Ezeket kell tudnia egy gyereknek, aki iskolába megy

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nagyon fontos, hogy egy iskolába készülő gyereknek ne legyen beilleszkedési vagy magatartási nehézsége, hiszen e kettő jelentősen meghatározza, hogyan teljesít majd a tanórákon, illetve azt is, hogy örömmel megy-e iskolába.

„Egy elsősnek nem olvasnia, számolnia és írnia kell tudni a szeptemberben, de azt meg kell tudnia mondani, hogy hol lakik, hogy hívják a szüleit, valamint azt is, éppen melyik évszakban járunk, amikor a suli elkezdődik” – mondja Juhász Emőke, a Tarnamérai Általános Iskola tanítója, aki segítségünkre volt abban, hogy összegyűjtsük, melyek azok az alapvető képességek és készségek, amelyekkel egy első osztályosnak rendelkeznie kell.

A szociális érettség a legárulkodóbb jel

„Általában azok a szülők a legbizonytalanabbak azzal kapcsolatban, hogy mit kellene tudnia az iskolakezdésre egy óvodásnak, akiknek a gyermeke nyári születésű, hiszen ezek a kicsik épphogy betöltik a hatodik életévüket, amikor elkezdődik a tanév” – mondja a pedagógus, aki szerint az ilyen bizonytalan szülők könnyen és gyorsan képet kaphatnának arról, hogy gyermekük megfelel-e az iskolaérettségnek, ha minderről érdeklődnének az óvodában. Így azonnal kiderülhet, hogy az adott kisfiú vagy kislány rendelkezik-e az egyik legfontosabb kritériummal, ami nem más, mint a szociális érettség. Ezt pedig abból lehet leszűrni, hogy vannak-e a gyermeknek barátai, hogyan viselkedik közösségben, kezdeményező vagy csak megfigyelő, illetve, ha konfliktusba keveredik, akkor abban az esetben mitévő lesz.

Már az óvodában kiderül, valóban iskolaérett-e egy gyermek
Fotó: Klaus Vedfelt / Getty Images Hungary

Legyen teherbíró és koordinált

Fontos, hogy egy iskolaérett gyermek fizikálisan is megfelelően fejlett legyen, ami azt jelenti például, hogy teste arányosan fejlett, hiszen így lesz teherbíró. Van kialakult dominanciája, vagyis egyértelmű, hogy a gyerek jobb- vagy balkezes; az úgynevezett nagymozgásokban, például a szökdelésben vagy a karmozdulatokban koordinált, illetve fejlett a finommotorikája.

Ez utóbbi azt jelenti, hogy a csukló, a vállak és az ujjak mozgása alkalmas kell, hogy legyen a ceruza helyes használatára, de ezt segíti a végtagok egymástól független mozgása is.

Tudjon koncentrálni és érthetően kommunikálni

A testi mellett nagyon hangsúlyos szerepe van a kognitív, vagyis az értelmi fejlettségnek. Ez könnyen leszűrhető abból, hogy például tisztában van-e a számokkal, logikusan gondolkodik-e, tudja-e, hogy mi a különbség a több és a kevesebb között, mit jelent, hogy valami ugyanannyi, tudjon húszig számolni, a pálcikákkal vagy korongokkal illusztrált összeadásokat és kivonásokat meg tudja oldani az ötös számkörben.

Egy első osztályos gyerektől elvárható, hogy sok mindenben önálló legyen
Fotó: Halfpoint Images / Getty Images Hungary

Ami a nyelvi fejlettséget illeti, fontos, hogy az anyanyelvén érthetően, folyamatosan kommunikáljon, képek alapján pedig összefüggő mondatokat alkosson.

Egy iskolába készülő óvodástól már elvárható, hogy képes legyen koncentrálni, és ha a figyelmét mégis valami elterelné, akkor visszaterelhető legyen a feladathoz. 

Célszerű továbbá, hogy a memóriája megbízható legyen, ami azt jelenti, hogy egy megtekintett kép részleteit fel tudja idézni, a rövidebb mondatokat pedig vissza tudja mondani.

Fontos, hogy tájékozódni tudjon térben, tudja, melyik a jobb és melyik a bal oldal, illetve felismerje és meg tudja nevezni a testrészeit. 

Fontos egyfajta általános tájékozottság

Dicséretes és mindenképpen példaértékű, ám nem általánosan elvárható, hogy egy első osztályos be tudja kötni a cipőfűzőjét, magabiztosan tudja használni az ollót, ügyesen egyen az evőeszközökkel, valamint képes legyen önállóan felöltözni. 

Nem baj, ha egy iskolát kezdő gyerek még nem tudja bekötni a cipőfűzőjét
Fotó: Tara Moore / Getty Images Hungary

Az azonban alapvető kritérium, hogy meg tudja mondani, hány éves, hol lakik, a szüleit hogy hívják, ismerje az évszakokat, hónapokat, valamint a hét napjait.

Mindemellett elengedhetetlen egyfajta pszichológiai érettség is, ami megnyilvánul egyebek között abban, hogy érdeklődik az iskola iránt, kudarc- és monotóniatűrő képessége kielégítő, be tudja tartani a szabályokat, és kialakulóban van a feladattudatossága. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.