Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Ma van az állami gondoskodásban élő gyermekek napja, melyet tavaly hirdettek meg először az SOS Gyermekfalvak kezdeményezésére. A Dívány idén is csatlakozik a kezdeményezéshez, hogy több teret nyújtsunk az érintett gyerekek valódi életének megismeréséhez – idén egy nevelőszülővel készített interjúnk segítségével.
Hogy miért van erre szükség? A rengeteg előítélet miatt, amely legtöbbünkben az állami gondoskodásban élőkkel szemben él. Az SOS Gyermekfalvak 2000 fő bevonásával készített online kutatásának tanúsága szerint
minden harmadik válaszadó azt feltételezi, az állami gondozottak gyakrabban követnek el törvényszegést, mint a családban felnövekvő társaik, minden hatodik ember szerint pedig többet is hazudnak.
Akik személyesen is ismernek érintettet, azok nagyobb arányban vélekednek így a hazugságokkal kapcsolatosan, mint akik nem. A válaszadók 7 százaléka szerint a gyerek a felelős azért, hogy állami gondoskodásba került, minden hetedik embert pedig zavarná, ha gyermeke egy állami gondozottat választana párjául. Félelmek tehát vannak bőven, holott a nevelőszülői rendszer a családban nevelkedés és a jó példa lehetőségét kívánja megadni azoknak is, akik nem olyan szerencsések, hogy vér szerinti hozzátartozóik körében élhessék meg mindezt.
Becze Szabolcs három éve nevelőszülő: jelenleg három gyermeket nevel, akik közül ketten azóta élnek vele, hogy – nem kis részben édesanyja példájára – belevágott a nevelőszülőségbe. Mindennapjairól, feladatairól, a nevelőszülővé válás folyamatáról kérdeztük Szabolcsot. Válaszaiból kiderül az is, hogyan élnek nevelőszüleikkel az állami gondoskodásban nevelkedő gyerekek.
Mi indította el a nevelőszülővé válás útján?
Ez többrétű döntés volt. Az inspiráció egy részét édesanyám adta, aki tíz éve nevelőszülő egy másik szervezetnél, a másik részét pedig az, hogy gyerekekről szerettem volna gondoskodni, szeretetet, nyugalmat, biztonságot és otthont adni nekik, ezért vágtam bele az SOS Gyermekfalvak hathetes nevelőszülői tanfolyamába.
A szülői otthonban élt is együtt édesanyja nevelt gyerekeivel?
Tinédzser voltam, még főiskola előtt, amikor elkezdte. A nevelt gyerekek mellett szocializálódtam, nekem mindig tetszett, ahogyan édesanyám bánt velük.
Olyan voltam számukra, mint egy báty: hallgattak rám, megfogadták a tanácsaimat.
Amikor úgy döntöttem, hogy én is belevágok, még édesanyámmal éltem, de ahhoz, hogy belőlem is nevelőszülő lehessen, saját ingatlan vagy albérlet kellett, így együtt nem csinálhattuk a nevelőszülőséget, de jó mintát kaptam hozzá otthonról.
Mi volt a legfontosabb dolog, amit a tanfolyamon tanult?
Hogy meg kell különböztetni egymástól az örökbefogadást és a nevelőszülőséget. Míg az örökbefogadó nevére veszi a gyermeket, igazi családként élnek együtt, addig a nevelőszülő egy átmeneti időszak, egy fejezet egy nagy könyvben. A gyerekek hazaadhatóvá, utógondozhatóvá vagy örökbe fogadhatóvá válnak: fel kell készülnünk, hogy erre is sor kerül, ki fognak lépni az életünkből.
Hogyan írná le kapcsolatát a gyerekekkel nevelőszülői minőségében?
Próbálok családias légkört teremteni, amihez jó példát hoztam otthonról. Amikor a legkisebb gyerek meglátott az SOS-faluban, úgy vitt körbe, mint egy aranyérmet, azt mondta: „ő lesz az új apukám”. Az első perctől apának szólított, anyukámat pedig mamának.
Jelenleg nincs párom: úgy élek a gyerekekkel, mint egy egyszülős családban a gyerekek és az apa.
A nevelőszülőségért fizetést kapunk, de ezt csak szeretettel lehet csinálni, úgy, hogy a gyerekekre az ember sajátjaiként tekint – közben viszont nem tudja, meddig tart ez.
Jelenleg három gyermeket nevel, de vihetne még haza többet is?
Egy családban legfeljebb 3-4 gyermek nevelkedhet nevelőszülővel.
Mi volt a legnehezebb pont eddigi nevelőszülősége során?
Jó a kérdés… A kezdet. Amikor nevelőszülő lettem, és tudtam, hogy hamarosan érkeznek a gyerekek, leültem az ágyra, és elgondolkodtam azon, biztos akarom-e ezt, ugyanakkor éreztem, hogy megbánnám, ha nem vágnék bele. Aztán minden pozitívvá vált.
Igen, gyereknek és felnőttnek össze kell hangolódnia, el kell fogadni, hogy egy nevelőszülőnél van szabályrendszer – és én ettől féltem, hogy mi lesz, ha az én nézeteimet, napirendemet a gyerekek nem fogadják el. De hál’ istennek nagyon nyitottak voltak rám,
a helyzetemre, elfogadtak és azt gondolom, hálásak, hogy nálam lehetnek. Beilleszkedtek minden értelemben.
A jelenleg nevelt gyerekeinél a hazagondozhatóságnak vagy az örökbefogadhatóságnak van nagyobb esélye?
Ők örökbe fogadhatók lehetnek.
Tisztában vagyok azzal, hogy egy állomás vagyok az életükben, de nem várom azt, hogy elkerüljenek tőlem.
Azzal nyugtatom magam, hogy ha örökbe fogadják őket, akkor olyan családba kerülnek, ahol anya és apa is van, akik számára talán megváltás lesz, hogy van gyerekük. Kényeztetni fogják őket, és elhalmozzák szeretettel. Ha valakit örökbe fogadnak, az csak jó lehet.
Ha másokkal beszél arról, hogy nevelőszülőként él, milyenek a reakciók?
Nagyon felnéznek erre, nemes, pozitív dolognak tartják, de egy ember sem mondta még azt, hogy ezt ő is csinálná, legfőképp az érzelmi vonzat miatt. A gyerekeket nem tudnák tovább adni, azt mondják.
