Ez lehet a legnagyobb hiba, amit Z generációs gyermek szülőjeként elkövethetsz

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A Z generáció tagjai a középiskolák padjainak koptatása mellett már a munkahelyeken is ott vannak: a 13–26 év közti fiatalokat tekintjük ebbe a generációba tartozóknak. A kamaszokat nevelő szülők nap mint nap szembesülhetnek azzal, hogy milyen nehézségek hátráltatják a kommunikációt a Z generáció tagjaival.

Szülőként, tanárként vagy kollégaként, netalán főnökként is szembesülhetsz azzal a helyzettel, hogy egy Z generációs fiatal világát a sajátodétól rettentően messzinek látod. Míg a formálisabb kapcsolatok esetén megengedheted magadnak, hogy meg se próbáld érteni a Z generáció világát, ha a kamaszod tartozik közéjük, hatalmas hibát követsz el.

Ebben más a Z generáció

Egyáltalán nem újdonság az, hogy egy generáció nem érti az utána következőt, sőt, voltaképpen ez valahol természetes. A technikai fejlődés rohamléptékben halad, egyre jobban meghatározza azt, hogy mi jellemez egy generációt. Könnyen lehet, hogy

Idézőjel ikon

egy Z generációs szülőjeként te még nézted az Isaurát, és megvan az az élmény is, amikor egy ország gyűjtött pénzt a fiktív sztoriban szereplő rabszolgalány felszabadítására – miközben kamaszod a TikTokról tájékozódik a valóságról,

te pedig nem is érted, miről beszél, amikor a legnépszerűbb csatornák neveit emlegeti.

Fontos, hogy egy Z generációs gyermek szülőjeként részese tudj maradni világának
Fotó: Oliver Rossi / Getty Images Hungary

Míg egy X generációs, netán Y generációs szülő megismerte a klasszikus hírességek után a celebeket is, az influenszerekig talán már nem ér el a tudása, pedig ha tetszik, ha nem, a 13–26 évesek világát ők sokkal jobban formálják, mint bárki más. Ezek a fiatalok a közösségi médiából, az internetről gyűjtik világról való tudásuk komoly részét, amitől megpróbálhatod magad távol tartani, de ez sajnos azzal is jár, hogy teljesen kimaradsz világukból, így elveszíted a lehetőséget arra is, hogy segítsd őket, ha kell.

A TikTok pörgése távol állhat egy szülőtől, de mégsem zárkózhat el tőle: ha szeretné megtudni, miben éli gyermeke mindennapjait, érdemes legalább azért regisztrálni, hogy megértsd, miről beszél a kamaszod, és megtudd, milyen tartalmakhoz, értékekhez, ötletekhez fér ott hozzá. A TikTok hétköznapi, ezáltal kerül hamar közel a fiatalokhoz – akár azokhoz is, akikhez még nem kellene, mivel már a tíz év alattiak is megjelennek a platformon, hamis születési adatokat megadva.

Az influenszerek itt hétköznapi emberekből válnak véleményformálókká:

lehet szó sminkelésről, arcápolásról, videójátékokról, vagy akár zenei ízlésről, a fiatalok életének számos területére bírnak komoly hatással. 

Nagy szükség van a generációk közti párbeszédre

Bereczki Enikő ifjúsági és generációs szakértő A rejtélyes Z-generáció – Együttműködés a mai tizen-. és huszonévesekkel című könyvében azt javasolja, hogy mindenképp tartsuk meg a generáció közti párbeszéd lehetőségét – ne csak lefelé, a Z-k irányába egyébként, hanem felfelé is, hiszen mi épp ugyanezt várjuk el tőlük. Ahogyan a kötetben is írja, beszédtémává kell tenni mindazt, ami a gyerekeket érdekli, ehhez pedig elengedhetetlen ennek a világnak valamilyen szintű ismerete.

Idézőjel ikon

Ha így nyitsz a kamaszod felé, utána természetesebben nyit majd feléd ő is,

akkor is, ha te, miután megnézted, milyen gameplayvideók érdeklik, esetleg egy társasjátékba igyekszel majd bevonni őt

Érdemes tehát letölteni a TikTokot, igen, még akkor is, ha egyébként tényleg nem érdekel – de tedd a kezed a szívedre, a Jégvarázs vagy bármelyik gyermek animációs film érdekelt? A válasz egy felnőtt esetében általában az, hogy nem, de a gyerek miatt megnézte vele a moziban: most ugyanígy a gyerek miatt kell egy kicsit elmélyedni ettől a tőled esetleg távol álló világban.

Ha már fenn vagyunk a platformon, akkor be is követhetjük a gyereket: így legalább tisztában leszünk azzal, hogy milyen arcát mutatja ott, de ha azt kéri, hogy ne kommenteljünk, akkor ezt tartsuk tiszteletben, egyszerűen fogalmazva ne égessük be.

Ha viszont beszélni szeretne velünk valamiről, mindig álljunk arra készen, hogy meghallgassuk, és akár segítsünk is, anélkül, hogy helyettük döntünk. Így érhető el, hogy egy veszélyesebb challenge-ről is inkább minket kérdezzen, mint hogy kipróbálja, és így teremthetünk magunknak lehetőséget arra is, hogy ne keveredjen adott esetben kellemetlen, megalázó helyzetekhez vezető szextingbe, vagy ne essen áldozatául a módosított videók, képek sugallta fals képekből adódó testképzavarnak. 

A gamereket sokszor nehezen értik meg a szülők
Fotó: Marko Geber / Getty Images Hungary

Nekik is megvannak a maguk gondjai

Akár kamaszról, akár idősebb Z-ről van szó, akad még egy dolog, ami nagyon fontos: ne felejtsük el, hogy újfajta körülményeikből, életükből bizony speciális problémák fakadnak. Bereczki Enikő a következőket említi könyvében:

  • hosszúra nyúló útkeresés, kényszerből hosszan a szülőkkel közös együttéléssel
  • a bénító „mindent lehetne” érzés: nehéz megküzdeni azzal, hogy mennyi mindenre lenne lehetőségük
  • a késleltetett szülői leválás, valamint a gyermek helyett kéretlenül is mindent megoldó, fölé árnyként emelkedő szülő árnya
  • a keretek hiánya az életben
  • a célok gyors elérésének, az online világnak megszokásából fakadó képtelenség a várakozásra.

Hogy ezek a te kamaszodat ne érintsék, azért szülőként sokat tehetsz: add meg a kereteket, a segítséget, de ne mindig a megoldásokat, inkább csak az ugródeszkát, amely segítségével autonóm, döntésképes, de biztos erkölcsi alapokról induló felnőttként nem ejtheti őt csapdába lehetőségeinek hálója. 

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.