Nagy arra az esély, hogy nem a Nemzeti dal, hanem ez a rigmus az, ami valószínűleg óvodáskor fölött mindenkinek eszébe jut Petőfi Sándorral kapcsolatosan. A bugyuta versike évtizedek óta továbbörökítődik nemzedékről nemzedékre, de honnan ered?
A nemzeti ünnep közeledtével valószínűleg a legtöbb szülő napi szinten hallgatja a Petőfi Sándor gatyába' táncolt: nálunk legalábbis napi többször is műsoron van az örökzöld. Hogy honnan ismerik a gyerekek, ahhoz nem kell fantázia: oviból, iskolából egyaránt hazaviszik a kicsik ezt a tudást, bár abban biztos vagyok, hogy nem a pedagógusok tanítják be nekik azt.
Ennél nehezebb felfejteni azt, pontosan ki lehetett az első, aki büszkén elszavalta a kis verset, miszerint:
Petőfi Sándor gatyába' táncol,/ felesége bugyiba', úgy mennek a moziba./ Leülnek egy padra, pont a kutyaszarba'.
A különböző források abban értenek ugyanis csak egyet, hogy nem tudni, kitől származik a huszadik századi népköltészeti eredetűként megjelölt versezet. Egy beszélgetésben Nyáry Krisztián is elmondta: nem tudja, kitől származhat az.
Annyi tűnik csak bizonyosnak, hogy első említése 1966-ból származik: nem is akárhol, hanem az Élet és Irodalom az évi ötödik számának hasábjain, ahol Faragó Vilmos értekezik róla: „Mifelénk történt, a szomszédos Doboz községben, hogy Illyés Gyula faggatni kezdte az embereket, vajon mit tudnak Petőfiről? Ezt tudták: »Petőfi Sándor, gatyába’ táncol.«”
Illyést emlegeti Szörényi László is, aki a Valóság 1973-ban megjelent 7. számában jut el a naiv költeményecskéhez.
Illyés Gyula tapasztalta, hogy a nép főleg egy alkalmazott névnapi köszöntő formájában őrzi kegyelettel költője emlékét. Petőfi Sándor gatyába’ táncol… Ha ennél tovább akarunk jutni, igényesebbeknek kell lennünk.
A vita egyébként azzal kapcsolatosan, hogy vajon ildomos-e a legnagyobbnak vagy legalábbis egyik legnagyobbnak tartott költőnket „gatyábatáncolás” apropóján emlegetni, általános. Legalábbis erre utal a Petőfiről szóló Wikipedia-szócikk vitaoldala, ahol a szerkesztők közül van, aki a versike alpári jellegét számonkérve méltatlankodik azon, hogy mi helye van annak a költővel foglalkozó szócikkben „jópofa” szövegként, ám mások védelmére kelnek annak, mondván, ez mindenki gyerekkorához hozzátartozik.
Ha arról lehet is vitatkozni, hogy méltó-e Petőfi emlékéhez és örökségéhez ez a vers, arról biztosan nem, hogy az összes gyerek megtanulja előbb vagy utóbb. Március 15. környékén évről évre szülők tömege döbben rá, hogy amit ő skandált kiskorában, azt most már gyermeke is tudja, holott ő biztosan nem mondta el neki, aztán csak mosolyog a dolgon.
