Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Az anyák megmentőjeként mindannyian ismerjük Semmelweis Ignácot, akinek nevét ma már egyetem is viseli – azt viszont talán kevesebben tudják, hogy élete során nem azt a megbecsülést élvezhette, amit megérdemelt volna.
Ezen talán változtathat majd a Semmelweis címet viselő film, mely Koltai Lajos rendezésében ősszel kerül a mozikba. A filmben figyelemmel követhetjük majd azt, ahogyan a kor vaskalapos nézetei ellenében, a szülő nők életének megmentése érdekében a szakma egyik alapvetését megtaláló magyar orvos Bécsben küzd a modern szülészetért. Miután ott győz, Budapestre indul, hogy a magyar anyákért tegyen. Mielőtt megnézhetnéd a vásznon, olvasd el nálunk, hogyan zajlott harca.
Életében kezdetben sikert halmozott sikerre
Semmelweis Ignác Fülöp 1818-ban a Tabánban született, ötödik gyermekként családjában: apja jómódú fűszerkereskedő volt, Fehér Elefánt nevet viselő üzlete bevételei révén gondoskodhatott arról is, hogy Ignác jó iskolákban tanuljon. Székesfehérváron kezdte középiskolai tanulmányait a ciszterci gimnáziumban, majd a Vár alatt máig működő Egyetemi Katolikus Gimnázium tanulója lett.
Ezt követték egyetemi tanulmányai, több város több intézményében végzett: két évet tanult a pesti bölcsészkaron, majd, ahogyan azt apja szerette volna, Bécsben kezdett jogot hallgatni.
Innen azonban szíve az orvosi egyetemre húzta, felváltva tanult orvostudományt Bécsben és a magyar fővárosban. Az orvosdoktori diplomát 1844-ben vehette át, még ebben az évben lett szülészmester, egy év múlva pedig sebész is.
Sosem hagyta abba a tanulást
Ezzel ugyanakkor nem ért véget életében a tanulás időszaka, folyamatosan képezte magát, patológiára és boncolásokra koncentrálva, majd megpályázott egy bécsi állást, melyet el is nyert. Amikor azonban az orvostanár, akinek helyére felvették, visszatért, hirtelen munka nélkül találta magát.
Felkészült az újabb országváltásra, és elkezdett angolul tanulni, hogy Dublinban alapozhassa meg jövőjét
hosszú távon, ám végül minden másként alakult. 1847-ben visszakapta állását az Allgemeines Krankenhaus szülészetén.
Kórbonctantanára, Jan Kolletschka halála vezette rá élete nagy felismerésére: a Semmelweis velencei utazása idején elhunyt kórboncnokról azt feltételezte, ugyanabban a betegségben hunyt el, ami gyermekágyi láz néven a szülő nők körében áldozatait szedi.
Mint arra rájött, az orvosok nem mostak kezet egy szülés és egy boncolás között: ezzel maguk fertőzték meg azokat a nőket, akiket elláttak, ezért volt sokkal kevesebb halálozás azoknál a szüléseknél, amelyeken nem vett részt orvos, csak bába.
Nehezen fogadták el Semmelweis eredményeit
A statisztika Semmelweis oldalára állt, az orvosok azonban nagyon nehezen viselték újító tevékenységét. A klórmeszet találta meg fertőtlenítő anyagként, és kötelezővé tette a klóros kézmosást két páciens vizsgálata közben a szülészettel foglalkozó orvosok számára. 1847 tavaszán kezdett változtatásokba, melyeknek hatására ténylegesen csökkent a gyermekágyi lázban elhunyt nők száma, ez azonban nem volt elég bizonyíték a doktorok számára. Lejárt megbízása a bécsi kórházban, nem hosszabbították meg azt, nem kapott egyetemi magántanári megbízatást sem, hiába demonstrálta eredményeit, így hazatért.
A Rókus kórház szülészetét 1851-ben tiszteletbeli főorvosként vette át fizetés nélkül, majd az esti egyetemen tanárrá is vált 1855-ben, de itt sem nézték jó szemmel reformer intézkedéseit, melyek 0,85 százalékra szorították le a gyermekágyi lázban történő halálozások számát.
Barátai unszolták, hogy jelentesse meg tudományos eredményeit, amit végül 1858-ban tett meg az Orvosi Hetilapban, majd aztán német nyelven könyv formában.
Hangneme és szenvedélye azonban sokaknak nem tetszett,
idővel pedig maga is eldöntötte, hogy inkább a fiatal orvosok kiképzésén fárad, és nem a nagy öregek meggyőzésén.
Halála rejtélyes volt
Viselkedése azonban egyre inkább megváltozott. Idegrendszerét megviselte az önvád, melyet felfedezése óta érzett – hisz rájött arra, hogy az orvosok feleltek a nők haláláért. Egészen elmebajig súlyosbodott állapota, 1865-ben pedig huszonéves felesége, Weidenhofer Mária – aki öt gyermeket szült neki, de csak három élte meg a felnőttkort – egy bécsi barátjuktól kért segítséget. Semmelweis elmegyógyintézetbe került, ahol verték is. Még az év augusztusában elhunyt.
Az 1960-as években elvégzett vizsgálatok szerint jobb kezén szepszisből kiindult csontvelőgyulladás volt felfedezhető: az a betegség végzett tehát vele, amit felismert. Ő volt az első magyar orvos, aki petefészekműtétet végzett, és a második, aki császármetszést: ma már a hazai orvosszakma nagyjaként gondol rá mindenki, de sorsa méltatlan volt ahhoz, amit tett a magyarok egészségéért.
