Közel félmillió magyart érintő problémában segít két fiatal lány

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A segítő szervezetek között kakukktojás a KIKAPCS. Alapítvány, amely egy egyetemi előadás után indult. Ma több száz ember életminősége javul tevékenységük által.

Az egyetemi szerveződésből lett alapítvány idén 164 sajátos nevelési igényű (SNI-)gyerek családjának biztosít nyaralást Magyarország-szerte, függetlenül érdekkapcsolatoktól és pályázati pénzektől. A KIKAPCS. Alapítvány mögött két fiatal lány áll, akik a közgazdasági diploma megszerzése közben bebizonyították, hogy egy nonprofit szervezet is lehet olyan keresett, mint egy frissen induló forprofit vállalkozás.

A segítség is lehet sikeres üzleti tevékenység 

Bárdió Luca és Környei Viktória egy órai feladat után kezdtek hiánypótló piackutatásba, amivel az SNI-gyerekeket nevelő családok helyzetét és lehetőségeit vizsgálták. Ebből kiderült, hogy az SNI-fiatalok száma közel 100 000 fő, nem beszélve azokról az érintettekről, akiket nem diagnosztizálnak. További kutatások után az is egyértelmű lett, hogy ez közel félmillió embert jelent, beleértve diszlexiás, autista, ADHD-s és Down-szindrómás gyerekeket, szüleiket, nevelőiket és testvéreiket, akik a hozzátartozójuk betegsége miatt egyáltalán nem, vagy csak korlátozottan tudnak kikapcsolódni, hogy a pihenésből töltekezzenek. Hiszen ameddig más szervezetek táborokat és napközi foglalkozásokat biztosítanak a gyerekeknek, addig a családi programokra korábban egy alapítvány sem specializálódott.

Ezen változtatott a KIKAPCS. 2018 végén. „Az új hullámos alapítványok közé tartozunk, startupelven építettük fel a szervezet tevékenységét, és ezek mentén haladunk. Igaz, amikor előálltunk az ötlettel, még nem voltak hosszú távú céljaink, a pilot projekt után láttuk, hogy valóban érdemes továbbszőni a tervet”– mondja Viki. Az első, 2019-es év elején szervezett nyaralás után újabb családokkal kerültek kapcsolatba a lányok, és néhány hónapon belül elindult az alapítvány. Ma az elsődleges cél, hogy a KIKAPCS. életminőség-javítást eredményezzen az SNI-gyerekek családjaiban. Társadalmi kezdeményezés lett az egyetemi beadandóból.

Kikapcsolódás minden generáció számára
Fotó: KIKAPCS. Alapítvány

Nyaralás önkéntesekkel 

Az alapítvány jelenleg 15 hazai szállodával működik együtt országszerte Soprontól Ópusztaszerig több településen, és évente közel 25 nyaralást szerveznek a családoknak. A megállapodás szerint az események árából 50%-ot engednek a hotelek, míg a fennmaradó összeget alapítványi összegből finanszírozzák, így a szülők pro bono egyszerre lehetnek együtt gyerekeikkel, miközben nyugodtan pihenhetnek. A programok alatt önkéntesek foglalkoznak az SNI-gyerekekkel, és adott esetben testvéreikkel.

Gyógypedagógusok, pedagógusok és egyetemista fiatalok a jellemzően háromnapos utazás alatt azon dolgoznak, hogy a gyerekek fejlesztése közben a szülőknek legyen idejük a töltekezésre. „Másodlagos célunk a Z generáció érzékenyítése, mind az SNI-gyerekekkel, mind a nonprofit szervezetekkel kapcsolatban. Három év alatt kiderült, hogy a huszonéveseket nem csupán az anyagi haszon mozgatja, hanem a közösségi lét.

Idézőjel ikon

Az önkéntesek között tavaly végeztünk egy kutatást, amiből kiderült, hogy a programokra maguk is a feltöltődés miatt jelentkeznek, hiszen a családoktól nagyon sokat tanulnak, gyakorlatilag baráti kapcsolatokat alakítanak ki a szakmával szemben nyitott társaikkal, és tapasztalatot szereznek a fejlesztésben.

Volt, hogy egy SNI-gyerek a nyaralás előtt egyszerűen nem lépett fel a lépcsőre, de az önkéntes segítségével leküzdötte ezt a félelmet” – meséli Luca, akinek személyes motivációja egy gyerekkori veszteségből táplálkozik. „Kislány voltam, amikor elvesztettem egy fontos barátomat, ami nagyon megrendített. Most ez a tragédia ad erőt, hogy teljes vállszélességgel dolgozzak a KIKAPCS.-csal.” Az alapító tag jelenleg egészségpolitikát tanul Párizsban, míg a társa az indulás óta mesterdiplomát szerzett marketing szakon, hogy minden elméleti eszközük adott legyen a KIKAPCS. vezetéséhez.

Egy táborban egyszerre több család vesz részt
Fotó: KIKAPCS. Alapítvány

Teljes KIKAPCS

A KIKAPCS. Alapítvány a nyaralások mellett havonta egy alkalommal szervez családi programot, ahol a szülők és SNI-gyerekek találkoznak egymással, a fejlesztés folytatódik, és a felnőttek újra teret kapnak a feltöltődésre – bár a legtöbbet a nyaralásoknak köszönhetik. Enyediné Kurucz Dorka férjével, az akkor 13 éves autista lányával és két kisfiával jelentkezett az első pályáztatási program során, akkor közel ötven fő jutott el KIKAPCS.-nyaralásra. A család azóta több eseményhez csatlakozott, legutóbb idén nyáron.

Idézőjel ikon

„Az SNI-családok számára nem a mindennapi teendők jelentenek gondot, hiszen pontosan tudjuk, hogyan kezeljük gyerekünket. Számunkra a környezet okoz nehézséget. Például, akárhova megyünk, minden alkalommal furcsán néznek ránk, és nem értik a lányunk viselkedését.

Ezzel szemben a KIKAPCS.-nyaraláson velünk együtt minden család nagyon jól tudja, hogy a gyerekünk mit miért csinál másképp. Senki nem néz ránk ferde szemmel, ez önmagában megkönnyíti a nyaralást. Ehhez hozzátartozik, hogy megbízunk az önkéntesekben, és a férjemmel nyugodtan elmehetünk sétálni, feltöltődni, kikapcsolódni” – mondja az édesanya. Luca és Viki elsődleges célja ilyenkor révbe ér, de a tervek között szerepel, hogy a jövőben több száz családnak biztosítsanak hasonló élményeket.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Vermes Nikolett
Vermes Nikolett
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.