Nem bába, nem szülész, mégis segít: mit csinál pontosan egy dúla?

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Mindannyian harmonikus szülést szeretnénk átélni. Nem véletlenül írunk szülési tervet, fogadjuk fel pont azt az orvost, szülésznőt. Sokan mégis arról számolnak be, hogy nem tudták irányítani a körülöttük folyó történéseket, vagy épp erős félelmet éreztek. Miben más ehhez képest a dúlás szülés?

Pontosan azzal sem vagyunk tisztában, kinek is kéne figyelnie ránk a kórházban. Az orvos a szülés biológiai folyamatával foglalkozik, de egy komplikációmentes hüvelyi szülésnél alig látjuk. A szülésznő már többet van velünk, de ő sincs feltétlenül tisztában a körülményeinkkel, a terhességünk lefolyásával, és nem segít a gyermekágyas időszakban sem. Leterheli az adminisztráció és az is, hogy egyidejűleg akár több nő vajúdásánál és szülésénél is jelen kell lennie. Egyetlen olyan szereplő lehet a történetben, aki végigkíséri a várandósságot, a szülést és az azt követő heteket, hónapokat is: ő a dúla. Nem tévesztendő össze a bábával, aki szülésznőként jellemzően az otthon szüléseket kíséri, illetve vannak olyan kórházak, ahol így nevezik a szülésznőket is. A dúla nem rendelkezik egészségügyi szakképesítéssel, az orvosok, kórházak egy része pedig a hiedelmek miatt nem is érti pontosan, minek van ott, mi a szerepe. Ezért is örültem annyira, amikor beszélgetni tudtam Lénárd Orsi dúlával, aki maga is háromgyerekes édesanya. Számára rendkívül fontos, hogy a párok már a szülés előtt tisztában legyenek a biológiai, jogi és lelki folyamatokkal, lehetőségekkel. 

Sokan úgy gondolják, hogy a szülésfelkészítő tanfolyam felesleges. A kórházba érve abban reménykednek, hogy majd csak úgy átesnek a dolgon, átadják a kontrollt, mondván, úgyis csak az orvos ért ehhez a folyamathoz. Tényleg így lenne?

Alapvető, hogy az anyák és az apák is tisztában legyenek a várandósság, a gyermekágyi időszak és a szülés körülményeivel, és jól informált döntéseket hozhassanak minden őket vagy a kisbabájukat érintő kérdésben. Ehhez elengedhetetlen, hogy az adott történés minden apró szegmensét, irányát körbejárják és megértsék. Nyilván nem lesznek a tanfolyamtól sem orvosok, sem egészségügyi végzettségűek, de kell, hogy legyen rálátásuk arra, mi történik az anyával és a kisbabával. Így magabiztosabbak lesznek, nagymértékben csökkenhetnek a félelmeik, a pozitív szülésélmény pedig visszahat az egész családra, a baba egészségére, a pár későbbi szexuális életére, és még sorolhatnánk. Az egészségügyi törvény szerint a szülésznőnek vagy az orvosnak fel kell világosítani a szülőket minden beavatkozás előtt, de ez idő- és energiahiány miatt gyakran nem valósul meg teljes körűen. Ha az anya helyett döntenek, vagy beavatkozásokat végeznek a tudta és a beleegyezése nélkül, abból traumatikus szülésélmény lehet. A felkészülés mellett fontos, hogy a szülők tisztában legyenek az egészségügyi törvény által biztosított jogaikkal is.

A szülésfelkészítő tanfolyam egy részlete
Fotó: Trosztel Adrienn / BabaKukk Születésfotó

Ahhoz, hogy olyan orvosom, szülésznőm legyen, aki partnerként viszonyul hozzám, fel kell őket fogadnom. S még ekkor is megtörténhet, hogy úgy érzem, nem az én érdekeimet képviselik. Dúlaként ti tudtok ebben segíteni a szülőszobán?

Az ideális állapot az, ha az édesapa nem kísérőként, hanem teljes jogú családtagként van jelen a szülésnél. Ilyenkor az édesanya mellett a dúla is ott lehet. Számomra az is fontos, hogy elsősorban ne az apa helyett legyek jelen, hanem vele együtt kísérjem, támogassam a szülő nőt. És persze az apának is jól jöhet időnként a támogatás. Ahogy a magyar nyelv szépen kifejezi, ő is szülő, a vajúdás aktív részese, szüksége lehet megnyugtatásra, információra. A szülésnél informális támogatást adhatok dúlaként, de sosem befolyásolom a szülő nőt. Az anya vagy az apa kérdésére elmondhatom a választási lehetőségeket, de a döntés mindenképp az ő kezükben van. A szülés alatti lelki támogatás legalább ilyen fontos. A várandósság hónapjaiban kialakul a kapcsolat és a bizalom a szülők és köztem, a dúlájuk között. Ez adja azután a szülőszobán a támogatás erejét. Dúlaként – jól ismerve a szülés szakaszait és természetét – mindent megteszek azért, hogy az édesanya testileg és lelkileg is a lehető legjobban érezze magát: borogatok, masszírozok, illóolajokat használok és testhelyzeteket ajánlok. Ha kell, átsegítem őt az esetleges holtpontokon is. Szükség szerint segítem a kommunikációt is a család és a kórházi személyzet között.

Lénárd Orsi dúla gyermekágyas látogatáson
Fotó: saját / saját

Mit szólnak ehhez az orvosok? El tudom képzelni, hogy vannak köztük olyanok, akik nem örülnek egy ilyen segítő jelenlétének. 

Ez így van. Vannak olyan szülésznők és orvosok, akikkel jó a kapcsolatunk, de akadnak köztük nem igazán dúlapártiak is. Az is előfordult már, hogy a kezdetben kételkedő szülészorvos a szülést követően odalépett hozzám, és megköszönte az együttműködést és amit a vajúdás óráiban a szülőszobán a családért tettem. A szülés ugyanis csapatmunka, mindenkinek megvan a maga szerepe. A dúláé az, hogy jelen legyen, támogatást nyújtson fizikailag és lelkileg, és természetesen nem az, hogy beleszóljon a szülésbe. Képzett és kompetens dúlaként ismerem a saját határaimat, kompetenciáimat, nem akarok túllépni ezeken, és sosem döntök a szülők helyett. Hiszek a kommunikációban, a párbeszédben, az önfejlesztésben, abban, hogy sokat tudunk egymástól tanulni.

No de mi történik akkor, ha vitás helyzet áll fenn? Mondjuk az anyuka nem akar gátmetszést, és ezt a te segítségeddel hozza az orvos tudomására? Aki erre azt mondja, hogy márpedig szükség van gátmetszésre. Nem te leszel az, akin a feszültség lecsapódik?

A szülőkkel még a felkészülés idején, jóval a szülés előtt tisztázzuk, hogy a dúla ilyenformán nem állhat ki az ő érdekében. Az apa odaállhat az orvos elé, és mondhatja, hogy a párjánál ne legyen gátmetszés, a dúla nem, mert ez nem az ő szerepköre és kompetenciája, ráadásul ő nem is hozzátartozó. A dúla annyit tehet, hogy emlékezteti az orvost az édesanya előzetes, szüléssel kapcsolatos kéréseire.

Lénárd Orsi dúla egy kismamával, Eszterrel
Fotó: Trosztel Adrienn / BabaKukk Születésfotó

Mit gondolsz, mennyire medikalizált ma egy szülés?

Eléggé. Kevés olyan kórház van, amelyben főképp a nemzetközi evidenciák mentén dolgoznak. A technokrata vagy medikalizált modell jellemző a hazai szülészetek nagy részére, de szerencsére vannak haladóbb szemléletű helyek is országszerte. Mi dúlaként holisztikus szemléletet képviselünk. Igyekszünk a nőket, családokat teljes egészükben, tágabb összefüggéseikben, környezetükkel együtt megismerni, és a testi történések mellett figyelünk a lélekre is. 

Milyen az ideális szülés egy dúla szemével?

Nekem nincsenek és nem is lehetnek elvárásaim senki szülésével kapcsolatban. A számomra ideális szülést a saját szüléseim kapcsán valósíthattam meg. Az általam felkészített vagy kísért családok vajúdását és szülését nem én gondolom át és tervezem meg. Számomra az az ideális szülés, ha meg tudnak valósulni a szülők szüléssel kapcsolatos elképzelései és vágyai, illetve ha a kisbaba szempontjait is maximálisan figyelembe veszik. Ha a szülőknek szép szülés-, a kisbabának pedig szép születésélménye lehet. Ezért dolgozom, nekik igyekszem én is a legtöbbet, legjobbat nyújtani szülésfelkészítőként és dúlaként.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Fenyvesi Zsófia
Fenyvesi Zsófia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.