Ezért olyan fontosak az anyaméhben végzett műtétek: életek múlnak a furcsa beavatkozáson

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A sebészek nemrég sikeresen végrehajtották a világon az első, még az anyaméhben belüli magzaton végrehajtott agyműtétét, amivel a fejlődő agy mélyén kijavították a potenciálisan halálos érrendszeri rendellenességet. A baba egészségesen született meg.

A kicsinek Galen vénafejlődési rendellenessége volt, ami egy gyakran halálos és agresszív állapotot  jelent. A gond lényege, hogy az agyon belüli artériák közvetlenül csatlakoznak a vénákhoz, ahelyett, hogy először a vérnyomás lassítására szolgáló kapillárisokon haladnának át. A rendellenesség rendkívül magas vérnyomást eredményez, mivel a vér egyenesen a vénákba rohan. Ez óriási megterhelésnek teszi ki az agyat és a szívet a születés alatt és után, és pulmonáris hipertóniához, szívelégtelenséghez, illetve más életveszélyes állapotokhoz vezethet.

Sikerült az első ilyen, méhen belüli műtét

A betegséget jellemzően még a terhesség alatt diagnosztizálják, és általában egy minimálisan invazív eljárással kezelik. Ennek során a sebész az ágyékon keresztül lép be a testbe, és egy cső segítségével az agyi érrendszerbe jut, ahol egyfajta ragasztót fecskendez be a közvetlen vénás-artériás vérellátás megszakításához. Ebben az esetben hasonló műtétet hajtottak végre, de ezúttal teljesen méhen belül.

A 34 hetes babánál ultrahang segítségével derítették ki a rendellenesség helyét, majd a műtét során sikerült elzárniuk az agyban a nagynyomású ereket, megakadályozva ezzel a nyomásemelkedést a szülés során.

A baba azóta megszületett, és minden vizsgálat arra utal, hogy sikerült megszüntetni a problémát. Nem kap gyógyszeres kezelést, eszik, gyarapodik, haza is mehetett az édesanyjával a kórházból. A kezeletlen agyi rendellenességgel születő kicsiknél ilyenkor rohamos hanyatlást szoktak megfigyelni, ez szerencsére – és a műtétnek köszönhetően – elmaradt. 

Több kisbaba maradhat életben

A műtét nagy áttörést jelent, hiszen megmutatta, hogy sikeresen el lehet végezni a méhen belül, és a rendellenességet még a születés előtt meg lehet szüntetni. Innentől kezdve azok a magzatok, akiknél hasonló problémát diagnosztizálnak, nagyobb eséllyel születhetnek meg egészségesen. A rendellenességet egészen eddig csak a születés után próbálták visszafordítani, de

Idézőjel ikon

a méhen belüli operáció lehetőséget ad a megelőzésre.

Ez jelentősen csökkentheti a hosszú távú agykárosodás, rokkantság vagy épp a halálozás kockázatát.

A bénulást is megelőzhetjük

A leggyakoribb, méhen belül végzett műtét a nyitott gerinc, azaz a spina bifida helyrehozására történik. Ezt a legnagyobb kórházakban már világszerte végzik. A terhesség 28. napján a velőcső (amiben az idegrendszer található) összezáródik. Akinél ez nem történik meg, az veszélybe kerül. Az ultrahangos vizsgálatok során azonban ezeket az eseteket ki lehet szűrni, és még a születés előtt megoldani.

Idézőjel ikon

Jelenlegi tudásunk szerint ez a leghatékonyabb módszer a probléma orvoslására.

A 26. terhességi hétig a rendellenességet meg lehet műteni, így kivédik az olyan komplikációkat, mint az agyvíz felhalmozódása, vagy a mentális és mozgási problémák, bénulás vagy halál. Sokáig a spina bifidával diagnosztizált gyerekeknél az orvosok az abortuszt ajánlották mint egyetlen lehetőséget. A méhen belüli műtét így még fontosabb mérföldkőnek számít.

Hogyan végzik ezeket a műtéteket?

A császármetszéshez hasonlóan elaltatják az anyukát, de az anyag a baba szervezetébe is bekerül, így ő is álomba merül. Ultrahangos vizsgálatok után felnyitják a hasat és a méhet, majd úgy fordítják a kicsit, hogy a vágott nyíláson át meg tudják operálni. A kis testen ejtett vágásokat összevarrják, majd a méhet is bezárják, hogy a magzat tovább fejlődhessen.

Súlyosabb operációkhoz a gyermeket ki is kell emelni az anyaméhből.

Baja nem lesz, mert a köldökzsinóron át folyamatosan kapja az oxigéndús vért, de a fertőzések és a koraszülés kockázata igencsak megugrik az ilyen eljárástól. Ugyanakkor a méhen belüli, születés előtti műtétek, amelyekkel egyébként egyre több problémát (többek közt rekeszizomsérvet, szívfejlődési rendellenességeket, ikrek méhlepényproblémáit) lehet kezelni külföldön és hazánkban is, megmentheti a kicsik életét. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Fenyvesi Zsófia
Fenyvesi Zsófia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.

Testem

Ezért viselik rosszabbul a nők a kánikulát: biológiai oka van

A nők hormonrendszere nagy kilengésekkel működik, ami a hőháztartásukra is hatással van. Ezen felül a testük kevesebb izzadságot termel, amit csak később kezd kiválasztani, mint a férfiak szervezete. De nem elhanyagolhatóak a társadalmi egyenlőtlenségekből adódó okok sem.

Önidő

Ingyenes strandok a Balatonnál: ide menj, ha nem akarsz fizetni

Egy két felnőttből és két gyermekből álló család esetében a balatoni fürdőzés napi költsége akár a 10-15 ezer forintot is elérheti, így egyre többen keresik a szabadstrandokat. Jó hír a pihenni vágyóknak, hogy 2026-ban is több tucat olyan partszakasz várja a látogatókat a magyar tengernél, ahol teljesen ingyenes a csobbanás.