Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Ha a gyerek rosszalkodik, akkor annak oka van. A büntetés viszont csak ront a helyzeten, ezért ha szeretnénk változtatni, akkor inkább derítsük ki az okokat, és próbáljuk meg helyrehozni a kapcsolatunkat.
A hagyományos gyereknevelési elvek szerint ha a gyerek rosszat csinál, akkor ennek rendszerint valamilyen következménye van, ami a gyerek számára érzelmi vagy fizikai fájdalmat okoz, és a célja az, hogy hatására a gyerek a jövőben elkerülje a helytelen viselkedést. Ez a gondolatmenet feltételezi azt, hogy a gyerek képes szabályozni az érzelmeit, és így a viselkedését is. Valójában azonban egyre több szakértő véli úgy, hogy a nehezen kezelhető gyerekek erre nem képesek – írja Laura Markham pszichológus az Aha! Parenting weboldalán, ahol összegyűjtötte, hogy mivel érdemes próbálkozni, ha a szerető útmutatás irányelveit szeretnénk követni.
Például mielőtt kijelentenénk, hogy a gyerek direkt rosszat tesz, vagy nem csinál meg valamit, amire megkértük, először mindenképpen győződjünk meg arról, hogy valóban eljutott hozzá egyáltalán az, hogy szóltunk neki. A gyerekek nagyon bele tudnak merülni a játékba, így lehet, hogy tényleg nem hallotta, amit kértünk tőle. Ezért az első lépés az, hogy felvesszük vele a kapcsolatot, vagyis nem a konyhából kiabáljuk neki, hogy kéne menni fürdeni, hanem odamegyünk hozzá, megsimogatjuk, megnézzük, hogy épp mivel foglalatoskodik, és annak kapcsán mondunk neki valamit, például hogy milyen szép kis házat épített. Majd empatikusan azt mondhatjuk: „Tudom, hogy nehéz abbahagyni a játékot. Szeretnélek most megkérni arra, hogy…”. Ha nem reagál a kérésre, akkor ne ismételgessük magunkat, hanem próbáljuk meg újra a kapcsolatfelvételt.
Ha megüt egy másik gyereket
Az agresszív gyerek fél valamitől, ezért segítségre van szüksége. Félhet például azért, mert a szülei összevesztek; azért, mert ijesztő dolgokat látott a tévében; mert rosszul megy neki a tanulás; mert bántották az oviban; esetleg azért, mert azt hiszi, a testvérét jobban szeretik, mint őt.
Ha erre büntetéssel reagálunk, biztosan nem oldjuk meg a problémát, mert nem derül fény a mögöttes okra. Persze a szabályok ettől még egyértelműek: nem ütünk meg senkit. De ezt valószínűleg ő is pontosan tudja. Legyünk együttérzők, és próbáljunk meg rájönni, mi lehet a háttérben. Segítsünk neki megfogalmazni az érzéseit, és ha már lehiggadt, akkor térjünk vissza a történtekre. Magyarázzuk el neki, hogy az ütés milyen testi és lelki fájdalmat okoz a másiknak, és kérdezzük meg tőle, hogy mit gondol, hogyan tehetné jóvá a történteket. Tanítsunk neki stratégiákat a jövőre nézve: például ölelje át saját magát, amikor úgy érzi, hogy a legszívesebben odacsapna. Ezt követően pedig próbáljunk meg a mindennapokban tudatosan odafigyelni azokra a dolgokra, amelyek az agressziót kiváltották.
Amikor direkt rombol
Egy hiszti közepén teljesen normális, hogy rombol, gondoljunk csak arra, hogy mi is néha legszívesebben becsapnánk az ajtót vagy a földhöz vágnánk valamit, amikor nagyon dühösek vagyunk. A megoldás erre az, hogy meg kell előznünk, hogy ebbe az állapotba kerüljön. Ettől függetlenül persze következménye is van a dolognak: segítenie kell eltakarítani a romokat, vagy meg kell térítenie a károkat a zsebpénzéből.
Teljesen más a helyzet akkor, ha a rombolás szándékos, mert ez azt jelzi, hogy valami nagyon félresiklott. De ha csak büntetjük, megint nem jövünk rá az okokra, és nem tanulja meg azt sem, hogyan kezelje az érzéseit. Ha nincs köztetek rendben a kapcsolat, akkor lehet, hogy nem is akarja majd kontrollálni saját magát, és a büntetés csak ront ezen a helyzeten. Ilyenkor a rombolás segélykiáltás, és szülőként felelősségünk, hogy segítsünk neki.
Mit tegyünk, hogy a jót válassza a rossz helyett?
Ha jó a kapcsolatunk, és odafigyelünk a gyerekünkre, akkor már van oka arra, hogy akkor is a jót válassza, ha egyébként az neki nem annyira előnyös. Normális, hogy időnként elsodródunk egymástól, mert ilyen az élet, viszont éppen ezért a jó kapcsolatért állandóan, napi szinten tennünk kell (nemcsak a gyerekünkkel, de a partnerünkkel való kapcsolatért is).
Ahhoz, hogy egy érzelmileg túlfűtött szituációban jól döntsön, képesnek kell lennie arra, hogy kontrollálja a viselkedését. Ez egy kisgyerek esetében még nem reális elvárás. Gondoljunk csak bele: még velünk is előfordul, hogy olyat mondunk, amit utólag megbánunk. Az ilyenkor kapott büntetés pedig csak nehezít a helyzeten.
Akkor fog jól dönteni, ha jól akar dönteni. Ha pedig dacoskodik, akkor nem érdekli, hogy jót tesz vagy sem. Egy kisgyereknél a dacoskodás még normális, a fejlődés része, de egy nagyobb gyerek alapvetően már szeretne megfelelni a szüleinek – mármint ha a kapcsolat rendben van. Vagyis ha dacoskodik, akkor valójában azt jelzi, hogy valami nincs rendben, és helyre kell hoznunk a kapcsolatunkat. Ez pedig nem könnyű, de ha szeretnénk változtatni, akkor először nekünk kell változnunk.
