Reggel háromnegyed kilenc van, a tanév kezdete előtti napon. Már megírtam egy cikket, készítettem egy egérfarkat, de mire meglett, a gyerekek már indiánosat játszottak, szóval fejdísz kellett helyette. Ha valaki megérti azt, hogy az anyák miért várják annyira az óvodai nevelési év kezdetét, az egész biztos én vagyok.
A rohanós óvodai reggelek persze nem sokkal könnyebbek, mint ez a kézműveskedve dolgozós, de azoknak legalább van egy olyan következménye, hogy az ember elindul otthonról egy-kettő-több gyerekkel, és hamarosan egyedül ér haza – helló, home office! – vagy a munkahelyére.
A produktivitást nem duplázza, hanem milliószorozza az, ha nem kell folyamatosan felpattogni a munka mellől.
Gondolom, az érzés még sokak számára nagyon is ismerős.
Nehéz szétforgácsolva teljesíteni
Hogy néhány hétig vagy hónapig maradt otthon a gyermek nyáron, szinte édes mindegy: néhány nap után érzem magamon az ingerültséget, ha ötperces etapokban kell dolgoznom. Kell egy másik nadrág, éhes vagyok, szomjas vagyok, töröld ki a fenekem – és akkor még össze sem vesztek a testvérek, ugyebár. Az ilyen szétforgácsolt munkanapok eredménye vagy az, hogy egészen estig képtelen vagy végezni a feladataiddal, vagy az, hogy a koncentráció teljes hiánya hibák sorában manifesztálódik.
Este meg marad a bűntudat, hogy ma is ráripakodtál a gyerekekre, mert civakodtak valami játékon, ráadásul csak tolod magad előtt a feladatokat, a to-do list egyre hosszabb és hosszabb.
Nyilván vannak, akik éteri mosollyal ajkukon mondják, hogy a gyermeknek az anyja mellett a legjobb, de azt hiszem, ők azzal nem számoltak, hogy az anyának dolgoznia is kell.
Ha nincs óvoda, munka akkor is van
Márpedig anyának biztosan kell dolgoznia – most aztán még inkább, mint eddig, hiszen az élet folyamatosan drágul.
Kisfiam július végén panaszosan kérdezte, hogy miért kell apjának és nekem is dolgoznom. Az ő javaslata az lett volna, hogy vagy felváltva dolgozzunk, vagy inkább egyikünk egyáltalán ne tegye ezt.
Persze nekem is tetszene bármelyik megoldás, de arra már nem vetemedtem, hogy felterjesszem azokat munkáltatómnak.
Igen, a gyerekeim nagyon szeretnek otthon lenni, ezért is töltötték a teljes nyarat otthon. Az óvodát nemigen emlegették a nyári szünet ideje alatt: szerencsére volt olyan élménydús és izgalmas minden anyai és apai munkanap ellenére is a nyaruk, hogy nem szenvedtek hiányt semmiben. Voltak sarasak, vizesek, simogattak kismacskákat, ugráltak medencébe, túráztak magas hegyen, fürödtek tiszta vizű tóban és tengerparton egyaránt, gyűjtöttek köveket, ástak, bicikliztek, társasoztak, esőben áztak, és gyűjtöttek sok kis sebet kalandjaik során. De most már mindannyiunk számára itt az ideje, hogy közösségbe menjenek.
És persze néztek mesét is a laptopon, amikor anyának és apának még dolgoznia kellett.
Gyere, vágyott tanév, gyere!
Nem is tiltakoznak, amikor az óvoda szóba kerül, csak az érdekli őket, milyen tortát viszünk majd be a születésnapjukra. Én pedig kifejezetten várom azt a szeptemberi reggelt, amikor öltözés után nem a szobájukba vonulnak vissza, hogy játsszanak, hanem felöltözünk, és útnak indulunk az óvodába.
Miután elmentek, én sokkal gyorsabban végezhetem majd el azt a munkát, ami nyáron az egész napot felemésztette, így marad majd még idő arra is, hogy a lakás normálisan nézzen ki, ne tornyosuljanak halmokban a ki nem olvasott könyveim, és a futócipőmet is felhúzhassam.
Az első betegségig biztosan sokkal kiegyensúlyozottabb leszek, és ők is jobban járnak: mire hazaérnek, már nem a laptop előtt gubbasztó anyát kapják, hanem egy olyat, amelyik játszik velük, felolvas nekik, és elégedettebb. Ettől pedig mindannyian jobban leszünk. Ha te is várod már, hogy a munkádat nyugodtabban végezhesd akár otthon, akár máshol, ne legyen lelkiismeret-furdalásod – megérdemled az óvodát.
