Valentin-napon roskadoznak a boltok polcai a szívecskés tárgyaktól, és ezt a jelet használjuk, ha szeretnénk kifejezni, hogy valami tetszik, vagy ha éppen szerelmesek vagyunk. De hogyan vált az emberi szív a szeretet és a szerelem szimbólumává?
Rengeteg helyről köszön vissza a mindenki által ismert szeretetszimbólum, habár pontosan tudjuk, hogy anatómiailag nem sokban hasonlít egy valódi emberi szervhez. Hogyan alakult ki az ikonikus forma, és egyáltalán mi köze van a szívnek a szeretethez?
Így alakult ki a szív szimbóluma a történelem folyamán
Az ókori görögök költészetében jelent meg először a szív mint a sokszor gyötrő szerelem szimbóluma. A Kr. e. 7 században Szapphó görög költőnő (akit a szerelem dalnokának is neveznek) verseiben gyakran kötötte szenvedélyes érzéseit az emberi szívhez.
A görög filozófusok is egyetértettek abban, hogy a szív az a szerv, amelyik a legintenzívebb emberi érzelmekhez kapcsolódik, ideértve a szeretetet is. Platón például azzal érvelt, hogy erős érzések esetén (pl. harag, félelem, düh) gyakran érzünk a mellkasunkban nyomást, lüktetést vagy éppen fájdalmat. Arisztotelész továbbgondolta a szív szerepét, és nem csak a negatív érzelmek, hanem lényegében minden emberi érzés tárházának tekintette azt.
A rómaiak hiányos ismereteinek köszönhetjük, hogy a gyűrűsujjra kerül a jegygyűrű
Az ókori Rómában is egyértelmű volt a szív és a szerelem kapcsolata. Vénuszt, a szerelem istennőjét nagyra becsülték az emberek – vagy éppen hibáztatták –, amiért fia, Cupido segítségével a szerelem lángjára lobbantotta a szíveket.
A rómaiaknak volt egyébként egy igen sajátságos elképzelése is a szívről. Úgy tartották, hogy létezik egy ér, amely a bal kéz negyedik ujjától közvetlenül a szívig nyúlik vissza (ezt vena amorisnak nevezték). Noha ez az elképzelés az emberi anatómia ismeretének egyértelmű hiányát jelentette, mégis megmaradt. Éppen ezért a középkorban az egyházi esküvőkön a vőlegénynek azt mondták, hogy a menyasszony negyedik ujjára helyezze a gyűrűt az ér miatt. Ez a hagyomány pedig hiába nyúlik vissza egészen az ókorig, még napjainkban is él.
A szív történelmének újabb fontos állomása a középkori Franciaország, ahol a szerelem egy új formája, a fin’amor felfogása járta át az irodalmat és a nemesi udvarokat. Egy az egyben nehéz lefordítani, miről is szól a fin’amor, leginkább udvari szerelemnek hívhatjuk, de valójában a romantikus érzések nemes, tökéletes, kifinomult és lovagias formáját takarta. Ez a fajta szerelem megkívánta a trubadúrtól, hogy teljes szívét egyetlen nőnek adja, azzal az ígérettel, hogy örökké hű marad hozzá. A trubadúrok jellemzően lírával vagy hárfával kísérve dalolták el érzéseiket a szívük választottjának. A szerelemnek ez a fajta alapvetően irodalmi megközelítése aztán fontos társadalmi értékké, valamint az emberi lét szerves részévé vált, és a szerelem utáni vágy beszivárgott a köztudatba.
Az első legismertebb szívábrázolás
1344-ben jelent meg az első kép a ma is ismert szívikonról (két lebeny, amely egy pontban végződik). A szívet is ábrázoló jelenet a gyönyörűen díszített, Nagy Sándor életét bemutató képeskönyv egyik oldalának alsó szélén látható. A nő felemeli a szívét, amelyet feltehetően a vele szemben álló férfitól kapott. Elfogadja az ajándékot, miközben a férfi megérinti a mellét, jelezve a helyet, ahonnan érkezett.
A különféle szívábrázolások ezt követően robbanásszerűen növekedtek Európa-szerte. A 15. században az ikon látható volt kéziratokban és olyan luxuscikkeken is, mint a brossok vagy a medálok. De címereken, kártyákon, fésűkön, faládákon, kardnyeleken és metszeteken is felbukkant a szimbólum.
A szív és a Valentin-nap kapcsolata
A szív elválaszthatatlan részét képezi a szerelmesek ünnepének is. Sokan azt hiszik, hogy a Valentin-nap csak a fogyasztói társadalom egy újabb, indokolatlan vásárlásra ösztönző kreálmánya, azonban a története sokkal régebbre nyúlik vissza. I. Geláz pápa 496-ban vette fel a katolikus naptárba, hogy február 14. legyen Szent Valentin, vagyis Szent Bálint napja, akit többek között a jegyesek védőjének is tartottak.
Azt, hogy pontosan hogyan kötődött Szent Bálint a szerelemhez, és miért éppen őt választották a házasságra készülők védelmezőjének, nem pontosan ismert. Azonban a 17. századtól kezdve szokássá vált ennek a napnak a megünneplése, az ajándékozás és üdvözlőkártyák küldése. Az első Valentin-napi képeslapokat egyébként maguk a szerelmesek készítették saját kezűleg, rövid verset írtak, majd a papírt rajzokkal díszítették, ezt összehajtották, majd viasszal lezárták, és így helyezték a szívük választottjának küszöbére. A 18. században azonban már megjelentek az első kereskedelmi célra szánt képeslapok, amelyeket virágokkal, madarakkal, szívekkel díszítettek.
A szívikon napjainkban
Az 1977-es év újabb jelentős fordulatot hozott, mivel ekkor hozták létre az ikonikus „I * NY” logót. Milton Glaser grafikust azzal bízták meg, hogy olyan arculatot alkosson az éppen válságban lévő és lezüllőfélben lévő városnak, amely ösztönzi a turizmust. Ezzel a logóval lényegében a szívikont már nemcsak a romantikus szerelemre korlátozták, hanem egyéb pozitív érzésekhez is, így új kapuk nyíltak a felhasználása előtt.
Huszonkét évvel később aztán a japán NTT DoCoMo szolgáltató kiadta az első emojikat. A 176 szimbólumból álló készletbe öt szívet tettek, az egyik teljesen vörös színű volt, amely mára már az egyik leggyakrabban használt emoji lett. Jelenleg harmincnál is több hangulatjel van, amely valamilyen módon kapcsolódik a szívhez, és ez valószínűleg tovább fog növekedni.
Habár a sematikus ikon mindenhol ott van az életünkben, mégsem képes megragadni és kifejezni a szerelem megannyi árnyalatát és hozzá kapcsolódó érzések széles skáláját, azonban emlékeztethet minket arra, milyen jó dolog is szeretni és szeretve lenni.
A cikk szerzőjéről
Sas Eszter Krisztina a Dívány pszichológus szakértője és a Mind Art kreatív pszichológiai műhely társalapítója.
