Sokan nem ismerik, pedig ilyen megoldás is van az üvegvisszaváltásnál

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Nemcsak levásárolható és visszautaltatható, egy harmadik megoldás is létezik az üvegvisszaváltás 50 forintjára, a jótékonykodás.

Levásárolhatjuk a visszaváltott italcsomagolások árát az adott áruházban, vagy a Mohu applikációján keresztül kérhetjük a pénzt a bankszámlánkra is. Azonban van egy harmadik lehetőség, ez pedig a felajánlás jótékony célraírja az Index. Ezt a megoldást még kevesen használják, ugyanis sokakhoz nem jutott el.

Kevesen tudnak erről az üvegvisszaváltási megoldásról

Július 1-jén elindult visszaváltási rendszer (DRS) Magyarországon. A Mol leányvállalata, a Mohu által karbantartott automatákban várják vissza a vásárlóktól a megjelölt termékeket, arról azonban eddig kevés szó esett, hogy a visszavitt dobozok, üvegek ellenértéke nemcsak levásárolható, illetve a megadott bankszámlára elutaltatható, hanem jótékony célra is felajánlható.

Jótékonykodás a harmadik megoldás az üvegvisszaváltásra
Fotó: MoleQL / Getty Images Hungary
Idézőjel ikon

A DRS bevezetése óta körülbelül 31 millió forint jótékonysági felajánlás gyűlt össze. A befolyt összeget az év végén utaljuk majd át, addig a gyűjtési időszak zajlik

– ismertették a Mohunál.

A felajánlásokat egy külön adatbázisban gyűjtik, az összeget minimum félévente teszik közzé a Mohu honlapján. A pénzt gyermekkórházak között osztják szét.

A kedvezményezettek

Heim Pál Országos Gyógyászati Intézet (Az intézet mára elavult digitális technikai és orvostechnológiai megújítását tervezik.)

Bethesda Gyermekkórház (Az egyes osztályokra eszközbeszerzéseket, illetve infrastrukturális fejlesztéseket terveznek.)

Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinika (A támogatásból a mindennapi gyógyításhoz szükséges orvosi eszközöket szereznének be.)

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Diósi Szilvia
Diósi Szilvia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.