Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Az élőszóban elmondott népmesének nem csupán a harmonikus gyerekkor megteremtésében, hanem a személyiségfejlődésben is nagyon fontos szerepe van. A népmesék olyan élet- és világfelfogást közvetítenek, melyek mintát adnak ahhoz, hogy a gyerek a saját életét is el tudja képzelni.
Mindannyiunk életében meghatározó szerepet játszanak azok a mesék, melyeket szüleinktől hallottunk gyermekkorunkban. Ezek a történetek egy életre nyomot hagynak bennünk, hiszen meghatározhatják a szüleinkhez, önmagunkhoz és a világhoz fűződő viszonyunkat is. A magyar népmese napja alkalmából a történetmesélés fontosságáról beszélgettünk Végh-Fodor Mónika mesetrénerrel.
Milyen következménye lehet annak, ha gyerekkorban kimarad az életünkből a meseolvasás?
A gyereknevelés elengedhetetlen része, hogy történetekkel lássuk el a gyerekeinket. Jelenleg főként hátrányos helyzetű fiatalokkal dolgozom, és azt látom, hogy azoknál a gyerekeknél, akiknél valamilyen oknál fogva kimaradt a történetmesélés a nevelésük során, tizenéves korukra elképesztő problémamennyiség halmozódik föl amiatt, mert a saját sorsukat, életüket nem tudják történetbe foglalni. Nem meséltek nekik meséket, de családi történeteket sem. A mesék, legyenek akár spirituális elemekkel töltött népmesék, akár műmesék, az életünket is modellezik, éppen ezért mintát adnak ahhoz, hogy a gyerek a saját életét is elkezdje elképzelni. Például azt, hogy neki milyen céljai lesznek, vagy lehetnek.
A munkám során azt látom, hogy a történetek nélküli fiataloknak nincs céljuk, nem látják az életük értelmét.
A népmesékben a királyfinak, a királylánynak, a szegény legénynek, vagy akár egy állat szereplőnek is van valamilyen célja, amit el akar érni. Tehát nemcsak úgy él bele a vakvilágba, hanem fogalmazzunk úgy, hogy van valamilyen küldetése, és ez egyúttal értelmet is ad az életének. Enélkül nagyon nehéz megfogalmazni, hogy mi az, ami igazából az életünket rendezi. Személyes tapasztalatom, hogy igen sok tizenéves fiatal nem hisz az egyéni sorsban. Ez viszont oda vezethető vissza, hogy nem kaptak családi történeteket, műmeséket, népmeséket, de más szóban elmondott történetet sem. Ezeket a történeteket a rajzfilmek vagy a videójátékok nem tudják pótolni.
Boldog és kiegyensúlyozott gyerekek neveléséhez létfontosságú, hogy odavezessük őket a történetekhez, hogy bevezessük őket az elbeszélt történetek varázslatos világába. Ugyanakkor szülőként is tanulhatunk a népmeséktől: például azt, hogyan forduljunk elfogadó és bátorító attitűddel a gyerekeink felé. Mesetréning című könyvemben a Szamárbőr királyfi meséjén keresztül mutatom meg, mit tud a népmese adni a szülő-gyerek szeretetkapcsolatnak. Hogyan ad szárnyakat az igazi figyelem, és hogyan béklyóznak az elvárások. A népmese nem a szülő fentről lefelé való beszélése a gyerek felé, hanem élő forrás, aminek a vizéből a szülő is felfrissül: ezért szülőként is érdemes nyitott szívvel olvasni és hallgatni.
A mai gyerekek mennyire tudnak azonosulni a népmesével, a történetekkel, a mesehősökkel?
Ha az otthoni mesélésnek a népmese a legkorábbi időktől fogva nem része, a gyerekek többsége nem tud azonosulni a népmesék világával, mert idegen számukra a szókincs, de az elbeszélt szituációk is, és nem működik a mesék nyomán meginduló belső képalkotás. Az is fontos, hogy a népmeséket a gyermek életkorának megfelelően válasszuk ki, illetve figyeljünk arra, hogy mi érdekes a gyerekünk számára. Máskor érdekes egy egyszerűbb láncmese, és máskor egy bonyolultabb varázsmese. De meséljünk, meséljünk sokat, a gyerek pedig a mesehallgatás bizalmi légkörében jelezni fogja az igényeit.
Alapvetően minden népmese eredendően a felnőttek közösségének szólt, az már egy másik kulturális történet, hogy hogyan kerültek be a népmesék a gyerekszobákba, de az kétségkívül nagyon jó, hogy bekerültek.
A szülő-gyerek kapcsolat az együtt töltött idővel épül, és ebben az időkeretben a szülő felelőssége, hogy megteremtse a mesemondás helyét és idejét. De szinte minden életszituáció alkalmas mesemondásra, meseolvasásra: akár utazás közben vagy a gyerekorvosnál a váróteremben is lehet mesélni/mesét olvasni. A napnak pedig keretet ad az esti közös meseidő. Ebből a történetmeséléssel összekötött bensőséges, napi szituációból tud kibontakozni a bizalom is szülő és gyerek között. Ilyenkor fektetjük le annak is az alapjait, hogy később a gyerek hogyan tudja elmondani a saját történeteit már kamaszkorban, amikor esetleg már sokkal inkább távolodna a történeteivel a szüleitől.
Ám az a gyerek, akinek egészen kicsi korától kezdve végig jelen volt a mesemondás az életében, sokkal könnyebben vissza tud csatlakozni a szüleihez kamaszként is.
A népmesék vagy a modern műmesék szolgálnak hasznosabb tanulsággal, mondanivalóval a gyerekeknek?
Véleményem szerint mind a kettőnek megvan a helye, de a népmesék varázsa a spirituális többlet mellett abban is rejlik, hogy közösségi alkotások. A műmesének egy szerzője van, aki megfogalmaz valamit a maga világfelfogásából és világérzékeléséből. Ehhez képest a népmeséket egy közösség legitimálta, verzióik hosszabb idő alatt kristályosodtak ki. Ennek megfelelően olyan életmodelleket közvetítenek, amelyek már bizonyítottan működnek. Ilyen szempontból valamiféle elsőbbséget tulajdoníthatunk a népmeséknek, de ez nem jelenti azt, hogy ne lennének ugyanilyen fontosak a műmesék is, ha más is a szerepük.
