A narcisztikus szülőknek megvannak a maguk vörös zászlói, ezeket azonban sokkal nehezebb észrevenni, mint más emberek esetében.
A szüleinket sokáig tökéletesnek látjuk. Gyerekkorunkban mindenképp. Aztán, ahogy telik az idő és nyílik ki számunkra a világ, egyre több dolog szúr szemet – jó esetben csak apróságok. Ha azonban egymás mellett látjuk ezeket a problémákat és átgondoljuk a gyerekkorunkban tapasztalt családi dinamikát, könnyen lehet, hogy megtaláljuk a sérüléseink okát. De mi jelzi, ha narcisztikus szülő mellett nőttél fel?
#1 Kontroll
A legtöbb szülő határozott, de igazságos elvárásokat támaszt a gyerek viselkedésével szemben. Ezzel szemben a narcisztikus szülő úgy kezeli a gyerekét, mintha a tulajdona lenne. Az ilyen szülők gyakran olyan tevékenységekre ösztönzik a gyereküket, ami valójában őket tünteti fel jó színben, ám ha a gyerek túl jól teljesít, a szülő gyakran irigységet érez és dicséret helyett kritikával illeti. Ahogy a gyerek nő, a narcisztikus szülő küzd – hiszen képtelen elfogadni, hogy könnyen befolyásolható gyermeke most már egy önálló, felnőtt ember, saját vágyakkal.
A kontroll egyik gyakori megnyilvánulási formája a felnőtt utódok infantilizálása. Ez történhet a teljesítményeik érvénytelenítésével, az önálló életre való képességük kigúnyolásával, a szeretet és a ragaszkodás megvonásával, a tartózkodási helyük és hollétük megfigyelésével, de akár a felnőttet gyerekes becenevekkel illetve is. Mindezt azért teszik, hogy a gyereket újra abba az állapotba hozzák, amelyikben könnyű irányítani és befolyásolni az életét.
#2 Kritika
A narcisztikus szeretet a legjobb esetben is kiszámíthatatlan és feltételes. Az ilyen szülők gyerekei nehezen idéznek fel olyan pillanatokat, amikor a szüleik irányából valóban szeretve érezték magukat.
Ehelyett panaszok hosszú listája, sértések és hibáztatások, amit a gyerek a szüleitől kap. Ilyen légkörben pedig természetes, hogy nehezen alakul ki pozitív énkép. Kutatások eredményei szerint egy egészséges kapcsolatban az ideális interakciók egyensúlya öt vagy több pozitív interakciót jelent minden egyes negatív visszajelzéshez képest. Így mindkét fél szeretetteljes és támogató, miközben hangot is ad jogos aggodalmainak.
A narcisztikus szülőknél azonban ez az egyensúly megfordul.
A gyerek ritkán kap szeretetet, amit időszakos megerősítésnek nevezünk, és ami érzelmileg függésben tartja – miközben a legtöbbször aránytalan kritikával és sértésekkel kell megbirkóznia.
#3 Saját szükségletek kielégítése
A narcisztikus szülők a gyerekeiket jellemzően eszköznek tekintik a saját szükségleteik kielégítéséhez. Ilyenkor ha a szülő rossz passzban van, dühös, magányos vagy csalódott, a gyereket teszi felelőssé és tőle várja a megoldást – függetlenül a gyerek fiatal korától. Ez a dinamika különösen alattomossá válik, ha a szülő egy másik felnőttel kerül összetűzésbe – miközben a gyerek abban a tudatban nő fel, hogy ő a felelős a szülei érzelmeiért. Ebből kifolyólag pedig gyorsan megtanulja elnyomni és érvényteleníteni saját szükségleteit.
#4 Reakció hiánya
A narcisztikus szülők nem empatikusak. Nehezen látják meg mások problémáit, ha pedig mégis, inkább kigúnyolják, túlérzékenynek titulálják vagy manipulatívnak nevezik a gyereket. A narcisztikus szülő figyelmen kívül hagyja a gyerek sérülésének vagy zaklatottságának látható jeleit, robbanékony kegyetlenséggel reagál az észlelt kritikára, nem kér bocsánatot, ehelyett inkább manipulál. A gyerek így mindent a saját hibájaként internalizál, fél megnyílni, kétségbe vonja a saját érzéseit, és egy idő után már magától kerüli az érzelmi támogatás keresését.
