Alapvetően nem a megszólítási formán múlik, hogy tiszteljük a másikat vagy nem. Ennek ellenére még mindig sokan furcsállják és értetlenül fogadják, amikor az óvodás és a kisiskolás gyerekek tegezik a pedagógusokat.
A nyolcvanas, kilencvenes években az óvodában és az iskolában is magáztuk a felnőtteket. Számomra elképzelhetetlen lett volna az is, hogy az osztálytársaim szüleit letegezzem. Talán éppen emiatt lepődtem meg, amikor néhány évvel ezelőtt a fiam óvodás lett, és azt tapasztaltam, hogy a gyerekek egytől egyig letegezik az óvónőket és a dadusokat is.
A magázódás kellemetlen szituációkat szülhet
Habár természetesnek vesszük a magyar nyelvben a magázás jelenlétét, nem feltétlenül élünk vele szívesen. Ha a magázódás nem is elavult, idejétmúlt megszólítási és beszélgetési forma, tény, hogy a tegeződés egyre nagyobb teret hódít a hétköznapi kommunikációban. Az okokat talán nem is kell megmagyarázni. Vegyük talán a legkézenfekvőbbet: ha tegezzük a beszélgetőpartnerünket sokkal kisebb az esély arra, hogy olyan kellemetlen szituációba keveredünk, mint amilyet a sokszor oly borzasztó tetszikezés okozhat.
A tegeződés egyértelműen megkönnyíti és gördülékenyebbé teszi a kommunikációt felnőttkorban és gyerekkorban is. Utóbbi esetben akár még felszabadító is lehet, hiszen a gyerekek nem minden esetben érzik testhezállónak a magázódó formulákat.
Gondoljunk csak arra, hogy bizonyos kor után, már akár egy kisiskolás is pironkodva köszön csókolommal a tanító nénijének, hát még a tanító bácsijának!
A „Jó napot!”, a „Jó reggelt!” és a „Jó estét!” akár még jó is lehetne, de egy óvodás és egy alsó tagozatos diák szája még nehezen áll rá ezekre a merev, kimért üdvözlésekre.
Apám még magázta a szüleit
Talán nem is gondolnánk, de a magyar nyelvben a tegeződés volt a bevett szokás már a korai középkorban is. Sokáig ugyanis még nem volt szükség a magázódásra, hiszen a tegeződő formához a tiszteletet sugalló megszólítást is használták, és így már a jobbágy is megszólíthatta tegezve a földesurát.
A magázódás a 16–17. században alakult ki, tulajdonképpen egyidős a könyvnyomtatással, ami jelentősen hozzájárult a társadalmi változásokhoz. Néhány évtizeddel ezelőtt az unokák még nem nagyon tegezték a nagyszüleiket, illetve a század első felében még az is gyakori volt, hogy a gyerek magázta a szüleit, ahogyan a szülők is magázódtak egymással.
A magázódás egészen a 20. század végéig erősen tartotta magát, még akár a szűkebb családon belül is.
A változás egyik legkorábbi előzménye, hogy a nagyvárosi, elsősorban a budapesti családokban már a múlt század derekán hagyták a szülők, hogy a gyerekeik tegezzék őket. Vidéken ez egy-két évtizedes késéssel következett be, amiben szerepet játszhatott, hogy vidéken gyakoribb volt a generációk együttélése, a nagyszülőket pedig sem a szülők, sem az unokák nem tegezték még ötven, hatvan évvel ezelőtt. Az ezredforduló környékére azonban már a nagyszülők magázása is teljesen kikopott a kommunikációnkból.
Tegeződve is lehet udvarias egy kisgyerek
A gyerekek természetes módon tegezik egymást az óvodában, az iskolában, ahogy otthon is tegeződnek a szülőkkel és a nagyszüleikkel is. És teljesen egyértelmű, ha ezt a kommunikációs formát az óvodában és az iskolában is folytatják, hiszen ma már nem szabályozzák olyan szigorúan a tanár-diák, felnőtt-gyerek viszonyt, mint tették azt akár húsz évvel ezelőtt, amikor az iskolába lépő gyermek hatévesen már nem tegezhette a tanítónőt, mint ahogy esetleg az óvónővel tette.
De vajon hogyan élik meg ezt a változást a pedagógusok? Egy nem reprezentatív, házi felmérésből kiderült, kortól és nemtől függetlenül, a többségüknek nincs kifogása az ellen, ha a gyerekek tegezik. Sokan sem pedagógusként, sem szülőként nem tartják jónak a modoros távolságtartást, ami nem segíti sem a kommunikációt, sem a közösségépítést, amit kiváltképp nem lehet egy rideg viszonyban megteremteni.
A tegeződés nemcsak a gyerekek kommunikációját, hanem a viselkedését is kötetlenebbé, lazábbá teheti, de attól, hogy egy óvodás vagy egy kisdiák felszabadultabb, még nem lesz neveletlen.
Hiszen tegezve is lehetünk tisztelettudók, de magázva is elküldhetjük a másikat melegebb éghajlatra.
A tegezésnek is vannak tiszteletet adó kifejezésformái, ilyen lehet például a megszólítás: „Hidd el, Pista bácsi!”, „Látod, kedves szomszéd!”, „Légy szíves, Éva néni!” Ezeket is ugyanúgy meg lehet tanítani a gyerekeknek, mint a tetszikelést vagy a maga névmás használatát.
