Home office gyerekkel: így kösd le hosszú időre

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A szenzoros játékok könnyedén és hosszasan képesek lekötni a gyerekeket, miközben igen széleskörűen támogatják az egészséges fejlődésüket. Amíg a gyerekeink elmerülnek a játékban, nekünk is lehetőségünk nyílik koncentrálni a saját feladatainkra.

A kijárási korlátozások betartása embert próbáló lehet mindenki számára. Azoknak különösen, akik kisgyerekkel ragadnak otthon saját kert vagy terasz nélkül. Mind tudjuk, hogy milyen a téli hideg időben beszorulni a lakásba a gyerekkel. Túlpörög, hisztissé válik, kiborul, és általa mi is. Most a hideg idő helyett gyönyörű, meleg, napos idő mellett kényszerülünk otthon maradásra, ami egyenesen tébolyító lehet. Mind a gyereknek, mind nekünk. Egész napra lefoglalni egy kisgyereket, aki napok óta nem volt kint, és nem rohangálhatott a játszótéren a társaival, bizony már önmagában kemény feladat. Hát ha még mellette dolgoznunk is kell. Kétségbeejtő helyzetünkre azonban van megoldás. A szenzoros játékok könnyedén és hosszasan képesek lekötni a gyerekeket, miközben igen széleskörűen támogatják az egészséges fejlődésüket. Amíg a gyerekünk elmerül a játékában, nekünk is lehetőségünk van koncentrálni a saját feladatainkra.

Miért pont szenzoros?

Minden ember a legjobban saját tapasztalatain keresztül tanul. Azokban a tevékenységekben tud hosszasan elmerülni, amelyek minél széles körűbben stimulálják az agyát. A szenzoros játéktevékenységek – azaz amelyek ingergazdagok az érzékszervek számára – nagy jelentőséggel bírnak a gyerekeink fejlődésében. Nemcsak élesedik általuk az öt érzékszervük, de fejlődik a mozgáskoordinációjuk, az értelmi és érzelmi képességeik is.

Gondoljunk csak bele, milyen hosszasan képes élvezkedni egy gyerek a habfürdőben. Ha rajta múlna, akár órákig ott maradna. Egy kisgyereket még nem igazán zavar, hogy kihűl a víz, hogy idővel elfogy a hab, vagy hogy mindeközben teljesen leázik a saját bőre. Csak játszik, élvezkedik, mert ingergazdag számára ez a tevékenység. A bőrén érzi a vizet, a buborékokat és a hűvös levegőt. Látja, miként változnak a színek a víz alatt, és miként tűnnek el a habban a tárgyak. Hallja, ahogy csobban a víz, ahogy halkan kipukkadnak a habot alkotó apró buborékok. Érzi, ahogy a habmaszk csiklandozza az arcát, vagy ahogy hullámzik a bőrén a víz. Képzeletében lehet oroszlán, bohóc, vagy épp csinibaba. A kádban töltött idő alatt oldódik a napközben felgyülemlett feszültsége, ismereteket szerez önmagáról és az őt körülvevő világról, miközben a velünk való közös játék szókincsének bővítésére is lehetőséget ad. Egyszerűen minden benne van, ami kell.

Az egyik legjobb szenzoros játék – home office idején nehezen megvalósítható
Fotó: Ian Spanier / Getty Images Hungary

Ha otthoni önálló munkát szeretnénk folytatni, és erre tréningezni a gyerekeinket is, a szenzoros játékok remek megoldást tudnak jelenteni. Bár az említett habfürdő nem a legkönnyebben kivitelezhető nappali elfoglaltság, rengeteg hasonlóan érdekfeszítő játékot lehet összerakni, felajánlani a gyerekünknek. Olyanokat, amik hosszú időre lekötik a figyelmét anélkül, hogy negatív hatással lennének a fejlődésére, mint mondjuk a képernyőzés. A szenzoros játékok kimondottan fejlesztik a készségeket és a képességeket. Önállóságra nevelnek, támogatják a pozitív önértékelést. Az önálló játék segíti a gyerek érzelmeinek feldolgozását, képzelőerejének határok nélküli alkalmazását. A gyerekek könnyedén elmerülnek bennük, időt hagyva nekünk ezzel a saját munkáinkra.

Alapvető tárgyi feltételek

A szenzoros játékok alapját képezi egy viszonylag nagy tálca, lavór, láda vagy rekesz. Bármelyik lehet, a lényeg, hogy jól elhatárolt széle legyen, ami a tartalomnak határt szab. Érdemes kinevezni egy állandó helyet ennek a játéktípusnak, hogy a gyerek számára tiszta és egyértelmű legyen, hogy a szenzoros játéknak csakis ott van a helye. Mind a lavórnak, mind a tartalmának. Ajánlott olyan helyet választani, ami veszélytelen, kényelmes mindannyiunk számára, és lehetőleg közel van hozzánk. Még ha nem is veszünk részt a játékukban, a gyerekeket nyugalommal töltheti el a fizikai jelenlétünk, és ez segíti őket a mélyebb elmerülésben. Mindamellett ekképpen mi sem fogjuk érezni az állandó késztetést, hogy ellenőrizzük, nem sántikálnának-e valami rosszban.

Játékötletek

A játékhoz szükséges lavór vagy tálca tartalma nagyon változatos lehet. A homoktól kezdve a nyers tésztán, gyurmán, földön át a színes építőkockákig bármi lehet. Használhatjuk a fantáziánkat, hogy minél izgalmasabbá tegyük az érzékszervek számára. Érdemes figyelembe venni a gyerekünk aktuális érdeklődési körét is. Ha például érdeklődik a munkagépek iránt, akkor megtölthető a lavór homokkal, munkagépekkel, amik mellé még tehetünk embereket, kisebb eszközöket. Nem kell hogy túlzsúfoljuk, csak hogy érdekessé és variálhatóvá tegyük. Az alábbiakban mutatunk három játékötletet, amiket érdemes kipróbálni. Az említett összeállítások természetesen a körülményekhez és a gyerek fejlettségi szintjéhez mérten testre szabhatók.

A saját homokozóval órákig elvan a gyerek
Fotó: joey333 / Getty Images Hungary

#1 Varázsétterem

Azok a gyerekek, akik örömmel időznek a gyerekkonyhában fantáziaételeket készítve, biztos szívesen fokozzák a játék élményét valódi ételekkel. A tálcára tehetünk száraz vagy vízben kissé megázott tésztát, a jobb rugalmasság érdekében. Különböző színeket is keverhetünk hozzájuk, amit hagyhatunk megszáradni, hogy kevésbé maszatoljon. Nem kell hozzá sok. A tésztához rakhatunk különböző kanalakat, gyerekkést, játék tányérokat, edényeket, műanyag poharakat. A gyerekünk élvezheti a kavargatást, a ki-be pakolást, a színek szétválasztását, vagy akár a tészták formára vágását is. Még akár kis embereket is hozzáadhatunk, akiket megetethet. Az éttermi elképzeléshez persze nem kell ragaszkodni. Ha a gyerekünk kukacokat lát benne helyette, vagy víz alatti hínárokat, akkor csak bízzuk rá. A lényeg, hogy elvarázsolja és lekösse.

#2 Babzsákolás

A kisgyerekek általában nagy élvezettel pakolnak. Örülnek egy vödörnek, zsáknak, doboznak, amibe gyűjtögethetnek, válogathatnak, és amiből kipakolhatnak. Képesek órákig élvezni ezt a tevékenységet. Ennek tükrében tehetünk a tálcára különböző színű szárazbabot. Mellé mehetnek apró zsákok, vászonpénztárcák vagy kisebb tányérok, dobozok. Az apró szemek fogdosása jól fejleszti az ujjmozgásokat, miközben a különböző színek a szemet is elvarázsolják. Válogathatja a színeket, mérlegelheti a mennyiségeket és a súlyát a különböző csomagoknak. Hallhatja a babok zörgő hangját a lavórban, és érezheti a tenyere alatt guruló szemek kellemes masszírozását is. Még akár egy nagyítót is hozzátehetünk, hogy jobban szemügyre vehesse, összehasonlíthassa a babszemeket.

#3 Sivatagi show

Kevés gyerek tud ellenállni a homokozásnak. A rekeszbe tehetünk úgynevezett kinesztetikus homokot, ami azért különleges, mert jól formázható, nem szóródik, és dobozban tárolva hosszú ideig nem szárad ki. Házilag is elkészíthetjük. A gyurmaszerű homokhoz tehetünk állatokat, formákat, munkagépeket, emberfigurákat, keményebb papírformákat, vagy akár fakockákat. Ne zsúfoljuk túl, inkább tegyük változatossá! Vegyük figyelembe, hogy milyen érdeklődési köre van a gyerekünknek, és azt is, hogy mi lehet számára éppen újdonság.

Az említett három játékötleten felül persze még számtalan variáció létezik. A gyerekeink és a mi fantáziánkra van bízva, hogy mivel töltjük meg a rekeszt vagy tálcát. A bab helyett használhatunk rizst vagy lencsét, keverhetünk gyurmát, de tehetünk bele virágföldet vagy egyszerűen színes építőkockákat, legót is. A gyerekek számára a vízhatású zselégyöngyök alkalmazása is igazi szenzoros élmény lehet, de ha van rá lehetőségünk, néha egy kis mini akváriumot is létrehozhatunk. Utóbbihoz persze több körültekintés és felszerelés javasolt.

Minél inkább a napirend részévé tesszük ezt a játéktípust, a gyerekünk annál inkább képes lesz elfogadni, hogy ilyenkor egyéni játékidő van. Értékelni fogja, hogy amíg mi dolgozunk, neki is lehetősége van önállóan és zavartalanul játszani. Mert a gyerekeknek is szükségük van erre.

 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Tarkovács Cecília
Tarkovács Cecília
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!