3 tipp, hogy a húsvéti dekoráció igazán otthonossá tegye a lakást
Amikor saját húsvéti dekoráció kerül a lakásba, amit gyerekkel együtt készítettünk, az teszi igazán otthonossá. Adunk pár ötletet az alkotáshoz!
Amikor saját húsvéti dekoráció kerül a lakásba, amit gyerekkel együtt készítettünk, az teszi igazán otthonossá. Adunk pár ötletet az alkotáshoz!
A nyári vakáció egész más lesz azután, hogy gyerekkel indul az ember útnak: ettől azonban lehet még nagy élmény a nyaralás, sőt! Épp csak egy kicsit másképp kell azt megtervezni, mint annak előtte tetted.
Mindannyian másban vagyunk jók. A gyerekek is más és más intellektuális erősséggel rendelkeznek, ami befolyásolhatja a tanulási módszerüket. Ha viszont felismerjük ezeket a képességterületeiket, az otthon tanulást is stresszmentesebbé és hatékonyabbá tehetjük.
A szenzoros játékok könnyedén és hosszasan képesek lekötni a gyerekeket, miközben igen széleskörűen támogatják az egészséges fejlődésüket. Amíg a gyerekeink elmerülnek a játékban, nekünk is lehetőségünk nyílik koncentrálni a saját feladatainkra.
Az iskolák, egyetemek bezárása komoly megpróbáltatást jelent a családok számára. Bár sok munkahely megengedheti, hogy alkalmazottai otthonról dolgozzanak, mégsem igaz ez mindenkire. Megszervezni az otthoni együttműködési rendszert nem könnyű se annak, akinek továbbra is be kell járnia dolgozni, se annak, aki otthonról teheti mindezt. Mit tehetünk azért, hogy megőrizzük a nyugalmat, tudjunk felelősséget vállalni egymás iránt, és folyamatos harcok nélkül is együtt tudjunk működni a családtagjainkkal?