Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Már jóval azelőtt félni kezdtünk a festett mosolyú bohócoktól, hogy a horrorfilmek kedvelt szereplőivé váltak volna. No de miért tartunk egy bohókás, viccelődő figurától?
Kezdjük először is a gyerekeknél. Ők az igazi célcsoportjai a bohócoknak, akik azért tesznek magukra piros orrot, vastag, mosolygós sminket és vesznek fel nevetségesen nagy cipőt meg parókát, hogy nevetést csaljanak ki a kicsikből. Ám ehelyett gyakran épp a mécses törik el… A jelenség annyira gyakori, hogy 2008-ban a Sheffieldi Egyetem kutatói felmérést is végeztek a témában. Összesen 250, 4–16 éves korú gyermeket kérdeztek meg, mit gondolnak a hamis mosolyról. A válaszadók zöme félelemről és zavarról számolt be, csak kis hányaduk tudott szívből nevetni a mókamesteren.
Nem is csoda, ha végiggondoljuk, hogy is néz ki egy bohóc. A szája a normálistól eltérően vörös, hatalmas műmosolyt rajzolnak köré. Az arca hullafehér, szemei kidüllednek, és szemöldökvonalát annyira megemelik a festékek, hogy már torz benyomást kelt. Ehhez vegyük hozzá az őrült hajat, a nagy műpocakot meg a hatalmas lábakat, és máris nem a vidámság az első, ami eszünkbe jut. Egy 2016-ban publikált tanulmány szerzője, Frank T. McAndrew szerint tovább növeli a gyerekek ellenséges érzéseit a bohóc kiszámíthatatlan viselkedése és a furcsa, grimaszokkal tarkított szemkontaktus, amivel megpróbálják megteremteni a kapcsolatot.
A bohócok sosem csak a vidámságot közvetítették
A gyerekek félelme azért is érthető lehet, mert a bohócok eredetileg nem az ő szórakoztatásukra jöttek létre, s nem is csetlés-botlás volt a feladatuk. Egy másik korból maradtak ránk, amikor még az emberek és a társadalom visszásságait, féktelen örömkeresését, falánkságát vették tréfaalapnak. Úgy szórakoztattak, hogy volt abban jelentős mennyiségű kritika is: kikarikírozva mutatták meg a népnek saját rossz szokásaikat és kegyetlenségüket. Az 1800-as években Joseph Grimaldi angol előadóművész alkotta meg a mai is ismert, Joe nevű bohócot, ő találta ki az eltúlzott arcfestést is. Ám közismerten depressziós figura volt, zsarnok apja mellett nőtt fel a színpadon, első felesége szülés közben meghalt; fia alkoholista bohócként 31 éves korára halálra itta magát, a pofonok és furcsa ugrások, amiket szerepében bemutatott, fizikailag rokkanttá tették.
Bohócok, akik valójában gyilkosok voltak
A fiatal Charles Dickens pedig Grimaldi emlékiratainak szerkesztésekor megalkotta az ijesztő bohóc figuráját, aki szó szerint elpusztítja magát azért, hogy megnevettesse közönségét. Ha ez nem lenne elég, Nagy-Britanniában a kontinens legjelentősebb bohócfigurája, Jean-Gaspard Deburau Pierrot-ja megölt egy gyereket az utcán a sétabotjával, amiért az bosszantotta őt. Több mint egy évszázaddal később John Wayne Gacy bejegyzett bohócként szórakoztatta a közönséget különböző rendezvényeken, ám 1972 és 1978 között több mint 35 fiatal férfit – köztük tinédzserkorút is – bántalmazott és ölt meg Chicago környékén. „Tudod… a bohócok megúszhatják a gyilkosságot” – mondta a nyomozóknak, mielőtt letartóztatták. Gacyt 1994-ben kivégezték, de addigra gyilkos bohócként vonult a köztudatba, aki ráadásul álruhájában gyerekek között mozoghatott éveken át. Így néztek hát ki a legjelentősebb bohócfiguráink. Ezek után csodálkozunk, hogy félünk tőlük?
A felnőttek félelmei
Hiába nőttünk fel, a legtöbb ember most is retteg a bohócoktól. Olyannyira, hogy meglepően sok csoport alakult ezen utálat mentén. Egyes cirkuszok még külön workshopokat is tartottak, hogy segítsenek a látogatóknak leküzdeni a bohócoktól való félelmet. Ennek ellenére a floridai Sarasotában 2006-ban a közösségi gyűlölet odáig fokozódott, hogy a városban kiállított üvegszálas bohócszobrokat megrongálták, kettőt pedig el is raboltak. Minderre csak rátesz egy lapáttal, hogy a legtöbb horrorfilmben nagy örömmel használnak bohócokat – gondoljunk csak Batman Jokerére vagy Stephen King Az című regényének adaptációjára. A rendezők pontosan érzik a félelmet, az elvárást, miszerint a bohócnak ártatlan, gyerekeket szórakoztató figurának kéne lennie, és nagy örömmel adják a kezébe a láncfűrészt és kérik tőlük a jellegzetes gonosz vigyort.
Mi van a mosolyod mögött?
Kevesen tudnak olyan csúnyán mosolyogni, mint a bohócok. Gyanakszunk is rájuk. A festett álarc mögött kell hogy legyen valami titok, amit ellepleznek, és ez akár valami borzasztó is lehet. Folyamatosan azt keressük, ami a maszk mögött van, hiszen senki sem lehet állandóan boldog. Igen gyakran találunk egy depressziós, életunt, alkoholista, kiégett alakot, akinek jókedve kicsit sem az igazi. Aki mindezt elfedi, ami kiszámíthatatlanná és így félelmetessé teszi. A baj ott van, hogy viszolygásunk során nem vesszük figyelembe, hogy nem csak kizárólag sötét titkokat rejtegető bohócok léteznek ezen a világon.
A bohócfóbia létező jelenség
Azok közül, akik egyszerűen csak tartanak a bohócoktól, kiemelkednek a valódi fóbiával élők. A coulrofóbia kialakulhat akár gyerekkorban, amikor egy festett arcú színész halálra rémít valakit, de tinédzserkorban vagy felnőttként is. Ilyen esetekben nem sima félelemmel van dolgunk, az illető erős fizikai jeleit adja szorongásának, és mindent megtesz, hogy egyetlen bohóccal se találkozzon sem élőben, sem a képernyőn vagy más formában. Szerencsére a tüneteket jelentősen mérsékelheti, ha terapeuta segítségével felderítik a fóbia okát, és kezelik azt. Addig pedig érdemes odafigyelni, hogy senkit se kényszerítsünk arra, hogy félelme ellenére bohócok előadását kelljen néznie, emellett érdemes hanyagolni azokat a könyveket, filmeket, amelyek direkt ráerősítenek a negatív érzéseinkre.
