A gyerekek ösztönösen imádják, ami árt, a hamburger után szüntelenül csak gumicukron rágódnának, vagy egyéb cukros ínyencségre tapadnának a szülők minden intő tiltakozása ellenére, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy például a vattacukor ötlete véletlenül pont egy fogorvos fejéből pattant ki. Dietetikus mondja el, mégis mivel helyettesítsük, és miért.
Amikor még az anya gyerek volt, bizonyára csillogott a szeme, és ragyogott a vattacukortól ragadós pofija, amikor a vidámparkban vagy egy vásáron megkapta hőn áhított, bugyirózsaszín cukorfelhőjét arcpirítóan a bekerülési költség feletti áron. A vattacukornak nem csak az ára méreg, a levegőn kívüli egyetlen alapanyaga a fehér halál néven is emlegetett cukor. De amikor az anya gyerek volt, még ő is rajongott érte. Most már az anyának van gyereke, aki rajong a vattacukorért, anya pedig a gyerekért, ezért minden sejtje tiltakozik az ellen, hogy megvegye. Vagy sikerül ellenállni tehát és csak percekkel később veszi meg, vagy azonnal enged a kísértésnek, még ha közben pusztító bűntudat is marcangolja.
Egy fogorvos fejéből pattant ki a nem éppen fogbarát édesség ötlete
A vattacukor készítésénél ugyanis a vattacukorfonó masina forgó fejét 300 fokra hevíti egy fűtőszál, így olvadni kezd a forgófejen lévő tálkába előzetesen belehelyezett, színezett és ízesített cukor. A felolvadt „cukorpára” a hideg levegőn sokkot kap, és színes, pókhálószerű képződménnyé dermed, ezt imádja tehát a gyerek.
Ráadásul, hisszük vagy sem, a vattacukrot az előbb leírtakhoz nagyon hasonló formában éppen egy fogorvos kísérletezte ki. Igaz, korszakalkotó felfedezésében Dr. William Morrison amerikai fogorvost valószínűleg nem a hippokráteszi eskü és a nemzetközi fogállomány javításának nemes célja mozgatta, hanem sokkal inkább az anyagi haszonszerzés, mondjuk, ez utóbbi legalább sikerült neki, ha az előbbi nem is.
Morrison doktor 1897-ben kereste meg John C. Wharton édességkészítőt, hogy közösen kifejlesszék az égetett cukrot levegővel felturbózó, ínycsiklandó közönségkedvencet, ami egyébként már évszázadokkal korábban is nagyjából létezett.
Vitték, mint a (vatta)cukrot: egy édesség diadalmenete
A reneszánsz itáliai tündöklése a cukor újjászületésére is kiterjedt, mégpedig villával vékony szálakká szétválasztott, olvasztott formában. Ezeket a cukorszálakat aztán kézzel, verejtékes munka árán fonatokká rendezték, a vele való sok bajlódást pedig a finomság árába építették. De csokoládé hiányában annak a tehetős rétegnek, aki megengedhette magának az úri huncutságot, még mindig különleges édességalternatívát kínált, leginkább a gyümölcsökkel konkurálva. Ezt kellett csak más formába öntenie Morrisonnak Wharton segítségével. Közös gondolkodásuk eredményeként megalkották a vattacukor-készítő gépet. A végeredményül kapott karamellizálódott cukorfelhő különös látványán maguk is elcsodálkoztak, de találmányukat annál nagyobb lelkesedéssel mutatták be az 1904-es St. Louis-i világkiállításon. A tündérselyem néven árult finomság akkor még előrecsomagolva került értékesítésre negyed dollárért. Ez az ár nagyjából pariban lehet a vattacukor ma is borsos világpiaci árával, hiszen így hozzávetőlegesen 2000 forintnak felelne meg napjainkban adagja. Ezt az árat nem találhatta túlzónak a közönség, vagy nagyon kíváncsi, esetleg édesszájú lehetett, ugyanis röpke fél év leforgása alatt közel 70 000 dobozt el is tudtak adni belőle.
A vattacukor riválisa: a legérdekesebb összetevőkből álló édesség
De nem csak a vattacukor hozott a konyhára busásan már a kezdetektől. Egy másik, egyébként jóval taszítóbb, de legalább vattacukor-népszerűségű kedvenc is azonnal kasszasiker lett. Ez pedig a ma már szarvasmarha-, ló- vagy sertésszövetből, valamint ugyanez állatok csontjából, bőréből és körméből kivont kollagénből készülő gumicukor. Hans Riegel bonni cukrász ugyan eredetileg, 1922-ben még egy akácfafajta ruganyos váladékából készítette a kis mackó alakú gumigyönyört, a kukoricakeményítő, olaj, cukor és színezék hozzáadásával készülő nyúlós nyalánkság azonban szintén egy csapásra sikert aratott. Így a Frau Riegellel kettesben, családi vállalkozásként indult gumimacizás tíz éven belül 150 fős gumigyurmázó macinagyüzemmé duzzadt.
Tiltanák-e az édességeket a szakemberek?
„Mivel vattacukrot csak évente párszor eszik egy gyerek (normális esetben), egy kis bűnözés egy gyereknapi majálison vagy vásárban még szakértői szemmel is belefér” – nyugtatja meg a szülőket a Dívány által megkérdezett hazai, gyermekétkeztetéssel foglalkozó dietetikus team, majd hozzáteszik: „A gumicukor már annál izgalmasabb téma, mivel azt a gyerekek a könnyű beszerezhetőség miatt egész évben nagy mennyiségben tudják fogyasztani. A gyártási folyamattól eltekintve, ami valóban nem túl gusztusos, a kollagén például nem káros.”
„Ami dietetikusként mégis problémát vet fele vele kapcsolatban, az a tömény cukor, ami ott pang a gyerek szájában, amíg rágja. Eközben a fogait károsítja, de a sok bevitt cukor utána sem válik egészségére” – figyelmeztet a szakértői csapat. „Viszont jó hír, hogy ha a szülő szeretne, tud alternatívát kínálni a bolti gumicukor helyett: az internet tele van ugyanis egészséges, otthon is könnyen elkészíthető gumicukorötletekkel. Az igazán bevállalósak még zöldségből is gyárthatnak hasonló terméket otthon maguknak, ahogy vattacukorból is létezik egy juharszirupból készíthető változat.”
A szakértők ugyanakkor hozzáteszik: „Mindemellett dietetikusként és anyukaként azt javasolnánk, igyekezzünk vattacukor és gumicukor helyett inkább minél több friss, nyers gyümölcsöt és persze zöldséget kínálni csemetéinknek, de azért hagyjuk is a gyerekeket gyereknek lenni, és néha-néha egy kis bűnözést engedjünk meg nekik.”
Ha részletesebben is érdekelnek a gumimacik, ezt a korábbi cikkünket is ajánljuk figyelmedbe.
