Ha ezeket a betegségeket nem viszi haza a gyerek az oviból, kezdhetsz aggódni

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Akinek van, volt vagy lesz óvodáskorú kisgyermeke, az tudja értékelni a gyermek első kötelező szocializációs közegét, a szülők felszabadítóját és idegrendszerének megmentőjét, az óvoda intézményét. A betöltött 3 évesek szülei már nemcsak a gyermek egészségéért imádkoznak, hanem az óvó nénik és dadusok kielégítő lelki- és fizikai állapotáért is, mert pontosan tudják, mekkora kincs a gyermeket jó helyen tudni, és közben szusszanni, vagy a munkára koncentrálni. És hát van miért imádkozni, mert bizony a rengeteg fejlődésen, dalocskán, színezett rajzon, apró kis kreációs csodán túl jó néhány ovis betegséget is hazahord a poronty. Kiscsoporttól a nagyig ezekre jó eséllyel készülhetsz.

Az teljesen normális, hogy egy óvodáskorú gyermek a hazánkban uralkodó változatos klimatikus viszonyok között nagyjából október elejétől március közepéig náthás, fújja (vagy fújnia kellene) az orrát, köhintget és mézet nyalogat. Ezzel megpróbálunk együtt élni, amíg a hőmérséklet nulla fok alá nem süllyed, a kis kórokozók ugyanis kényesek a hidegre. Mi edzettebbek vagyunk, lassan a Covid folyamatos fenyegetéséhez is megtanulunk hozzászokni, de ezek mellett még bőven van néhány olyan gyermekbetegség, amelyet, ha nem tapasztaltok meg kiscsoporttól az ovis ballagásig, akkor valamit mégsem adott át rendesen az az ovi.

Ovis betegségek: tetű

A fejbőr erős viszketésével, a nyaki részek kipirosodásával járhat a 3-4 mm-es vérszívó rovar megjelenése. A kivakart területen aztán a baktériumok elszaporodhatnak és gennyes váladékozást  tapasztalhattok.

Jellegzetes ovis betegség: a tetű aztán az egész családot veszélyezteti
Fotó: AndreyPopov / Getty Images Hungary

A hajszálakon létrehozott petetartókba rakott serkék nem érik el az 1 mm-es méretet, és még könnyen lehúzhatók a hajszálról, szemben a kifejlett rovarral, ami pattog. A fertőzés komoly kezelést igényel, speciális oldatot kell többszörösen és hosszasan hatni hagynia bőrfelületeken. Emellett alapos fertőtlenítést, a plüssök fagyasztását vagy magas hőfokú mosását, és a család minden tagjára kiterjedő vizsgálatot sem lehet megúszni. Ha nem, a közösség minden tagja könnyen áldozatul eshet, pedig abba csak a teljes gyógyulást követően, orvosi jóváhagyással mehet a gyerek.

Ótvar

A bőr legfelső szarurétege alatt jön általában létre egy jól körülírható gennygyülem. Mély és váladékozó sebet tapasztalhatunk, vagy apróbb, mézsárga pörkkel fedettet, de lehet diónyi méretű, vagy pattanásszerű is, amely előfordulási helye a betegségre önmagában is jellemző.

Az ótvar csúnya sebbel jelentkezik
Fotó: OGphoto / Getty Images Hungary

A leggyakrabban érintett területek az arc, az orrnyílás és a száj környéke, valamint a fülek és a kéz, így a fertőző betegség nagyon könnyen át is adható. A fertőző baktériumok éppen ez alatt a pörk alatt gyülekeznek, ezért annak felületes kenegetése gyógymódként hatástalan. A cél borogatással, célzottan erre való kenőccsel érhető el. A betegség erősen fertőző, ezért közösségbe csak orvosi vizsgálat után mehettek.

Kéz-láb-száj betegség

Ez a fertőző, vírusos megbetegedés leggyakrabban az óvodáskorú gyermekeket támadja, de nagyobb gyerekek és ritkán felnőttek is elkaphatják. A betegség rövid ideig tartó hőemelkedéssel, lázzal kezdődhet, majd száj környéki kiütések alakulhatnak ki és torokpanaszok, könnyen fekélyessé váló hólyagok a szájüregben.

A láz általában csak rövid ideig tart
Fotó: ArtistGNDphotography / Getty Images Hungary

Csak ez után számíthatunk, vagyis a láz után napokkal, a piros, kiütésszerű foltocskák elterjedésére kézen, lábon, fenéken. A kiütések különböző intenzitásúak lehetnek, fájdalmasak, gyógyulás után nem hagynak ugyan nyomot, de a foltok elmúltával az érintett bőrfelületek erős hámlásnak indulhatnak.

Skarlát

Szintén bőrirritációval is járó betegség, melynek kórokozói elég ellenállók, így a legtipikusabb cseppfertőzéses terjedés mellett a fertőzött egyének használati tárgyai is veszélyforrást jelenthetnek.

A jellegzetes málnanyelv is a skarlát egyik tipikus tünete
Fotó: Pawel Wewiorski / Getty Images Hungary

A legjellemzőbben hideg évszakban, 3 és 10 éves korosztályban terjedő betegségnek átlagban 3 nap lappangási ideje van, ezután jelentkeznek a jellegzetes tünetek, mint hidegrázás, torokfájás, magas láz, hányás, hasi panaszok. Napokon belül megjelennek a piros kiütések is a nyakon, hason, mellkason és a végtagokon. Gyógyításához az orvos javallata alapján feltehetően egy 10 napos penicillinkúrára lesz szükség láz- és fájdalomcsillapítás, valamint fokozott folyadékbevitel mellett.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?