn a lombik? – a meddőség keresztény nézőpontból

A lombik, csakúgy, mint az összes fogamzásgátlási módszer, egyes keresztény felekezetek szerint bűnnek számít. Úgy tartják, hogy azok, akik alkalmazzák ezeket a módszereket, beleszólnak a teremtésbe, Istent játszanak, így bűnt követnek el.

Bernadették is küzdöttek ezekkel a támadásokkal, melyeknek nyomán egyre többször érezte azt, hogy selejtes, és hogy talán nem érdemli meg, hogy édesanya legyen. Így Bernadettben is megfogalmazódott, hogy bele kell-e avatkoznia a teremtés rendjébe és igencsak elbizonytalanodott a kérdésben.

Idézőjel ikon

Istentől tudást is kaptunk. Az isteni szikrát, a kreativitást, amivel mi is képesek vagyunk teremteni például a művészetekben is. Annak ellenére, hogy ezeket nem mindig a legjobb módon használjuk, mégis úgy hiszem, hogy a lombik is egy eszköz, azon tudás által, amivel a Jóisten megajándékozott minket.

Elmondta, nagyon sokszor olyanok vetnek követ gyermektelen párokra, akiknek játszi könnyedséggel adatott meg a szülőség. Kiemelte, ez egy igencsak törékeny terület, így a hit felől sem lehet ennyire kontrasztosan megközelíteni, hiszen ez egy sokkal árnyaltabb kérdés.

Ha tovább olvasnál ebben a témában, e cikkünket is ajánljuk figyelmedbe.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Molnár Kamilla
Molnár Kamilla
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.

Testem

Nincsenek korai jelei, mégis tömegeket érint: innen tudhatod, hogy veszélyben van a veséd

Vesénk a nap 24 órájában szűri a vérünket, méregteleníti a szervezetünket, és szabályozza a vérnyomásunkat. Egy friss, globális elemzés sokkoló adatai szerint a krónikus vesebetegség hivatalosan is bekerült a világ tíz vezető haláloka közé. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ennek az alattomos népbetegségnek a kezdeti stádiumban nincsenek egyértelmű, fájdalmas tünetei, így milliók sétálnak az utcán úgy, hogy fogalmuk sincs róla: a veséjük már a túlélésért küzd.

Offline

Egyszerű kvíz irodalomból: tudod még fejből a memoritereket?

Két kezünk is kevés hozzá, hogy megszámoljuk, hány verset kellett fejből megtanulnunk az iskolában. Noha nem biztos, hogy ezek voltak a kedvenc költeményeink, mégis tudjuk ezeket évtizedek múlva is idézni. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon te mennyire emlékszel ezekre?

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.

Offline

A pestis szülte a karantént: így alakult ki a történelem első járványvédelmi rendszere

Amikor ma a karantén szót halljuk, legtöbben a modern világjárványokra gondolunk, pedig az elkülönítés ötlete több mint hatszáz évvel ezelőtt született meg a pestis elleni küzdelem során. A középkori Európa számára a járványok láthatatlan és megállíthatatlannak tűnő ellenséget jelentettek, miközben a kereskedelem és a hajóforgalom továbbra is összekötötte a kontinens városait.

Mindennapi

Mi lesz, ha nincs nálad a telefonod? Minden, amit tudnod kell a budapesti parkolás átalakításáról

Hatalmas változás lépett életbe a fővárosi közlekedésben, hiszen július 1-jétől végleg megszűnt a készpénzes fizetési lehetőség a budapesti utcai parkolóautomatáknál. A kerületi szolgáltatók fokozatosan leszerelik a városképet elcsúfító, több mint 3300 automatát, így a várakozási díjat kizárólag mobilalkalmazással, SMS-ben vagy telefonhívással lehet kifizetni.

Önidő

Több tízezres bírság is járhat érte, ha ezzel játszik a gyereked a strandon

Sokan élvezik a természetes vizek közelségét nyaranta. Legyen szó nagy tavainkról vagy folyópartjainkról, fontos tudni, hogy számos védett állatnak is otthont adnak, többek között kagylóknak is. Bár jól mutatnak otthon a polcon, a védett kagylófajok kiemelése, elpusztítása vagy elhurcolása még abban az esetben is tilos, ha az állat már nem él, és csak a héját vinnénk haza.