Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Örök kérdés, hogy mikor engedjük el a gyermek kezét, ha az első önálló utazásról van szó. Mi a helyes, ha belekényszerül egy helyzetbe, vagy ha felnőttkoráig féltőn óvjuk? A két szélsőség közötti arany középútra biztatnak a közlekedési társaságok.
Dunát rekeszthetünk azokból a horrortörténetekből, amikor egy gyermek első egyedül megtett útja komoly gonddal végződik. Nem kell rögtön emberkereskedelemre gondolni, elég, ha eszünkbe jut, hogy eltéved a gyerekünk, és órákon át bolyong egyedül egy városban.
Minél nagyobb a város, annál nagyobb a kockázat
A vidéki tömegközlekedés mindig megbízhatóbb a gyerekek szempontjából, hiszen a falvakban a buszsofőr tudja, hogy kinek a gyerekéről van szó, esetleg személyesen is ismeri a szülőket. A kisebb városokban sem igazán kell aggódni a rémisztő történetektől, mivel a gyerek könnyebben kiigazodik a helységben, elvégre nincsen olyan sok utca és tér, mint egy nagyvárosban. Míg a fővárosban komoly dilemmát okoz, ha egy fiatalt egyedül kell útra bocsátani – különösen az első időszakban. De településtől függetlenül mindig fennáll annak a veszélye, hogy baj történik, ha a kicsi még nem elég önálló. Mit tehetünk, hogy nagyobb biztonsággal engedjük egyedül buszra vagy vonatra?
A szülő felelőssége
A jogszabály szerint 14 éves kor alatt minden esetben a gondviselő felel a gyerek cselekedeteiért. A szülő vagy a gyám felelőssége, hogy megítélje, mikortól képes önálló közlekedésre a fiatal. Ezt a szabályt pontosítja a KRESZ, mely szerint egy ember 6 éves kortól közlekedhet gyalogosan egyedül, és 12 éves korától kerékpárral. A tömegközlekedési eszközökre azonban sajátos törvény vonatkozik. A MÁV a 6 éven aluli gyermek vonatútját csak szülői felügyelettel engedi, és a busztársaságok is saját üzletszabályzatukban már 6 éves kortól lehetővé teszik az önálló utazást. Viszont nem lehet ilyen pontosan korhoz kötni, hogy melyik kisfiú vagy kislány áll készen az egyéni közlekedésre. Ezek a határvonalak leginkább támpontok, amelyek egy alsó vonalat húznak a témában. Elsősorban a szülőnek kell tisztán látni, hogy mikortól engedi útjára egyedül a gyereket.
Ne bízzunk vakon másokban
Gyakori, hogy ahol van idősebb testvér, ott már egész fiatalon önállósodhat a kisebb gyerek, hiszen a szülők biztonságosabban engedik el egy nővérrel vagy báttyal. Csakhogy nem mindenki ilyen szerencsés. Ezért sok szülő dönt úgy, hogy egy másik felnőttre bízza gyerekét, például a szomszédra, mondván: egy irányba mennek. De egy felügyelő személy sosem fog olyan felelősséggel gondolni a gyerekre, mint a szülő. Ismert olyan eset, amikor egy idős szomszédot kért arra az anyuka, hogy vigyázzon a gyerekre, ameddig tömegközlekedéssel eljut egy helyre, viszont a néni az utazás alatt belefeledkezett a mondandójába, és a gyerek több megálló után egy idegen helyen szállt le. A megoldást nem várhatjuk egy ismerőstől. Helyette magunk győződjünk meg arról, hogy a gyerek valóban készen áll az önálló utazásra.
Mit tehetünk?
A közlekedési társaságok arra figyelmeztetnek, hogy mielőtt egyedül útjára engedjük a gyerekeket, több alkalommal is tegyük meg velük az utat. Vagyis gyakoroljuk el, miként jut el busszal az iskolába, hogy figyeljen a leszállásra, mit tegyen, ha nem működik a hangosbemondó vagy az elektronikus állomáskijelző, vagy mi a teendő egy zsúfolt megállóban. Ezenkívül az osztálykirándulások alkalmával egyeztessünk a pedagógussal arról is, hogy boldogult a tömegközlekedéssel a gyerek. Ami ennél is fontosabb, hogy ne a saját szükségleteink diktálják az önálló közlekedést, hanem a gyerek fejlődése. Különben ez a helyzet szorongást okoz a kicsinek, ami további problémákat szül.
