Tippek, hogy se az uzsisdobozt, se a gyerekedet ne keverjék össze a suliban

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Gyermekek ezrei fognak először iskolába menni néhány nap múlva, de a nagy nap, a valami új kezdete, nemcsak számukra kihívás, hanem a szülők számára is. Sokszor anya és apa jobban pánikol, mint a gyerek, így most nekik adunk tanácsokat, hogy átvészeljék a szeptemberi sulikezdést.

Ha valaki engem kérdez arról, hogy milyen volt suliba járni, azt felelem, hogy „sz…r”. Na jó, finomítok: én nem szerettem. A kötelező része maradt meg, tanulás olyan dolgokról is, melyek még ma sem érdekelnek – matek, fizika, kémia –, nem beszélve a felelésekről, a dolgozatokról, na meg a korán kelésről. 

Persze, volt sok jó dolog is, kirándulások, barátok, szerelmek, a gondtalan gyermekkor. Mégis, talán sokan vélekednek hozzám hasonlóan az iskolás évekről, és ezért feszengünk akkor, amikor szeptember elsejéhez közeledik a naptár.

Sokszor anya és apa jobban pánikol, mint a gyerek
Fotó: damircudic / Getty Images Hungary

De már felnőttek vagyunk, és ha a gyerek kezdi az iskolát, neki mégsem mondhatjuk azt, hogy „na, kincsem, most aztán nagyon nehéz 12 (vagy több) év vár rád”. Őt is meg kell nyugtatnunk, de a saját magunk pánikolásán is úrrá kell lennünk. Lássuk, mit tehetünk a könnyed(ebb) iskolakezdés érdekében.

Győződj meg arról, hogy a tanár mindent tud!

Nem a tananyagot kell kikérdezni tőle, bízz abban, hogy azt ismeri. De jó, ha tudja, hogy melyik gyerek melyik szülőhöz tartozik. Ismernie kell, ha a gyereknek van valamilyen allergiája, érzékenysége. Ha a gyermekednek van inhalátora, győződj meg arról, hogy a tanár tud róla, ragassz rá egy matricát vagy címkét az utasításokkal. Tudjon hozzátok egy, de jobb esetben két telefonszámot, hogy ha baj van – nem lesz –, akkor el tudjon érni.

Találkozz és csevegj legalább egy „új” szülővel!

Sorstárs, mondhatjátok. A közös aggódás és a közös öröm összehozza az embereket. 

Jól fog jönni, ha már az elején összeismerkedsz a szülőkkel, és a későbbiekben, mint egy szövetséges számíthatsz rájuk.

Valószínűleg ugyanazon a folyamaton megy keresztül, mint te, így sok mindenben tudjátok egymást támogatni, és nemcsak az első napon, hanem akár évek múlva a gyerekek ballagásán is.

Ha sír is, menni kell
Fotó: Tara Moore / Getty Images Hungary

Címkézz fel mindent!

Tényleg mindent! Gondolj bele, hány gyereknek lesz elzás vagy Peppa malacos pulcsija, uzsonnásdoboza vagy épp tornazsákja. Az elveszett/elcserélt tárgyak láthatatlan stresszforrásai a szülőnek, amit, bár nem tudsz, de jó előre érzel. Ám nem kell aggódnod ezen, ha mindenre odabiggyeszted a gyerek nevét. Időigényes, de megéri.

Ne aggódj, a könnyek normálisak!

Amikor elváltok az iskola kapujában, magyarázd el neki, hogy érte fogsz menni. Ugyanezen ment át ovis korában is, az sem volt könnyebb. 

Ha sír, ne szakadjon meg a szíved, ez egy természetes dolog.

Te tudod, hogy jó helyen van, idővel majd ő is elfogadja. A sírás nem azt jelenti, hogy haragszik rád, nem vagy ettől „rossz” szülő, csak teszed a dolgod.

Készülj fel mindenre!

Talán ez a legnehezebb, hiszen kivitelezhetetlen. Mégis lesz, amikor se apa, se anya, se a nagymama nem tud érte menni, legyen mindig egy C terved is. Ha eddig menekültél a hírek elől, most néha nézzél rá, hogy áll a Covid-helyzet, esetleg tud-e még fűteni az iskola, mert idén (is) bármi előfordulhat. Aztán ott lesznek a betegségek, na arra aztán tényleg lehetetlen felkészülni. Mégis, amikor a legsűrűbb hullámok csapnak össze a fejed felett, gondolj arra, hogya legtöbb szülő megbirkózott ezzel a feladattal, neked is sikerülni fog.

 

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Malina Adrienn
Malina Adrienn
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.