Elcserélt csecsemők - A gyerektartás miatt derült ki minden

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Jó lenne azt hinni, hogy a csecsemők elcserélése csak filmekben fordul elő, de az igazság nem ez. Bizonyíték erre számos történet, melyben a gyermekeket nem biológiai szüleik nevelik fel – igaz, ez is vezethet happy endhez!

Manapság is időről időre felbukkan egy olyan történet, melynek főszereplőjét elcserélték: legutóbb tavaly novemberben egy meddőségi kezelésben részesült kaliforniai pár tudta meg, hogy „rossz” babát kaptak, igaz, itt már a megtermékenyítéskor megtörtént a hiba. A 2019-ben született babákat a következő évben vissza is cserélték. Szintén tavaly egy 19 éves spanyol nő perelt be egy logroñoi kórházat, amiért születésekor ott elcserélték – sőt, nemrég Hódmezővásárhelyen cseréltek el két babát, de a szülők észrevették a dolgot. Hogy mennyire nem ritkák ezek az esetek, azt összeállításunk is bizonyítja.

A gyerektartás miatt derült ki minden

Alig huszonkét éve, hogy egy johannesburgi kórházban két lánygyermek született egyazon napon: egy nővér valószínűleg elcserélte a lányok karszalagjait, a szülők pedig semmit sem vettek észre abból, hogy nem saját gyermeküket kapták meg. Valószínűleg ez így is maradt volna, ha az egyik édesanyának nem kell lánya apját gyerektartásért beperelnie. 

A férfi azt állította, a gyermek nem is az övé, a DNS-vizsgálat pedig bebizonyította, hogy valójában egyiküké sem.

Ekkor kezdett el az anya nyomozni, majd megtalálta saját biológiai lányát, aki kiköpött mása volt. Eredetileg szerette volna visszakapni őt, de a másik anya ragaszkodott az elcserélt, addigra négyéves gyermekhez. Végül mindketten rájöttek, hogy nem tudnák már elengedni addig sajátjukként nevelt gyermeküket, így a lányok maradtak ott, ahova egy hiba miatt kerültek.

Egy elcserélt csecsemőpáros tagjai esetében az inkubátor volt közös
Fotó: KarenMower / Getty Images Hungary

Csere sárgaság miatt

Cannes-ban még 1994-ben egy inkubátorban cseréltek el két lányt. Mindketten besárgultak, így kékfény-kezelést kaptak ugyanabban az inkubátorban, de véletlenül rossz szülőnek adták őket vissza. Az anyák szóvá is tették, hogy a lányok hajhossza nem olyan, mint volt, de ezt azzal hárította a személyzet, hogy a kezelés mellékhatása. Az egyik anya azonban az évek alatt egyre jobban gyanakodott, mivel „lánya” haj- és bőrszíne egész más volt, mint az övék. Férje, aki felszarvazottnak hitte magát, DNS-tesztet végeztetett, így derült fény a cserére. Az anyák nem cserélték vissza a gyerekeket, de a kórház kétmillió eurót kellett, hogy fizessen a családoknak.

Egy életet élt le más családjában

Egy japán férfinak hatvan évet kellett várnia, hogy kiderüljön, a sorsát teljes mértékben átalakító csere áldozata lett: gazdag családba kellett volna szülessen, de a csere révén egy szegény asszony gyermeke lett.

Apja halála után nagyon rossz körülmények közt élt családjával, segélyeken tengődött, nem részesült megfelelő iskoláztatásban, és életét testvérei ápolásával töltötte: egyikük stroke-ot kapott.

A férfi kamionsofőr lett, míg a szegény család biológiai gyermeke magániskolába járt, és jómódot élvezett. A férfi nagy summára perelte a hibát vétő kórházat.

Van, akinek jómód helyett szegénység jutott
Fotó: Jasmin Merdan / Getty Images Hungary

Az anya nyomozta ki, mi történt

Az argentin San Juanban 2013-ban cseréltek el két lányt, nem is akárhogy: kettejük súlya közt hetvenöt dekagramm különbség volt. Az egyik édesanya már a kórházban jelezte, hogy érzése szerint hiba történt, de nem figyeltek rá, így amikor pár héttel később kontrollra jelentkezett, maga kezdett el kérdezősködni más, vele egy napon szült nők körében. Így talált rá a nála levő gyermek édesanyjára. A gyerekeket a két nő visszacserélte.

Szívbetegség, halál és pereskedés

Az egyik legbonyolultabb és leghihetetlenebb történet Kimberly Maysé. A lány édesanyja kétéves korában, 1980-ban meghalt, hét év múlva pedig kiderült, hogy nem saját biológiai gyermekét vitte haza annak idején a kórházból. Arlena Twigg, a másik lány ugyanis szívbetegségben halt meg, az orvosi vizsgálatok pedig ezenfelül azt is megmutatták, hogy nem biológiai gyermeke volt szüleinek. Ők természetesen elkezdték felkutatni valódi gyermeküket, ami egy év múlva sikerült is. Innentől egyre kevésbé szép a történet:

a Twiggek beperelték a Mayseket azzal a váddal, hogy szándékosan cserélték el szívbeteg babájukat egy egészségesre.

Egy, a kórházban annak idején dolgozó nővér szerint az orvosok akarták a cserét, mivel Barbara Mays életéből nem volt már sok hátra szülésekor, és azt akarták, hogy egészséges babát vihessen haza. A nyomozók ezt soha nem tudták bebizonyítani.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.

Testem

Ez a gond a méregdrága ételallergia-tesztekkel: felesleges diétára kényszeríthetnek

Hasfájás, bőrkiütés vagy puffadás gyötör, ezért elhatározod, hogy kideríted a rejtélyes okot, és befizetsz egy számtalan élelmiszert felsorakoztató, méregdrága ételérzékenységi tesztre? Jobb, ha óvatos vagy: a szakemberek szerint a piacon elérhető vizsgálatok jelentős része klinikailag teljesen megalapozatlan, a pozitív eredmények pedig sokszor csak azt mutatják meg, mit ettél vacsorára, nem azt, hogy beteg vagy. A téves laborleletek miatt nők, férfiak és ami a legrosszabb, fejlődésben lévő gyerekek kényszerülnek drasztikus, teljesen felesleges diétákra.

Offline

11 napra veszett nyoma Agatha Christie-nek: máig nem tudni, mi történt pontosan

Agatha Christie-t 50 évvel a halála után is a krimi királynőjének tekintik, azonban életének egyik legfontosabb fejezete máig megválaszolatlan kérdéseket hagyott maga után: az írónő 1926-ban nyomtalanul eltűnt, majd tizenegy nappal később egy hotelben találtak rá – úgy, hogy állítólag saját férjét sem ismerte fel.

Lájfhekk

Nem tudsz aludni a nyári melegben? Ezek a tippek segítenek

A nyári hőség nem csak a közérzetünket befolyásolja, az alvás minőségét is jelentősen ronthatja. A tartósan rossz alvás pedig hosszabb távon növelheti több egészségügyi probléma kockázatát, ezért érdemes tudatosan tenni a pihentető éjszakákért. Mutatjuk, hogyan.